nlc.hu
Család

Két hónapja kómában fekszik a covidos kismama

„Életünk legboldogabb időszakára készültünk, de ez jutott helyette” – két hónapja mélyaltatásban fekszik a covidos kismama

Nem javul annak a kismamának az állapota, aki hosszú ideje Covid-intenzív osztályon fekszik.
Koronavírus intenzív osztály

Egy kismama nem sokkal azután került a Covid-intenzív osztályra, hogy császármetszéssel életet adott első gyermekének. Az édesanya jelenleg is lélegeztetőgépre kötve, mélyaltatásban küzd az életéért.

A Borsnak az egyik családtag azt mondta, Irén állapota két hónapja stagnál, ezért a gyulladás rámegy a különböző szerveire. Nagy mennyiségű altató kell neki, mert próbált felébredni. Ha viszont felkelne, azonnal megfulladna. Jövő héten le kell venni a műveséről, hogy az ő szervezete is beinduljon.

A kicsi szerencsére nagyon szépen fejlődik, az édesapja tökéletesen gondozza. Irén férje, Imre azt mondta: folyamatosan imádkozik a feleségéért. „Életünk legboldogabb időszakára készültünk, de ez jutott helyette. Az biztos, hogy nem adjuk fel a reményt, bízunk Irén felépülésében! Fel kell nevelnünk a kisfiunkat. Anyára van szüksége!” – mondta az apa, aki hetente kétszer látogatja feleségét a kórházban.

A családnak nagyon sokan segítettek anyagilag és élelmiszerekkel. Anyatejet is sok édesanya ajánlott fel, ezt viszont a járvány miatt nem merik elfogadni.

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: MTI / Vasvári Tamás)

Kapcsolódó cikkek:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top