Ha van gyereked, és körülnézel az oviban, iskolában, játszótéren, biztos, hogy találsz a saját környezetedben is olyan szülőt, akire illik az a jellemzés, hogy fél a saját gyerekétől, azaz szabályok, határok nélkül neveli. Nem azért, mert a gyereke olyan ijesztő lenne, vagy különlegesen sok magatartászavarral küzdene, ez a félelem nem azért alakul ki, mert a gyerek csúnyán viselkedik – épp ellenkezőleg: azért lesz baj a gyerek magatartásával, mert a szülei képtelenek korlátokat állítani neki és szabályok nélkül (vagyis állandóan változó szabályrendszerben) „nevelik”. Azért az idézőjel, mert az igazából nem nevelés, ha félünk felvállalni a konfliktusokat a gyerekkel, és bármit megengedünk neki csak azért, mert ez tűnik pillanatnyilag az egyszerűbb és kevésbé fárasztó útnak.
Egyre több gyerek nevelkedik korlátok nélkül
A korlátoknak kifejezetten rossz a marketingje, azt gondoljuk róluk, hogy akadálynak vannak jelen az életünkben, pedig a valóság az, hogy nagy szükségünk van rájuk. A gyerekek számára pedig kiemelkedően fontos, hogy legyen egy keretrendszer, melynek határain belül biztonságosan mozoghatnak. Mert ha nincs, ha azt csinál a gyerek, amit csak akar, akkor egy alapvető szükséglete, a biztonságérzete sérül. Egy általános iskolai tanítónő név nélkül nyilatkozott nekünk arról, milyen most a helyzet az iskolában, milyen változásokat tapasztalt az elsős gyerekeknél az elmúlt évtizedekben, amióta tanít:
„A tapasztalataim sajnos azt mutatják, hogy mostanában már nagyobb számban vannak jelen az iskolai tanulók között azok, akik nem szembesülnek a korlátokkal. Sokan közülük egyáltalán nem tudják, milyen társadalmi normák szerint kell viselkedni, mit szabad és mit nem. A kívánságaik otthon szinte mindig teljesülnek, szó szerint az van, amit ők akarnak. Sajnos kialakulatlan az értékrend. Sokszor tapasztalom, hogy tőlem hall a gyerek először az olyan alapvető dolgokról, mint hogy nem szólunk bele más mondatába, meghallgatjuk egymást, tiszteletben tartjuk mások véleményét és másokat stb. A nevelés, az odafigyelés, az odafordulás nagyfokú hiánya ez a szülők részéről.”
„Az iskolai szabályok betartása ezeknek a gyerekeknek nagyon nehéz”
A tanítónő mesélt arról is, milyen megdöbbenve hallgatja a gyerekektől, hogy egy kevés hiszti elég hozzá, hogy este tízkor még engedjék a szülők őket telefont nyomkodni. Vagy mennyire rossz érzés látni, hogy az otthoni szokásrend, szabályrendszer állandó változásban van, attól függően, milyen hangulatban van épp a szülő és a gyerek, mikor pedagógusként pontosan tudja, milyen nagy jelentősége lenne a jól kialakított napi rutinnak: „Jellemző a folyton változó napi rutin, ha egyáltalán van olyan. A hétvégi közös étkezések is ismeretlenek sok gyereknél. Legtöbbször azért, mert a gyerek akkor eszik, és persze azt, amit ő akar. Így mindenki mást és máskor.
Az iskolai szabályok betartása ezeknek a gyerekeknek nagyon nehéz. Különösen azért, mert itt már az egyéni teljesítmény is számít.
Például otthon elpakol helyette a szülő, az iskolában pedig egyedül kellene, és bizony előfordul, hogy ennek elsajátítása több évig sem sikerül. A jelenlegi digitális oktatásban sok példát ismerek, ahol a gyerek nem hajlandó elkészíteni a feladatait, és a szülő oldja meg helyette – mesél a tapasztalatairól a tanítónő. – Így nem alakul ki a gyerekben a feladat- és a kötelességtudat, viszont megerősödik benne az, hogy amit nem akar, azt nem kell megcsinálnia, hiszen nem lesz következménye. Elgondolkodtató, hogy meddig mehet még ez a folyamat, mikor eszmélnek rá a szülők, hogy az önállóságra nevelést, a konfliktusokat nem lehet elkerülni?”
Zsarnokokat nevelünk, mert félünk a gyerekeinktől? (Fotó: Getty Images)
A pedagógus szerint minél tovább maradnak ebben a félelemmel nevelés állapotában a szülők, minél tovább húzzák a konfliktusok felvállalását a gyerekeikkel szemben – és ezzel elmulasztják, hogy átadják nekik az alapvető normákat –, annál nehezebbé válik a későbbiekben a gyereknevelés. Aztán állunk majd a neveletlen, énközpontú, önző, zsarnok kamaszokkal és széttárjuk a kezünket, hogy már nem tudunk velük mit kezdeni.
