Jelenleg több mint 4000 egyetem közül választhat az a diák, aki az Egyesült Államokban szeretne egyetemi diplomát szerezni. Azonban hiába a hatalmas választék, a diákok többsége leginkább két-háromtucatnyi elitegyetemre próbál felvételt nyerni, és az óriási túljelentkezés miatt ez az álma csak nagyon keveseknek valósulhat meg. Az olyan egyetemek, mint a Harvard, a Yale, a Stanford, a Princeton, a Columbia vagy éppen a Georgetown a világ minden részéről vonzzák a diákokat, és elérték azt, hogy az általuk adott diploma nagyon komoly presztízsértékkel bírjon. Ezt a presztízst nagyon sokan szeretnék birtokolni, ugyanakkor még a gazdagok számára is nehezen megvásárolható.
Az első és a hátsó kapu
Hivatalosan két úton lehet bekerülni egy amerikai elitegyetemre. Az egyenes, főbejáraton át vezető úton, amihez kiváló iskolai eredmények, esetleg kiemelkedő sportolói teljesítmény és egy jól megírt felvételi teszt kell. Ezt elvben nem lehet megvásárolni, de a gazdagok gyerekei a jó iskolai háttér, a sok különóra és a legjobb magántanárok miatt itt is előnyből indulnak. Aztán létezik az úgynevezett hátsó bejárat. Ez akkor nyílik meg, ha egy gazdag adományozó egy nagyobb összeget utal az iskola számlájára, amiért cserébe az egyetem fontolóra veszi – de nem garantálja –, hogy az adományozó gyereke felvételt nyer az intézménybe.
Mit jelent az, hogy nagyobb összeget? Most tessék kapaszkodni! Ha a gyerekünknek mondjuk a Yale-t vagy a Harvardot néztük ki, és úgy érezzük, hogy van felesleges 2-3 millió dollárunk (600-900 millió forintunk), amit átutalnánk az egyetemnek, hogy bebiztosítsuk a helyét, a következő fog történni: kapunk egy szép köszönőlevelet, esetleg meghívnak bennünket egy adományozóknak tartott elit buliba. A gyereket felveszik? Felejtsd el! Ahhoz minimum amerikai dollárban nyolc számjegyű adományt kell küldeni, és ha valaki biztosra akar menni, nem árt, ha az adomány eléri a 20-30 millió dolláros (nem merjük leírni, hogy forintban ez mennyi, legyen elég annyi, hogy még a legnagyobb magyar oligarchák is megéreznék a kifizetését) összeget. Ezt még a gazdagok közül is csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak. És itt jött a képbe Rick Singer, aki a gazdag családoknak kínált kiskaput: neki jóval kevesebbet (néhány százezer dolláros összeget) kellett fizetniük, és a felvételi rendszer kiskapuit és némi kenőpénzt használva a férfi elintézte, hogy a gyerek bekerüljön az általa kiválasztott elitegyetemre. A lehetőségre rengeteg szülő csapott le, és még az sem tartotta vissza őket, hogy tudták: amit csinálnak, az bizony illegális.
A rendszer kijátszása
Rick Singer sokáig egyszerű iskolai kosárlabdaedzőként dolgozott, ám hamar meglátta az üzleti lehetőséget abban, hogy felvételi tanácsadóként jómódú gyerekeknek segítsen abban, hogy bejuthassanak álmaik egyetemére. Ez a foglalkozás teljesen legális az Egyesült Államokban, és leginkább abból áll, hogy a tanácsadó tájékoztatja a diákot és a szüleit a lehetőségeiről, kiszámolja az esélyeit, és elmondja, milyen különórákra érdemes járnia, miben kell fejlődnie ahhoz, hogy felvételt nyerjen. Singer a munkájának köszönhetően az évek során a legjobb egyetemeken épített fel egy igen szerteágazó kapcsolatrendszert, és a hatóságok szerint tizenegy amerikai elitegyetemen voltak mozgósítható kapcsolatai. A kapcsolatait 2011-től kezdte használni illegális tevékenységeihez. Ez jellemzően abból állt, hogy egy bizonyos összegért (ez általában 50 ezer és 500 ezer dollár között mozgott) cserébe felajánlotta a szülőknek, hogy elintézi, hogy a gyereküket felvegyék az egyik elitegyemre. A szülők eleinte csak szimpla tanácsadásért fizettek Rick cégének, majd később egy nagyobb összeget utaltak Singer alapítványának számlájára, ami elvileg jótékonysági célra ment, a gyakorlatban azonban a férfi ebből finanszírozta a kenőpénzek kifizetését, a saját költségeit és a hasznát is.
