Család

Bántalmazta és fogva tartotta élettársát egy férfi, mert „nem tetszett neki a nő munkahelye”

A Ceglédi Járási Ügyészség indítványozta egy férfi letartóztatását, aki élettársát bántalmazta és közös gyermekükkel együtt fogva tartotta.
Bántalmazta és fogva tartotta élettársát egy férfi

A férfi élettársa októbertől egy ceglédi rendelőintézetben kezdett munkát végezni, ami az illetőnek nem tetszett és egyre erőszakosabban próbálta rávenni a nőt arra, hogy váltson munkahelyet.

A helyzet addig súlyosbodott, hogy a férfi négyéves közös gyermekük jelenlétében durván bántalmazta is az áldozatot, aki emiatt el akart költözni a gyermekkel együtt.

2020. november 14-én a férfi úgy akarta megakadályozni a nő és a gyermek elköltözését, hogy a magas kerítéssel körbezárt ingatlan kapujának zárjába beletörte a kulcsot. Ezután az áldozat kocsikulcsát is elvette és a családon belüli erőszak folytatódott, késsel felé szurkálva fenyegette. Ennek során legalább kétszer meg is szúrta a nő kezét, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva.

Az elkövető cselekményének a négyéves gyermek ekkor is végig szemtanúja volt.

A családi drámának a TEK Műveleti Egységének helyszínre érkező csoportja vetett véget, akiknek sikerült – a vele folytatott telefonos tárgyalás után – elfogniuk.

A férfit két rendbeli személyi szabadság megsértésnek bűntettével, kiskorú veszélyeztetésének bűntettével és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsítják – írja az Ügyészség honlapján. 

(Kiemelt kép: illusztráció, Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top