„A Teamsen megtartott órák alól ki lehet bújni némi ügyeskedéssel – mondja Kókány Bernadett, a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanulója az nlc.-nek, és hozzáteszi, hogy sokszor a kamerát és a mikrofont sem kell bekapcsolniuk. – Ilyenkor a legnagyobb nehézség, hogy mivel nem látjuk a tanárt és egymást sem, sokkal kevésbé vagyunk aktívak, és az órai anyagot is nehezebb így követni. Gyakran előfordul, hogy a neten utánaolvasok a tananyagnak, hogy megértsem, miről is volt szó egy-egy órán. Az osztályunk ráadásul nem is az a kérdezősködő fajta: ha nem értjük az elhangzottakat, akkor sem kérdezünk vissza, és mindenki inkább egyedül próbál rájönni, hogy mi lehetett az órán.”
A tizenegyedikes diák arról is mesélt, hogy a 2020 tavaszi karanténhoz és az annak köszönhető digitális oktatáshoz képest jelenleg felkészültebbek a tanáraik. A készségtárgyakon kívül szinte minden órájukat megtartják, minderről egy kérdőívben kérték ki a tanulók véleményét. A döntést a válaszok alapján hozta a tanári kar, így most egy nap maximum 5 órát tartanak meg. Bernadett szerint ez így is nagyon megterhelő, hogy ennyit kell gép előtt ülniük.
„Azt hittem, hogy a matekkal lesz a legnagyobb gond, de azt pont hogy jobban tudom követni, mivel a tanár bekapcsolja a kamerát, és el is küldi a példákat. Biológiából viszont más a helyzet: most éppen egy eléggé nehéz anyagnál tartunk, a DNS-szerkezetnél. A tanárunk nem is a könyv szerint halad, és különböző forrásokat használ fel, ami nehezíti a dolgomat. Videókat nézünk, emelt szintű anyagokból hoz példákat. Bonyolult, és nehéz követni.”
Bernadett úgy érzi, a jelenlegi helyzet legnehezebb része a lelki kihívás, hiszen a barátok és az osztálytársak szinte teljesen eltűntek az életéből. „Messengeren próbáljuk tartani a kapcsolatot, és néha csoporthívást tartunk. Teljesen kiestünk a napi, rutinszerű találkozásokból. Hiányzik.”
Képünk illusztráció (Fotó: Wojtek RADWANSKI/AFP)
Megkérdeztük a középiskolát az idei tanévben elkezdő Sallai Rolandot, a Bánki Donát Szakiskola tanulóját, hogy náluk mi a helyzet, de sajnos ő is nagyrészt csak a nehézségeket tudja sorolni: „Ahogy hazakerültem, ellustultam. Kilencedikes vagyok, és épp csak megismertem az új osztálytársaimat, már jöhettünk is haza.” Roland kiemelte, hogy az órák alatt a diákok sokszor úgy trükköznek a tanárral, hogy lenémítják a Teamsen, és aki nem elég otthonos az online térben, az percekig észre sem veszi, hogy mi történt. „Annak örülök, hogy a gyakorlati tárgyainkat élőben megtartják, tehát nem teljesen online minden óránk. Az autószereléshez azért sok gyakorlati tudás is kell.”
Roland azt mondja, hogy a tananyag jó 40 százalékát érti meg az online órákon, a többit a netről keresi ki hozzá. „Nem önszántamból csinálom ezt, hanem mert online térben mellettem még sokan beszélnek a mikrofonba. Nincs igazán figyelem, én sem tudom követni az órát igazán. A tanár sem tud egyszerre csak egy gyerekre koncentrálni, ezért jobban járok, ha inkább a neten utánakeresek a témának.”
Az eddigiekhez képest pozitív példa az Alternatív Közgazdasági Gimnázium, mely a digitális oktatást tekintve az egyik legfelkészültebb iskola. Szalai Szonja az AKG tanulója, elmondása szerint az iskola már a márciusi időszakban is nagyon jól vette az akadályokat.