Átestünk a ló túloldalára
Villányi Gergő pszichológiai tanácsadót kérdeztük arról, hogy miért lett ilyen tömeges ez a jelenség, hogy a szülők félnek a gyereküktől? Felnőtt egy új nemzedék, akik nem tudják kezelni a konfliktust? Egyáltalán: mitől félnek a szülők? A szakember szerint társadalmi szinten történtek olyan komoly változások, melyektől kicsit átestünk a ló túloldalára szülőként: „Egyfelől elterjedté vált az »elég jó szülő« kifejezés, amit Vekerdy Tamás is sokszor említ műveiben és ami segít kiszabadulni a »mindent tökéletesen kell csinálni szülőként« csapdájából. Másfelől az agresszió, a fegyelmezés helyett is egy sokkal finomabb, kommunikatívabb, reaktívabb irányba fejlődünk.
Ennek azonban van egy olyan vadhajtása, hogy a konfliktust, a szigorúságot, a következetességet is a rossz kategóriába soroljuk.
Ez azért is téves nézet, mert a gyerekeknek (de valamennyire még a serdülőknek is) szüksége van az otthoni határok, szabályok, napirendek, feladatok alkotta védőhálóra. Ez az, amiben el tud igazodni a gyerek, és ahol még így is marad egy rugalmas sáv, ahol ő is próbálgathatja a szárnyait, hiszen természetesen nem fog mindenhol és mindenben falba ütközni.”
„Szaranya” vagy „jóanya” vagy?
Minden szülő rémálma az, hogy kudarcot vall a gyereknevelésben, és senki sem akarja „szaranyának” érezni magát – a félelem egy része ebből táplálkozik, ez az, ami még visszatarthat minket a konfliktusoktól, hiszen nem akarunk ártani a gyerekeinknek, meg akarunk felelni a „jóanya” idilli képének. Pedig a pszichológiai tanácsadó szerint a konfliktus szülő és gyerek között a gyereknevelés természetes velejárója, azaz nem okozunk lelki traumát, ha ellentmondunk a saját gyerekünknek: „A bántalmazást nem szabad összekeverni a konfliktussal és azzal, hogy otthon bizony a szülő hozza (a gyerekre is tekintettel lévő) szabályokat – ami nem egyenlő azzal, hogy mindent, bármit szabad. A ráhagyás, a »nem szólok rá« viszont nemcsak engedélyt ad, de normalizálja is az ilyen viselkedést, természetes vagy hatékony megoldásként vési bele a gyerek fejébe és egyszersmind bátorítja arra, hogy ilyen helyzetekben ehhez a megoldáshoz nyúljon.
Elterjedőben van, de még mindig nem elég közismert az a tény, hogy a gyerekeknek szükségük van arra, hogy szabályokat, kereteket kapjanak a szülőktől.
Ha ez nincs meg, akkor feszültség, szorongás, egyfajta légüres térbe kerülés érzése uralkodhat el rajtuk, hiszen úgy néz ki, mintha nekik egyedül kellene navigálniuk, dönteniük ezekben a sokszor nehezen átlátható helyzetekben.”
Rövid és hosszú távon is veszélyes
A gyerekeknek a határok és szabályok nélküli nevelés káros. Ilyen egyszerű. Ezt kellene belevésni a fejekbe. Nem attól leszünk jó szülők, példaértékű ősanyák, ha a gyerek irányítja a család életét, sőt, kifejezetten ártunk ezzel a nevelés nélküli neveléssel a gyereknek: „Főként a kisebb gyerekeket még az úgynevezett örömelv vezérli, vagyis ami kellemes, jó, tetszik vagy épp amihez kedvem van, azt csinálom – fejti ki Villányi Gergő –, a következmények felmérésére azonban még nem elég érett az adott agyi régiójuk, az majd serdülőkor végén, fiatal felnőttkor elején érik be.
A konfrontáció, a szabályok vagy határok nélküli nevelés elveszi a gyerektől a szocializálódás és az empátia fejlesztésének gyakorlását is.
Ha nem kell senki másra tekintettel lennem, ha csak én számítok, ha bármit megtehetek, az nem szabadság – az jól kitaposott ösvény az önzőség és személyes kapcsolatok konfliktusai felé, de akár a narcisztikus személyiségvonások megerősödésében is komoly szerepe lehet.”
Ez a fajta szülői magatartás, amikor ennyire szabadjára engedik a gyerekeket, és a félelmet egyfajta téves határnélküliségbe csomagolják, súrolja az elhanyagolás határát. Villányi Gergő szerint pedig rövid és hosszú távon is veszélyes, ha teljesen korlátok nélkül nevelkedik a gyerek: „Egy olyan szemléletet ad át, olyan viselkedést tanít vagy erősít meg, amit sem az intézmények, sem a kortárs csoportok nem fognak elfogadni, sőt. Azért is káros, mert egy olyan világba helyezi a gyereket, ami egész egyszerűen nem létezik – de akár egy manipulátor, zsarnok szerepébe is lökheti, akinek ügyeskednie kell, hogy megkapja az otthon látott, tapasztalt előnyöket. Nem lesz neki mindenre engedélye és jogosultsága a »nagyvilágban« és meglepődéssel, dühvel reagálja le valószínűleg, hogy a világ határokat, szabályokat állít elé, hiszen túl nagy lesz számára a kontraszt.”
