Életmód

Szociális alapú lakbért szeretne a fogyatékos fiát egyedül gondozó asszony

A debreceni anyának és fogyatékos fiának a mostani lakbér mellett csak tízezer forintja marad megélhetésre.
kéz öreg fiatal segítség

A 64 éves Hajdu Ferencné születése óta egyedül gondozza napi 24 órában segítségre szoruló, egy csecsemő értelmi szintjén levő 34 éves fiát, Zoltánt. A rokkantnyugdíjas asszony és fia egy 39 négyzetméteres, önkormányzati lakásban él Debrecenben ‒ számolt be róla az RTL Híradója.

Az anya rengeteget költ gyógyszerekre, a fia és a saját maga számára is, emellett a lakbére több, mint 45 ezer forint havonta. Megélhetésre így mindössze tízezer forintjuk marad. A nő szinte mindent megvon magától, de azt mondja, gyermekéért semmi sem drága.

Az asszony piaci lakbért fizet az önkormányzatnak, vagyis a lakás bérleti díja a lakáspiaci viszonyokhoz igazodik, ezt a városi közgyűlés rendeletben szabályozza. Hajdu Ferencné azt mondja, két évvel ezelőtt, amikor beköltöztek a lakásba, ő ezzel nem volt tisztában. Már többször is kérvényezte, hogy piaci helyett szociális alapú lakbért fizethessen, ám egyelőre csak annyi választ kapott, hogy a kérelmét megvizsgálják.

(Nyitókép: illusztráció, iStock)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top