A budapesti lóversenypálya mögött áll egy 36 lakásos társasház, amelyben az egykori Magyar Lóverseny Vállalat dolgozói élnek. Itt kaptak szolgálati lakást évtizedekkel ezelőtt. Olcsón bérelhették, de cserébe kevesebb fizetést kaptak.
Nemrégiben a tulajdonos Kincsem Nemzeti Kft. eladta a nagyon leromlott állapotú ingatlant, az új tulajdonos pedig azonnal jelentősen megemelte a bérleti díjat. Az egyik nyugdíjas például korábban 31 ezer forintot fizetett havonta a 41 négyzetméteres lakásért, ezt az összeget majdnem 90 ezerre emelte az új cég, miközben az idős asszony nyugdíja 100 ezer forint – számolt be az RTL Híradó.
Többen nem hajlandóak fizetni, mert jogtalannak tartják az eljárást. A lakók szerint az új tulajdonos fenyegeti őket, hogy június 30-án kilakoltatják őket, állítólag 20-an kaptak ilyen papírt.
Az új tulajdonos, a Kincsem Corner Zrt. közölte, hogy akik nem fizettek, azoknak felmondták a szerződését, így azok a bérlők kötelesek kiköltözni. Szerintük a lakókkal az egyes bérleti szerződéseknek megfelelően járnak el.
(Kiemelt kép: RTL Híradó)