nlc.hu
Lélek

Bill és Melinda Gates házassága álomszerű volt

Egy parkolóban hívta először randira, és kosarat kapott – Bill és Melinda Gates házassága álomszerű volt

27 évnyi házasság és hétévnyi randizás után véget ért egy álomházasság, amin kívülről soha nem látszottak a repedések. A világ most azt számolgatja, hogyan osztják fel a hihetetlen vagyont, és kié lesz az álomház. Minket inkább a szerelmük története érdekelt.

Nem hiszünk abban, hogy párként tovább fejlődhetnénk.

Ezzel a mondattal indokolta Bill és Melinda Gates a keddi sajtóközleményükben, miért döntöttek úgy annyi év, egy hihetetlenül sikeres alapítvány és három gyerek után, hogy külön utakon folytatják az életüket. A bejelentés ténye világszerte mindenkit meglepett, ugyanis ezt a kapcsolatot kívülről mindenki szuperstabilnak látta, és mindketten rendkívül népszerűek. Egy amerikai lap a házasságok Mazdájaként hivatkozott a párra.

Nem túl glamúrosak, de nagyon szerethetők, és nem látszott sok esély arra, hogy elromoljanak.

Semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy az 57 éves Melinda és a 65 éves Bill Gates válása ekkora visszhangot kapott. Billt sokáig a világ leggazdagabb embereként tartották számon, és még ma is a negyedik helyen szerepel a listán. Kettejük összvagyona 130 milliárd dollár, alapítványuk, a Bill and Melinda Gates Foundation pedig 50 milliárd dolláros vagyont kezel, ezzel pedig a világ egyik legnagyobb jótékonysági szervezete. A válókeresetet Melinda Gates adta be, de jelenleg úgy fest, a hatalmas vagyon ellenére békés válás várható, amit az is alátámaszt, hogy bejelentésük szerint a közös alapítványuk ügyeit a jövőben is együtt viszik tovább.

Sosem gondolták volna

Melinda 1987-ben került a Microsoft alkalmazásába termékmenedzserként. Már akkor is tudta, kicsoda az a Bill Gates, és mivel akkoriban a cég még nem volt ilyen óriási méretű, mint manapság, azt is tudta, hogy előbb-utóbb személyesen is találkozni fog vele. Az viszont egyáltalán nem jutott eszébe, hogy bármit is akarjon tőle, nemhogy házasságról, hanem még flörtölésről sem álmodozott. Először New York-ban egy PC-termékkiállítás keretein belül találkoztak, és rögtön szimpatikusnak tartották egymást. Az első randira hívásra néhány héttel később a cég parkolóházában került sor, és Bill kosarat kapott. A hibát a férfi ott követte el, hogy Melindával a randira egy két héttel későbbi időpontot próbált megbeszélni, a nő pedig ezt a szemére vetette. „Azt gondoltam, ez a férfi nem elég spontán nekem” – mesélte évtizedekkel később egy Facebook Live során, és ezt el is mondta Billnek. A férfi átgondolta a dolgot, és egy órával később már hívta is telefonon, hogy már aznap estére kérjen tőle randit. „Ez már elég spontán neked?” – kérdezte tőle, és ezzel már átment a szűrőn. Melinda elmondása szerint a férje a házasságuk évei alatt egyre spontánabbá vált.

Bill és Melinda Gates házassága álomszerű volt

Melinda Gates 1995-ben, a Microsoft egyik termékével (Fotó: Paul Harris/Getty Images)

Eleinte egyikük sem gondolkodott nagy szerelemben. Bill Gates későbbi visszaemlékezései szerint Melinda akkoriban a férfiak körében nagyon népszerű volt, előtte is sokan hívták randira, míg Billnek ott volt a Microsoft, ami mellett nagyon kevés szabadideje maradt. A szerelem mégis megszületett, bár tény, hogy a házassággal sokat, kis híján hét évet vártak.

Házasság: pro és kontra

„Bill házasodni akart, de nem volt teljesen biztos az ilyen fokú elköteleződésében” – emlékezett vissza Melinda később. Igazi próbatételt jelentett a kapcsolatban, amikor Melinda azon kapta a szerelmét, hogy a férfi egy pro és kontra listát állított össze arról, hogy milyen érvek szólnak a házasság mellett, és mik szólnak ellene. Ez mondjuk már önmagában egy elég jó szakítási ok lehetett volna, csakhogy Bill elmagyarázta a szerelmének, hogy nem vele van baja, egyszerűen az a helyzet, hogy ő a házasságot nagyon komolyan veszi, és mielőtt oltár elé áll, át akarja gondolni, hogy biztosan tud-e elég időt szakítani a cégvezetés mellett arra, hogy jó férj és jó apa lehessen. Melindának ráadásul egy másik teszten is át kellett mennie.

