nlc.hu
Család
Tiltott szerelem, 22 évvel később találtak újra egymásra

Tizenöt éves korukban tiltották a házasságukat, 22 évvel később egybekeltek

Szerelmünk lapjai a valóságban, igazi szívmelengető történet.
Tizenöt éves korukban tiltották a házasságukat, 22 évvel később egybekeltek

A 41 éves Helen Marshall és a 42 éves Graeme Richardson még középiskolában ismerkedtek meg. Az ismeretségből szerelem lett és kilenc hónap együttjárás után a 15 éves Graeme megkérte Helen kezét. A szülők ellenezték a túl korai házasságot, és miután Graeme főiskolára ment egy másik városba, bár levelezve próbálták tartani a kapcsolatot, a küldemények elvesztek (majdnem úgy, mint a Szerelmünk lapjaiban).

Mindketten családot alapítottak, visszaköltöztek szülővárosukba, az angliai Penrithbe, így néha azért látták egymást a gyerekeik iskolájánál. Direkt nem szóltak a másikhoz, tartották a távolságot, féltek, hogy az érzelmeik elsodornák őket.

Miután Graeme és Helen kapcsolata is zátonyra futott, Helen megkereste a férfit és 20 év után újra egymásba szerettek. Ma már házasok, Graeme pedig ugyanazzal a gyűrűvel kérte meg Helen kezét, amivel tinédzserkorukban tette.

Mindketten vallják, hogy most érzik magukat egésznek, mert mindig is a másik volt a másik felük.

(via)

(Kiemelt kép: Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top