nlc.hu
Család
Egy hazai püspök arra kéri a lelkipásztorokat, idén ne celebráljanak éjféli misét

A Csanádi Egyházmegye püspöke arra kéri a lelkipásztorokat, idén ne celebráljanak éjféli misét

Kiss-Rigó László, a Szeged–Csanádi Egyházmegye püspöke közleményt adott ki a kijárási tilalom és az éjféli mise kapcsán.
Délutáni éjféli mise

A püspök arra kéri  a lelkipásztorokat, hogy a kijárási tilalom, és a fertőzésveszély miatt, az éjféli mise helyett úgynevezett vigíliai szentmisét mutassanak be, és ezek ne kezdődjenek később, mint délután négy óra.

„Már hosszú hónapok óta tapasztaljuk, hogy a globális járvány miatt szükségessé váló intézkedések, korlátozások lelkipásztori szolgálatunkat is rendkívüli kihívásokkal szembesítik. A közelgő karácsonyt is olyan körülmények között ünnepeljük, melyek korábban elképzelhetetlenek voltak”
– fogalmazott a Kiss-Rigó László.

Közben egy nap alatt megint sok, összesen 290 új koronavírussal fertőzöttet regisztráltak a megyében. Ezzel a járvány kezdete óta már 13 ezer 155 ember kapta el a vírust.

– írja a Délmagyar.

A cikk arra is kitér, hogy Szegeden rendkívüli pandémiás menetrendet vezet be hétfőtől a Szegedi Közlekedési Társaság.

Ez azt jelenti, hogy a járatok az eddigi napközbeni követési idő szerint fognak közlekedni a reggeli és délutáni órákban is, azaz ritkábban járnak a trolik és a villamosok.

Kiemelt kép: Pexels

Még több hír a hazai koronavírus-helyzetről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top