„Nem ért váratlanul a november közepi online átállás, a suli kezdetekor már tippeltünk a tanárokkal, hogy mikor kezdődhet. Azt hittük, hogy már az őszi szünet előtt haza kell mennünk. Az átállás könnyen ment, most is sok a csoportos munka és a projektfeladat, ami egyébként is nevezhető az iskola profiljának.” Ahogy Bernadett és Roland, úgy Szonja is érzi a barátok és a napi találkozások hiányát, bevallása szerint ez a legrosszabb része az egész digitális átállásnak.
Kinek jó ez? És kinek nem?
Rédei Zsuzsa pedagógiai szakpszichológus szerint alapvetően sok pozitív hozománnyal nem igazán lehet kecsegtetni az embereket a jelenlegi időszakról, az iskolai helyzetnek leginkább negatív hatása van a serdülőkre. „Ha pozitívumot akarunk látni, akkor nézzük a szorongóbb kamaszokat. Egészen jól élik meg ezt a helyzetet, hogy nem kell mindennap szociális közegben lenni, és csak azokkal kell összekapcsolódni, akikkel feltétlenül muszáj. De nagyon szűk szegmens az övék, és nem is biztos, hogy a fejlődésüket jó irányba viszi. A legtöbb serdülő számára a jelenlegi állapot beszűkült és ingerszegény. A diákok szerencsére jól tudják használni az online felületeket, és igyekeznek is ebből a legtöbbet kihozni. Összekapcsolódnak, de látnunk kell, hogy ez egy szegényes kapcsolódási forma. A kamaszok számára fontos, hogy valós térben is találkozzanak egymással. A csoportban való működés és a saját maguk pozicionálása most nullára csökkent. A tanulásba belerakott motiváció helye hátracsúszott: a serdülők jellemzően azért mennek szívesen az iskolába, mert ott vannak a barátaik, és meg tudják beszélni a napi dolgokat, erre pedig a valós tér ad lehetőségét, és hogy együtt mennek hazafelé. Ezek hiánya beszűkíti a szokásos kapcsolatokat, és nehezíti az érzelmeik feldolgozását. Sok szülő persze azt sem nézi jó szemmel, hogy napi 8 óránál többet ül gép előtt a gyerekük, pedig ezt most azért van, mert a gyerek a szociális kapcsolatait próbálja online építeni.”
Rédei Zsuzsa pedagógiai szakpszichológus (Fotó: mentalife.hu)
A digitális térben a figyelem is lazább, mivel az a fajta frontális tanár-diák kapcsolat, ami offline térben megvan és jó feldolgozási lehetőséget ad, az az online térben elvész. Kevésbé tud figyelni a diák a tanárra, egy powerpoint bemutatót pedig nem tud úgy értelmezni, mint a táblán megjelenő példákat, amiket a teremben jobban el tud magyarázni a pedagógus. Rédei szavai megerősítik azt, amit a cikkünkben nyilatkozó diákok is elmondtak, hogy mivel a kamerát nem is kell sokszor bekapcsolni, apad a figyelem. A diákok sokszor inkább a barátaikkal csetelnek órán, mint hogy a tananyagra figyeljenek, mivel előbbi jobban érdekli őket. Az órai anyagot pedig később próbálják pótolni.
„Ez a helyzet a tanárnak és a diáknak sem jó – szögezi le a szakértő. – Sokszor hallom panaszkodni a tanárokat, hogy úgy érzik, mintha a falnak beszélnének, és hogy nincs meg a kellő figyelem a digitális térben. Azt is mondják, hogy így a számonkérés is nehezebb.”
Az érettségi közeledtével mindez még nagyobb problémákat szülhet. A pszichológus szerint még ha tavasszal vissza is áll a rend, a vizsgákig fennmaradó idő csak arra lesz elég, hogy a diákok visszarázódjanak a természetes közegükbe, miközben a téli, digitális oktatás komoly lemaradást okozott. A szegregált, szegényebb vidékeken ez pedig még nagyobb problémát jelent, mint a városokban.
Papíron minden működhet a digitális oktatás során, de a gyakorlatban sajnos látszik, hogy a helyzet súlyos terheket ró a pedagógusokra és a szülőkre, és hogy mindezt csapatmunkában lehet csak megoldani. Ha az egyik szereplő kiesik ezek közül (pl. kevésbé elhivatott a szülő vagy a pedagógus) akkor a rendszer megborul, és ezzel komoly hátrányokat tud előidézni a diákok tanulmányaiban és az érzelmi életükben is.
