nlc.hu
Család

Márciusban halálozási rekord dőlt meg Magyarországon

Magyarországon közel 40 éves halálozási rekord dőlt meg márciusban

Az összes haláleset 37 százaléka köthető a koronavírus-járványhoz.

Olyan magas volt márciusban a halálozások száma Magyarországon, hogy még a Központi Statisztikai Hivatal is rámutatott: 1983 óta nem volt ilyen mértékű a márciusi halálozások száma – írja a 444.hu. A lap információi szerint az előző hónapban 16 379-en haltak meg az országban, aminek hátterében, a KSH szerint a koronavírus-fertőzés állhat. 1983-ban egy jelentős influenzajárvány miatt ugrottak meg a halálozási adatok.

A 444.hu következtetése szerint márciusban körülbelül 6074 haláleset kapcsolódhatott a koronavírus-járványhoz, legalábbis ez derül ki az operatív törzs napi jelentéseiből. Ez a teljes március halálozás 37 százalékát jelenti.

1983 óta nem haltak meg annyian márciusban, mint most

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A KSH által kiadott beszámolóból az is kiderül, hogy januárban 17, februárban pedig közel 8 százalékkal többen haltak meg, mint egy évvel korábban. A márciusi jelentős ugrás a harmadik hullám megerősödése miatt következhetett be. 

A lap rámutat, hogy a többlethalálozás tartósan magas: tavaly áprilistól idén márciusig 17 százalékkal nőtt meg a halálesetek száma. Ez jóval több, mint amire a kormány hivatkozni szokott. 

A regionális adatokat nézve is az látható, hogy Magyarország minden régiójában növekedett a halálozások száma. A legrosszabb helyzet a Dél-Dunántúlon tapasztalható, ahol 36 százalékkal ugrott meg a halálozás, míg a legjobb a fővárosban, ahol 9,1 százalékkal többen haltak meg ebben az időszakban. 

További híreink a koronavírus-járvány témakörében:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top