Új kapcsolat ide vagy oda, Bill még nagyon szoros kapcsolatban maradt az exével, Ann Winblad szoftver-vállalkozóval, akinek kikérte a véleményét Melindáról is. Szerencsére Ann és Melinda között megvolt a kölcsönös szimpátia, így Ann azt mondta a férfinak, hogy házasodjon, ugyanis Melinda a számára tökéletes nő, aki intellektuálisan is a lehető legjobb partnere tud lenni (Melinda is imád kirakózni, és jobb matekból Billnél). Az esküvőt végül 1994. január elsején tartották a festői Hawaiin. Az pedig egy 1997-es Time magazin portréból derül ki, hogy Melinda engedélyt adott Billnek, hogy a házasságuk alatt is évente egyszer egy hosszú hétvégére elmenjen kikapcsolódni kettesben Ann-nel egy North Carolina-i nyaralóba, ahol a tengerparton beszélhetik meg egymással a világ nagy dolgait. Kicsit furcsán hangzik, de mindenkinek máshogy működik a házassága, és emiatt ne törjünk felettük pálcát.

A világ most azt számolgatja, hogyan osztják fel a hihetetlen vagyont, és kié lesz az álomház

Bill és Melinda Gates fogadják a vendégek gratulációját esküvőjükön, Seattle-ben, 1994-ben (Fotó: Profimedia)

A három gyerek és az alapítvány

Az első gyerekük, Jennifer Katherine 1996-ban született (ma már 25 éves és eljegyezték), később pedig megszületett a fiuk, Rory John, majd a második lányuk, Phoebe Adele is, és közülük a legfiatalabb is betöltötte már a 18. életévét. Mivel korábban Melinda is nagyon aktívan vett részt a Microsoft életében, senki, még maga Bill sem gondolta volna, hogy a felesége úgy dönt, hogy minden idejét a gyerekeinek akarja szentelni, és a főállású anyák életét választja. A CBS műsorában elmondták, hogy megegyeztek abban, hogy nem szerették volna, ha valaki más neveli fel a gyereküket helyettük.

Ha át akarjuk nekik adni az értékeinket, akkor kettőnk közül valakinek otthon kell maradnia velük

– mondták. Melinda számára azonban nagyon fontos volt, hogy annak ellenére, hogy ő gyereket nevel, a férje pedig céget vezet, egyenrangúak legyenek a házasságban. Ez nem ment egyik napról a másikra, és meg kellett küzdeniük érte, de végül Bill is beszállt például a házimunkába – a Redditen bevallotta, hogy senki sem gondolná róla, de szeret mosogatni –, és ő is sok időt töltött a gyerekkel, gyakran ő vitte őket iskolába is.

Teljesen egyenlő vagyok Billel ebben a házasságban, de el kellett telnie némi időnek, hogy ez így legyen

– mesélte erről Melinda.

Bill és Melinda Gates házassága álomszerű volt

Phoebe Adele Gates, Bill és Melinda Gates nagylánya (Fotó: Jamie McCarthy/Getty Images)

Emellett már a kilencvenes években elkezdtek alapítványokkal foglalkozni. Eleinte két kisebbet alapítottak, melyeket aztán 2000-ben összeolvasztva született meg a világhírű Bill and Melinda Gates Foundation. 1994 és 2018 között a házaspár összesen 36 milliárd dollárt fektetett az alapítványba, ami jelenleg nagyjából 50 milliárd dolláros vagyont kezel. Világszerte 1600 alkalmazott dolgozik nekik. Külön figyeltek arra, hogy ők ketten egyformán fontosak legyenek az alapítvány életében. Egyforma nagyságú, üvegfalú irodáik vannak, melyek közvetlenül egymás mellett helyezkednek el, és teljesen egyforma íróasztalokat láthatunk bennük, melyek azt üzenik, hogy ők ketten egyenlőek. Amikor a Time az év embereinek választotta őket 2005-ben, az alábbit nyilatkozták:

Tudjuk, hogy extrém módon szerencsések vagyunk az üzleti életben, és szeretnénk ebből a sikerből visszaadni valamennyit úgy, hogy ezzel jót tegyünk az embereknek és a társadalomnak. Ugyanakkor abban is hiszünk, hogy mindenki tud felajánlani valamit – pénzt, időt, energiát –, hogy segíthessen másokon.

Álompárból válás

Nem kell ahhoz sok évre visszamennünk, hogy cuki, egymást dicsérő nyilatkozatokat találjunk kettejüktől. Bill Gates nagyjából egy éve egy podcastben így mesélt a házasságáról:

Szuper szerencsés vagyok. Ez a legmélyebb kapcsolat az életemben. Paul Allennel volt egy gyümölcsöző kapcsolatom, amikor együtt megalapítottuk a Microsoftot, és Steve Ballmer is fontos volt az életemben, akivel új szintre emeltük a vállalatot. Az alapítványunk, a gyerekeink és a házasságunk esetében pedig itt van ő, egy csodálatos partner.

