nlc.hu
Család

Ennek a férfinek a felesége mentette meg az életét

Ennek a férfinek a felesége mentette meg az életét

A feleség telefonon keresztül kapta mentésirányítótól a szakmai és életmentő tanácsokat.
Késelés egy miskolci kórházban: beteg szúrta meg az ápolónőt

Az Országos Mentőszolgálat tette közzé a hírt, miszerint Pest megyei otthonában állt le a légzése, keringése egy idős férfinak. Felesége hívta a mentőket és a mentésirányító utasításait követve megvizsgálta, majd azonnal megkezdte az újraélesztését, amit a mentők percek alatt történő helyszínre érkezéséig folytatott. Mintegy félórás, emelt szintű küzdelem után sikerült visszahozni a férfi légzését, keringését, akit azonnal kórházba szállítottak, hogy további kezelést kaphasson. 

Nemrég hasonló eset történt, akkor egy 75 év körüli nő nyelt félre, aki hozzátartozója a szeme előtt vált eszméletlenné pillanatok alatt. A bejelentő hívta a mentőket, és ugyan hallhatóan megviselte fuldokló szerette látványa, minden erejét összeszedte és pontosan követte a rutinos mentésirányítók instrukcióit, amik ennek ellenére sem hoztak sikert. A hős hozzátartozót a háziorvos váltotta az életmentésben, amit a rövid időn belül érkező mentők emelt szintű ellátása követett. Az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően a bejelentő mégis meg tudta menteni hozzátartozója életét, akit mentőhelikopterrel, stabil állapotban szállíthattak kórházba.

Fotó: Unsplash

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top