nlc.hu
Család
Házassági szabályok

Házaspárok őszintén: Egy szabály, ami jobbá tette a házasságunkat

A házasság bonyolult műfaj, mégis, olykor a legegyszerűbb szabályok vezetnek kölcsönös szeretethez és tisztelethez.

A jó házassághoz leginkább az kell, hogy mindkét fél ugyanannyira akarja, hogy működjön. Ehhez tartozik az is, hogy a közösen lefektetett szabályokhoz mindenki tartja magát, hogy kölcsönös tiszteletben és szeretetetben teljenek az évek. A Fatherly magazin megkérdezte az olvasóit, hogy milyen szabály volt az, ami jobbá tette a házasságukat, a következő válaszok születtek a férjek tollából, mindenki okulására.

1. A következetesség mentett meg

„A gyerekek fegyelmezésében nem volt köztünk sosem egyetértés a feleségemmel, azt hiszem, megviselt minket a kis korkülönbséggel született két gyerek, és nem volt erőnk egyeztetni a nevelési elveinket rendesen, de a házasságunk érdekében muszáj volt végül meglépnünk. Amikor ezt megtettük és közösen hoztuk azt az egy fő szabályt, hogy következetesnek kell lennünk és egymást támogatni a döntésekben, onnantól lényegesen kevesebb lett köztünk a vita és feszültség. Rádaásul így a gyerekeket sem zavarjuk össze azzal, hogy két különböző oldalt képviselünk.” – Brian

Mi kell a jó házassághoz?

Mi kell a jó házassághoz? (Kép: Unsplash)

2. A nagyszülőknek határok kellenek

„Amikor megszületett a fiam, a nagyszülők egyre gyakoribb vendégek lettek nálunk, ami számomra már terhessé vált egy idő után. Szeretem őket, de szükségem volt magánéletre. A feleségem nagyon magára vette, amikor felhoztam neki, megsértődött, hogy nem értékelem a segítséget, amit a szüleitől kapunk a gyerek körül. Komoly konfliktus lett belőle közöttünk, hónapokig tartó feszültséggel, de végül ráébredt ő is, hogy több szabadságra van szükségünk a szülőktől, és leültünk megbeszélni velük, hogy a mindennapos látogatás nekünk sok. A kezdeti sértődés után egész jól működik most már az új rendszer, lényegesen kevesebb nagyszülői jelenléttel.” – Chris

3.  Közös nevező a pénzügyekben

„Az esküvőnk után szinte minden nap jött valamilyen csomag, mert az új, közös életünkhöz a feleségem összerendelte a fél internetet. Nem voltak anyagi problémáink, de aggasztó mértékű lett a rendelgetés, ezért muszáj volt szólnom, hogy ez hosszú távon nem lesz jó. A feleségem nagyon felháborodott és azt mondta, hogy nem értékelem az erőfeszítéseit, hogy a közös életünket széppé tegye. Sokáig vitáztunk, mert szerintem muszáj felállítani egy fontossági sorrendet, hogy mindenünk meglegyen, de közben ne gatyásodjunk le teljesen. Aztán egy ismerős házaspár az anyagi viták miatt vált el a környezetünkben, amitől megijedtünk és inkább leültünk egyeztetni a saját pénzügyi kérdéseinket. Végül közösen kidolgoztunk egy olyan költségvetést, amivel mindketten elégedettek vagyunk és tartjuk magunkat hozzá a béke érdekében.” – Max

Híres házasságok:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top