
Robert Carter tavaly decemberben lett három kisfiú nevelőapukája, de az egyedülálló férfi csak később tudta meg, hogy a gyerekeknek van két nővérük is.
A testvérek 6 hónapig voltak elszakítva egymástól, de az ohiói férfi elintézte, hogy találkozhassanak egymással, és a srácokkal meglátogatta a lányokat. A gyerekek azonban nem akartak távol lenni egymástól, sírtak, amikor a látogatások után el kellett búcsúzniuk testvéreiktől.
A férfi ezért megható dolgot vitt véghez: kemény munkával sikerült vennie egy nagyobb házat, és így már nem volt akadálya annak, hogy mind az öt gyereket örökbe fogadja. Hivatalosan október 23-án, Az örökbefogadás világnapján lett az apjuk.

Robert Carter azt akarta, hogy a testvérek együtt maradjanak, ezért mind az öt gyereket örökbe fogadta (Fotó: Facebook/Hamilton County JFS Adoption & Foster Care Recruitment)
Egy örökbefogadással foglalkozó illetékes azt mondta, munkája során még sosem találkozott olyannal, hogy egy szingli férfi öt gyereket fogadott volna örökbe. De amikor meglátta Cartert és a gyerekeket együtt, tudta, hogy ennek így kellett lennie.
Ha valaki, akkor az újdonsült apa tudja, milyen az, amikor egy gyereket elszakítanak a testvéreitől. 12 éves korában ő is gyermekotthonba került, és csak 14 évvel később láthatta újra a testvérét.
Carter bevallotta, hogy az örökbefogadás után kellett egy kis idő, mire az egyik lány, Marionna is a bizalmába fogadta, mert eleinte nem kedvelte őt. Aztán egyszer besétált a szobájába, és azt mondta az apjának: „Csak meg szeretném köszönni, hogy idehoztál minket és vigyázol ránk, ha már az igazi anyukánk nem tud”.
Ez nagyon megérintette Cartert, és megerősítette abban, hogy az a sorsa, hogy ennek az öt gyereknek a gondját viselje, bármi is történjen.