A férfi tisztában volt azzal, hogy amikor belekezdtek a kapcsolatba, a barátnője épp egy nyolcéves, komoly kapcsolatot zárt le, és érezte is, hogy még nincs teljesen túl az előző pasiján, arra azonban nem számított, hogy ennyire nagy a baj. Pedig már úgy tűnt, kezdenek rendbe jönni a dolgok, hiszen éveken át együtt voltak, sőt a nő már be is mutatta őt az exének – talált rá a férfi történetére a Redditen a LadBible.
Négyévnyi viszonylag boldog kapcsolat után a pár már a közös gyereket várta, és sokat beszélgettek arról, mi legyen a neve. Úgy tűnt, sikerült közös nevezőre jutniuk. Aztán az édesanya hazatért a babával a kórházból, az újdonsült apukának pedig alá kellett írnia a születési bizonyítványt, és itt derült ki a turpisság: a barátnője az exe nevét adta a gyereknek, akik bónuszként még egy középső nevet is kapott. Természetesen próbálta őt számon kérni, hogy ez micsoda, de a nő elintézte annyival, hogy még ahhoz is túl fáradt, hogy beszélgessen erről. A barátnője ezután pár napon át próbálta kerülni vele a társalgást, és csak azután kezdte őt komolyan venni, miután közölte vele, hogy ezzel a névvel nem hajlandó aláírni a születési bizonyítványt. A helyzet most az, hogy a nő a papír aláírásáig nem hajlandó szóba állni a férfivel, aki most már ragaszkodik egy apasági vizsgálat elvégzéséhez, mert úgy érzi, a barátnője még mindig az exét szereti. A Reddites kommentelők is azt javasolják neki, hogy ragaszkodjon a DNS-teszthez, és addig ne írjon semmit alá, míg annak az eredménye nem érkezik meg.