A püspök arra kéri a lelkipásztorokat, hogy a kijárási tilalom, és a fertőzésveszély miatt, az éjféli mise helyett úgynevezett vigíliai szentmisét mutassanak be, és ezek ne kezdődjenek később, mint délután négy óra.
„Már hosszú hónapok óta tapasztaljuk, hogy a globális járvány miatt szükségessé váló intézkedések, korlátozások lelkipásztori szolgálatunkat is rendkívüli kihívásokkal szembesítik. A közelgő karácsonyt is olyan körülmények között ünnepeljük, melyek korábban elképzelhetetlenek voltak”
– fogalmazott a Kiss-Rigó László.
Közben egy nap alatt megint sok, összesen 290 új koronavírussal fertőzöttet regisztráltak a megyében. Ezzel a járvány kezdete óta már 13 ezer 155 ember kapta el a vírust.
– írja a Délmagyar.
A cikk arra is kitér, hogy Szegeden rendkívüli pandémiás menetrendet vezet be hétfőtől a Szegedi Közlekedési Társaság.
Ez azt jelenti, hogy a járatok az eddigi napközbeni követési idő szerint fognak közlekedni a reggeli és délutáni órákban is, azaz ritkábban járnak a trolik és a villamosok.
Kiemelt kép: Pexels
Még több hír a hazai koronavírus-helyzetről:
- Valószínűleg az új koronavírus-variáns ellen is jó a Pfizer/BioNTech vakcina
- Repülőgép-tilalom: sok Angliában élő magyar kénytelen egyedül karácsonyozni
- Szlávik János: „A legrosszabb, amit tehetünk, ha családi ebédet-vacsorát rendezünk”