nlc.hu
Család
Férfi álnéven zsarolt a zalai asszony

Férfi álnéven zsarolt ki pénzt a zalai asszony

Németh Róbertnek adta ki magát, és gyilkossággal fenyegetőzve zsarolt ki közel másfél millió forintot barátnőjétől.
Kamuprofillal zsarolt

A Zala Megyei Főügyészség szóvivője, Pirger Csaba tájékoztatása szerint a 32 éves zajki nő Németh Róbert néven hozott létre egy közösségi oldalon álprofilt, amivel kapcsolatot kezdeményezett a barátnőjével.

Azt állította, hogy a férfi az egyik ismerősének a testvére.

 A Németh Róbert nevében üzeneteket író asszony „saját szórakoztatására” eleinte azt a látszatot keltette, mintha a „férfi” érdeklődne a nő iránt, ezért aktfelvételeket is kért tőle. A megtévesztett nő ezeket éppen a barátnője segítségével készítette és küldte el.

A több gyermeket nevelő vádlott az álprofillal 2018 márciusától különböző összegeket kezdett kizsarolni a nőtől azzal, hogy a pénzt majd a barátnőjének és az ő 41 éves ismerősének adja át. A „férfi” azzal fenyegetőzött, hogy ha a nő nem fizet, elrabolja és megöli a férjét és a fiát, a fotókat pedig nyilvánosságra hozza.

A megzsarolt nő a férjének azt mondta, hogy akkor készültek róla olyan fotók, amikkel megzsarolták, amikor korábban Svájcban prostituáltként dolgozott.

A közfoglalkoztatottként dolgozó, majd szociális segélyből élő nő alkalmanként tíz- vagy százezreket fizetett a fenyegető üzeneteket követően a jövedeleméből, a családi pótlékból vagy vagyontárgyaik, sőt a szociális támogatásként kapott tűzifa értékesítéséből.

Miután a megfenyegetett nő ismerősétől már kölcsönt is kért a kifizetésekre, tavaly januárban a férje vette rá, hogy tegyen feljelentést az internetes zsaroló ellen.

A Nagykanizsai Járási Ügyészség élet vagy testi épség elleni fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat az álnéven fenyegetőző nő és társa ellen, akik legalább 1,4 millió forinthoz jutottak a zsarolással.

Fotó: Pexels

(MTI)

Vigyázat, átverés:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top