William „Rick” Singer a Bostoni Szövetségi Bíróságon 2019-ben (Fotó: Scott Eisen / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)
A módszer lényege az volt, hogy Amerikában minden elitegyetemnek vannak sportoló versenycsapatai, a legjobb sportágak komoly bevételt termelnek az egyetemeknek és emiatt az edzők is beleszólhatnak a felvételiztetésbe. Ha egy diákon azt látják, hogy eredményeket hozhat a csapatának, lobbizhatnak érte, és így a diák úgy is bekerülhet, ha esetleg önmagában a tanulmányi eredményei alapján nem lenne rá jogosult. Singer az edzőket vette meg, pedig sokszor a diákok még csak nem is foglalkoztak azzal a sportággal, amire hivatkozva felvették őket. Ezenfelül hamisított pszichológusi igazolásokkal elintézte, hogy az általa protezsált diákokat elkönyveljék tanulási nehézségekkel küzdőknek, így a felvételi teszten plusz időt kaptak, és a plusz időnek köszönhetően magasabb pontszámot szerezhettek. Szintén a trükkjéhez tartozott, hogy a zsebében tudott néhány felvételiteszt-felügyelőt is: igazolásokkal elérte, hogy a hozzá tartozó diákok mindig ott írhassák a felvételi tesztjüket, ahol az ő embere ült, aki utólag belenyúlt a tesztbe és garantálni tudta a jobb eredményeket.
Lehallgatások sorozata
Singer 2011-től 2018-ig zavartalanul végezhette a tevékenységét, rengeteg diákot bejuttatva az Egyesült Államok elitegyetemeire. A lebukása a puszta véletlennek volt köszönhető, ahogy azt az Amerika legnagyobb felvételi botránya című Netflix dokumentumfilmből is megtudhatjuk. Egy részvénycsalási ügy miatt lefülelt férfi azáltal próbálta meg csökkenteni a büntetését, hogy beköpte az FBI-nak Singer felvételis business-ét. A nyomozók gyorsan rászálltak a férfira (a művelet az Operation Varsity Blues nevet kapta), aki nem sokkal később kapott tőlük egy visszautasíthatatlan ajánlatot: ha nem szeretne élete végéig börtönben rohadni, járuljon hozzá ahhoz, hogy felvegyék a telefonbeszélgetéseit a korrupt edzőkkel, a tesztírást felügyelőkkel és az őket lefizető szülőkkel, hogy ez által lebuktathassák a komplett hálózatot. Sokhónapnyi lehallgatás és nyomozás után végül az ügyészség 53 embert vádolt meg az USA történetének legnagyobb egyetemi felvételi botrányában, köztük több mint 30 szülőt. A lehallgatott telefonbeszélgetések adják a gerincét a Netflix bő másfél órás dokumentumfilmjének, az Amerika legnagyobb felvételi botrányának, amiből kiderülhetett, hogy maguk a diákok sok esetben egyáltalán nem voltak tisztában azzal, miben sántikálnak a szüleik, a döntés a fejük fölött született meg, ők pedig úgy kerültek be az egyetemekre, hogy azt gondolták, ezt a saját teljesítményüknek köszönhetik. A rekonstruált beszélgetéseket hallgatva tanulságos látni, hogy szinte minden szülő tudta és felfogta, hogy rosszban sántikál, sőt azzal is tisztában voltak, hogyha a dolog kiderül, a gyerekük is összetörhet miatta, ők mégis ezt az utat választották, pedig sokszor az adott egyetemre bejutás nekik többet jelentett, mint a gyereküknek.
A diploma mint státuszszimbólum
Furcsa látni, hogy dörzsölt üzletemberek, hírességek (a magát bűnösnek valló Felicity Huffman mellett egy másik sorozatszínésznő, Lori Loughlin is érintett volt) és ügyvédek olyan nyíltan beszélgetnek telefonon a korrupciójukról, mintha egyáltalán nem lenne félnivalójuk, és egyetlen, agyafúrt apukát leszámítva Rick Singer gyakorlatilag minden szülőnél el tudta érni, hogy az FBI füle hallatára vallják be mindazt, amit tettek, így a tettük a bíróságokon gyakorlatilag védhetetlen maradt. A film ragyogóan mutatja be, hogyan lett egy meglehetősen szürke figura rengeteg munkával és kitartással az amerikai elit egyik legfőbb bizalmasa, de sokkal érdekesebb és kevésbé közismert az a része, amikor azzal foglalkozik, hogy miért alakulhatott ki az a helyzet, hogy számos dúsgazdag szülő, akiknek a gyerekei valószínűleg diploma nélkül is életük végéig jómódban élhetnének, úgy döntsön, a hagyományos módi helyett inkább törvényt szeg és börtönt kockáztat azért, hogy a gyereke elmondhassa magáról: Amerika egyik legelitebb egyetemén diplomázott. Ez a vágyuk olykor egészen tragikomikus helyzeteket szült: mint kiderült, Felicity Huffman teljesen feleslegesen fizetett hatalmas összegeket Rick Singernek, hiszen a gyereke a férfi segítsége nélkül, pusztán a pontszáma alapján is bejutott volna, de ő nem bízott benne annyira, hogy azt gondolja, pusztán a tehetsége és szorgalma elég lehet ehhez.
Felicity Huffman és lányai, Sophia és Grace egy Los Angeles-i premieren, 2014-ben (Fotó: Alberto E. Rodriguez / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)
A film ügyesen körbejárja a jelenséget, hogy azok a jobbára első generációs gazdagok, akiknek már megvan a luxusháza, a luxuskocsija és a luxusnyaralója, az által szeretnének még magasabbra lépni a társadalmi ranglétrán, hogy a gyerekeik elitegyetemeken szereznek diplomákat, miközben ők maguk sokszor diploma nélkül, vagy épp egy kevésbé elismert egyetem diplomájával szerezték a vagyonukat, vagyis maguk az élő bizonyítékok arra, hogy nem kell ahhoz valakinek a Stanfordra járni, hogy az életben sikeres legyen. Mivel ők nem járhattak ezekbe az elit intézményekbe, a saját elitdiplomájuk hiányát próbálják azzal palástolni, hogy a gyerekeiket ilyen egyetemekre járatják, kerül, amibe kerül.
Miért elit az elit?
A film oktatási szakértők segítségével egy merész kérdést is feltesz: vajon tényleg a Harvard, a Yale, a Stanford, az UCLA, a Georgetown és a többi Amerika legjobb színvonalú egyetemei? Tényleg jobbak annyival a többinél, hogy megérje mindent arra feltenni, hogy egy diák valamelyikbe felvételt nyerhessen? Könnyű lenne rávágni azt, hogy igen, hiszen ezekről az egyetemekről már mindannyian hallottunk, több ezer másik amerikai egyetemről pedig egyáltalán nem, és ez jelezheti a magas minőséget, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Amerikában ugyan évről évre kijön a legjobb egyetemek rangsora, csakhogy ahogy a film rávilágít: ez a rangsor valójában nem azt vizsgálja, milyen munka folyik az adott egyetemeken és milyen képzést nyújtanak a hallgatóiknak, hanem az egyetemek presztízsén alapul. Jelesül például azon, hogy évről évre hányan szeretnének bejutni oda, és közülük milyen arányban veszik fel a diákokat. Vagyis ezek az egyetemek érdekeltek abban, hogy minél nagyobb legyen körülöttük a hype, mert annál előrébb végezhetnek a listán, és ennek is köszönhetőek a már-már teljesíthetetlen ponthatáraik, amiket csak rengeteg különórával és egyéni készüléssel lehet elérni, amire szinte csak a jómódú szülők gyerekeinek van lehetősége.
Lori Loughlin és lányai, Olivia és Isabella egy alapítványi rendezvényen, Beverly Hills-en, 2019-ben (Fotó: Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP)
Ezt a trendet a közösségi média is erősíti: a diákok élő videókban várják a felvételi eredményük megjelenését az egyetem honlapján, és omlanak össze sikertelenség esetén, vagy épp mennek a mennybe, ha bejutottak az áhított intézménybe. A médiában a szakértők a tévés vitákat sokszor azzal próbálják megnyerni, hogy bejelentik: ők a vitapartnerükkel szemben a Harvardra jártak, ezért az ő véleményük többet ér. A kialakult helyzetnek csak és kizárólag néhány elitegyetem a nyertese, akik így még több pénzt tudnak magukhoz csatornázni, miközben a diákok és az oktatási rendszer csak veszít ezzel. Ahogy azt a filmben megszólaló oktatási szakértők állítják: számos diák azért nem szerez diplomát, mert gyakran szülői nyomásra ragaszkodik ahhoz, hogy csak a legismertebb egyetemekre nyújtja be a jelentkezését, és amikor nem sikerül bejutnia ezekre a helyekre, nem elégszik meg egy kevésbé neves intézménnyel, inkább feladja az egészet. Miközben a szakértők szerint a legtöbb amerikai egyetem jó színvonalú oktatást nyújt, és messze nincs akkora különbség az oktatás minősége között az elitegyetemekhez képest, mint ahogy ezt a jelentkezési számok alapján gondolnánk.
Az Amerika legnagyobb felvételi botránya című dokumentumfilm a Netflixen látható.
További szuper dokumentumfilmekről az nlc-n:
Megszólalt magánéletéről a Házasság első látásra Petije: „Harciaskodik, de szerintem ez a belső szorongásából fakad”
Tilos vasárnap füvet nyírni ezeken a településeken
8 kertben nevelhető növény, ami a vázában is jól mutat
Csillagjegyek, akik nem nagyon szeretnek dolgozni
Sváby András kamerák előtt jelentette ki: „Ez megalázó, ezt nem csináljuk!”
Ki nem állhatják a poloskák ezt az illóolajat
Újra rátalált a szerelem Gyenesei Leilára, ismert ember a műsorvezető új párja
