Azt gondoltad az esküvőn, hogy ez majd egy életre szól és végre megtaláltad a lelked hiányzó darabját. Nem vagy egyedül, ha csalódtál a szerelemben. Nem a férfi a hibás, nem azért esett szét a szíved darabokra, mert elhagyott vagy megcsalt, hanem mert a jövő szerelmeibe vetett hited, és a benned élő kislány romantikus fantáziája törlődött egy tollvonással. Hogy lehet ezt túlélni ép ésszel?
A szerelem elvesztése miatt érzett gyász nem egy bizonyos személyhez köthető, nem a férjed/pasid az, akinek a hiánya válás/szakítás során olyan mélyen érint, hogy nem tudsz felállni a fürdőszoba padlójáról a zokogástól. Miért is hiányozna, hiszen már jó ideje alig néztetek egymásra, eltávolodtatok, két szót, ha beszéltetek, nem volt meg a testi és lelki kapcsolat rég, ezt elsirattad magadban annak idején. Nem ez fáj, hanem az álmok és a jövő elvesztése, az a gondolat sajog, hogy ha vele nem sikerült, pedig úgy volt, hogy ő az igaz szerelem, akkor mással miért menne?
Reménytelenség és tehetetlenség lép a szerelemről alkotott kislányos elképzelések helyére, ez pedig annyira fájdalmas, hogy hirtelen levegőt is alig kapsz a gondolattól.
A benned élő régi éned, az a lány vár vigaszra, aki gyerekkorodban elhitte a sok szép hercegnős mesét, mélyen valahol ott élt benned tovább, hogy létezik a holtomiglan-holtodiglan, boldogan éltek, míg meg nem haltok, és hogy a gyerekek születése csak még szebbé tesz egy kapcsolatot. Aztán tessék, megtapasztaltad, hogy a valóság kicsit máshogy néz ki, és nem létezik olyan szerelem, amiben nincsenek zökkenők, vagy amit ne viselnének meg a hétköznapok és a gyereksírás miatt átvirrasztott éjszakák.
A szerelem olykor tényleg sötét verem (Kép: Unsplash)
Egy világ omlik össze benned, amikor szembesülsz azzal, hogy nem halhatatlan a szerelem és hogy át kell alakulnia ahhoz, hogy tartós legyen. Szeretet, barátság, mély és intim kötődés lehet belőle, de a lángolás nem marad meg, akármennyire is hittél benne kislánykorodtól kezdve.
Arra jutsz magadban, hogy a férfiaknak könnyebb, nekik nem tömik annyira a fejét a világraszóló szerelemmel és a minden problémától megmentő királyfiakkal.
Hát csoda, hogy nőként ilyen nagy elvárásokkal állunk hozzá a szerelemhez? A mesék, az anyánk, a dédimama, a politikusok, mindenki azt sugallja a lányoknak, hogy életképtelenek szerelem és párkapcsolat nélkül, minimum felfal minket a sárkány, de legalábbis nincstelenek, árvák, magányosak és szánalmasak leszünk a királyfi nélkül, akiből persze csak egy darab van, és pont minket kellene, hogy megmentsen az élet nyomorúságától.
Mekkora terhet pakolnak ezzel a férfiakra! Bele sem gondolnak, hogy úgy nevelik fel a fiúkat, hogy málhás szamarakká kellene váljanak, akik képesek egymagukban megoldani a világ összes problémáját, megmenteni a nőt, leverni a sárkányt, és közben persze legyenek szépek és gazdagok, ahogy az egy királyfihoz méltó.
Nők és férfiak tömegesen hordoznak a fejükben, lelkükben évtizedes tévhiteket a szerelemről, nemi szerepekről, párkapcsolatról és sztereotípiákról.
Várják, hogy a szerelem mindent megold, és amikor mégsem, akkor kiszakad a szívük a helyéről. Ha veled is ez történt, lásd, hogy nem vagy egyedül. Egy olyan globális problémába futottál, amit a neveltetésünktől fogva nem tudunk elkerülni (vagy csak nagyon keveseknek sikerül). Nem a te hibád, hogy nem sikerült. Nem a te hibád, hogy a férfi nem volt mégsem királyfi és belőled nem lett királylány. Senki sem hibás, a társadalom és az elvárások hibásak, hogy kicsi korunktól kezdve a nagy és igaz szerelemmel ámítanak. Ne hagyd magad lelombozni, legközelebb már okosabban futsz neki a szerelemnek, és nem a tökéleteset keresed, hanem azt, aki mellett az is elég, ha önmagad vagy és nem kell királylányt játszanod.
