nlc.hu
Család
Soron kívüli oltást kérnek az egyházak

A lelkészeket is vegyék előre az oltási tervben! – ezt kérik az egyházak

A Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint amennyire méltányos a tanárok oltása, ugyanannyira indokolt a lelkészek védettségének biztosítása is.
oltás

Fabiny Tamás elmondása szerint a templomok ugyan zárva vannak, de a lelkészek folyamatosan végzik szolgálatukat. „Szeretném, ha megértené a társadalom, hogy a lelkészeink heroikus munkát végeznek, és ahogy az orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek, katonáknak és pékeknek, úgy nekik is kijár dicséret” – hangsúlyozta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke.

„Ugyanúgy az életüket kockáztatják, amikor elmennek a betegekhez vagy amikor temetnek. Éppen ezért a katolikus, a református és az evangélikus egyház levélben kérte Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a pedagógusokhoz hasonlóan a lelkészeket is vegyék előre az oltási tervben” – jelentette ki, hozzátéve, hogy természetesen nemcsak a három nagy keresztény felekezet, hanem valamennyi egyház lelkészeinek oltását kérik.

„Veszélyeztetett hivatás a lelkészeké, és egy éven keresztül semmilyen privilégiumot nem kért az egyház a papjainak, most azonban úgy gondoltuk, hogy amennyire méltányos a tanárok oltása, ugyanannyira indokolt a lelkészek védettségének biztosítása is, hogy végezhessék a szolgálatot, amelyre olyan nagy szüksége van a társadalomnak” – hangsúlyozta Fabiny.

(MTI)

Kiemelt kép: illusztráció, MTI / Balázs Attila

A legfrissebb koronavírusos hírek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top