Hozzátette azt is, hogy az alapítvány életében azért egészítik ki jól egymást, mert „Melinda sokkal jobban bánik az emberekkel, mint én”. Melinda pedig azt mesélte alig két éve, hogy azért ilyen jók együtt, mert Billt is mindig érdekli az ő nézőpontja, és őt is érdekli Billé, épp ezért mindig mindent megbeszélnek egymással. De akkor miért döntöttek mégis a válás mellett? Ezt egyelőre tőlük biztosan nem fogjuk megtudni, viszont a Time magazin számos szakértőt (terapeutát, válásspecialista ügyvédet…) kérdezett meg arról, mi vezethetett a házasságuk végéhez.

A világ most azt számolgatja, hogyan osztják fel a hihetetlen vagyont, és kié lesz az álomház

Bill és Melinda Gates a Good Morning America vendégei, 2018-ban (Fotó: Lou Rocco/Walt Disney Television via Getty Images)

Az álomház

Bill Gates még a nyolcvanas években vásárolta meg a birtokot, amin ma a Gates család otthona áll. Az ingatlanosok szerint nagyjából 130 millió dollárt ér a piacon. Az ingatlan egy domb oldalában található a Washington Lake partján, Seattle vonzáskörzetében, ahol a Microsoft központja található. Bár jelentős értéket képvisel, a házaspár vagyoni helyzetét ismerve nem valószínű, hogy összevesznek majd rajta. A hatalmas birtokot sokan csak Xanadu 2.0-nak hívják az Aranypolgár című filmklasszikus gigászi palotájára utalva. Bill már azelőtt elkezdte az építkezést a területen, hogy összejött volna Melindával, aki eleinte nem lelkesedett az ötletért, hogy odaköltözzön, ugyanis egyáltalán nem volt elégedett a tervekkel. Végül azzal a feltétellel egyezett bele, hogy ez legyen a családi otthon, ha mindent a saját ízlése szerint alakíthat, Bill pedig rábólintott az alkura. A hatalmas, több épületes tóparti házat nagyrészt drága, nagyon jó minőségű faanyagból építették. Összesen hét hálószoba és huszonnégy (!) fürdőszoba tartozik hozzá. A dombba beépítettek egy húsz autó fogadására készült garázst, van egy 232 négyzetméteres edzőtermük, külön trambulinszobájuk, és egy art deco kialakítású saját mozitermük is. Az ingatlanhoz a homokos partú tavon (amihez a homokot Hawaiiból hozatták) kívül egy kültéri/beltéri medence is tartozik. Minden szobában találhatók beépített hangfalak zenelejátszóval. A teljes területe több mint 6000 négyzetméter, a közelben lakik az Amazon-vezér, Jeff Bezos is, és Melinda egy interjúban régebben kifejtette, hogy maga is túl nagynak találja az otthonát, és már várja, hogy egyszer majd Billel egy kisebb, százötven négyzetméteres lakásban éljenek együtt.

Csak kérdések maradtak

A cikk emlékeztet arra, hogy míg korábban az emberek jellemzően a házasságuk első éveiben váltak, 1990 óta Amerikában 50 százalékkal emelkedett az úgynevezett ősz hajú válások (az 50+-osok válására használják a kifejezést) száma, és ebbe a trendbe Bill és Melinda esete is beillik. Ez a szakértők szerint részben annak köszönhető, hogy az emberek egészségesebben és hosszabban élnek, mint korábban, és ma már egy 50+-osra is hosszú, egészségben töltött évek/évtizedek várhatnak, pláne, ha valaki olyan vagyonos, mint Gatesék. Ma már ötven- vagy hatvanévesen is lehet újrakezdeni.

Szerepet játszhat a válásukban az üres fészek szindróma is: a gyerekeik már mind nagykorúak, kirepülnek a házból, és ettől a házasságuk dinamikája is átalakult. Sok pár kapja azon magát, hogy amikor már nem nevelnek együtt gyerekeket, hirtelen kiüresedik a kapcsolatuk, és észreveszik, hogy ugyan együtt élnek, de az életük már nem együtt, hanem egymás mellett fut. Jól példázza ezt a kettéválást az alapítványuk is. Hiába közös tulajdonú, mindketten más projekteken dolgoznak. Billhez tartozik a klímaváltozás és az orvostudomány, Melinda pedig inkább nőjogi és esélyegyenlőségi kérdésekkel foglalkozik. Melinda már évekkel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy már nem jár be többé a klímaváltozással és tudománnyal kapcsolatos értekezletekre: „Ezeket inkább ráhagyom Billre”. A válás leggyakoribb oka az 50+-os korosztályban azonban az, hogy valamelyik fél viszonyt kezd, de jelen pillanatban nincs tudomásunk arról, hogy a Gates házaspár esetében is fennáll-e ez a probléma. És amíg ők maguk nem mondanak erről semmit a nagyvilágnak, valószínűleg nem is fogjuk megtudni.

Akik idén válnak/váltak:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése