Jól halad a magyar felnőtt lakosság oltása, de még távol vagyunk a nyájimmunitástól – figyelmeztetett Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője. A főorvos hangsúlyozta, más országok példáiból látható, hogy még jó néhány millió embert be kell oltani ahhoz, hogy a járvány véget érjen.
Úgy számol, hogy az oltási kedv várhatóan le fog lassulni a következő időszakban, ezzel kapcsolatban pedig arra kért mindenkit, hogy ne abban gondolkodjon, melyik oltás honnan érkezik, hanem abban, hogy ők is szerezzenek védettséget és oltási igazolványt.
Az úgynevezett nyájimmunitás kialakulása valóban nagyobb védettséget ad az oltással nem rendelkezőknek, azonban ez még nagyon messze van – mondta.
Ma még senki ne gondolja azt, hogy azzal, hogy ő nem oltotta be magát, de a környezete igen, azzal ő meg van védve, mert ez egyáltalán nem így van.
Kiemelte, még mindig fontos a zárt terekben történő maszkviselés, a távolságtartás és a nagyobb családi rendezvények kerülése. „A vírus itt van közöttünk és amennyiben nem vagyunk beoltva, igenis megfertőződhetünk!” – jelentette ki.
Várandósok is olthatók
Szlávik János elmondta, a terhesség második harmadától a várandósok is olthatók, akik – a magzatokkal és kisgyermekekkel szemben – nagy veszélynek vannak kitéve a koronavírus miatt.
A szakemberek azt javasolják, hogy a második oltást követő 1-2 hónap múlva érdemes gyermektervezésbe kezdeni, de akkor sincs probléma, ha ennél korábban, akár az első oltás után esik teherbe valaki, ebből ugyanis még soha semmilyen probléma nem származott – fejtette ki a főorvos.
Fiataloknak Pfizer
Szlávik János helyesnek nevezte, hogy elkezdődik a 16 éves korosztály oltása a Pfizer vakcinával, hiszen bár rájuk nem veszélyes a vírus, de nagy arányban terjeszthetik azt.
Hangsúlyozta, az AstraZeneca oltások között eredetileg négy hetet írtak elő, későbbi tudományos megfigyelések szerint azonban erősebb védettség alakul ki, ha 12 hetet várnak az első és második dózis között. Ettől függetlenül nem ellenjavalt az AstraZeneca oltás második dózisának beadása négy hét után, mivel két vakcina után mindenképpen erősödik a szervezet védettsége – tette hozzá.
A főorvos végül ismételten aláhúzta, nem érdemes egyetlen vakcinára várni, sokkal helyesebb a rendelkezésre állót kérni, mivel a Magyarországon használt valamennyi oltóanyag megvéd a koronavírus súlyos következményeitől.