nlc.hu
Aktuális

75 napig volt lélegeztetőgépen a kismama

3 hónap után ölelhette meg a babáját a kismama, aki 75 napig volt lélegeztetőgépen

Az amerikai nő mesterséges kómában, császármetszéssel hozta világra a babáját, és utána csaknem három hónapig élet-halál között volt a kórházban.
Újszülött

Kelsey Townsend január 27-én láthatta először a kislányát, csaknem három hónappal azután, hogy a Lucy nevű baba tavaly novemberben megszületett. A nőt mesterséges kómában tartották, mert olyan súlyos állapotba került a koronavírus miatt.

A házaspár mindent megtett a fertőzés elkerülése érdekében, de a nő elkapta a vírust. A negyedik gyerekükkel terhes Kelsey a 39. hétben volt, amikor állapota rosszabbodott, a férje pedig bevitte a kórházba.

Egy órán belül az orvos mesterséges kómába helyezték, és császármetszéssel segítették világra a kislányt. A szülés után az anya 75 napon át volt lélegeztetőgépen.

Férje azt mondta, attól féltek, hogy elveszítik Kelsey-t, de a nő csodával határos módon túlélte a fertőzést. Csaknem három hónap elteltével hazaengedték a kórházból, otthon pedig végre először a karjába vehette a kislányát.

(GMA)

Megmentett kismamák a járványban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése