nlc.hu
Család
Erdő Péter Ferenc pápánál

Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Erdő Péter bíborost

Ferenc pápa a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról beszélt Erdő Péter bíborossal, akit magánkihallgatáson fogadott a Vatikánban majdnem két héttel az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén tett budapesti látogatása után – közölte Németh Norbert, a római Pápai Magyar Intézet (PMI) rektora az MTI-vel szombaton.

Az MTI közleménye szerint Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek köszönetet mondott az egyházfőnek a szeptember 12-i budapesti látogatásáért, amikor a Hősök terén bemutatta a NEK-et lezáró misét. Ferenc pápa a szertartás előtt találkozott Áder János államfővel és Orbán Viktor miniszterelnökkel, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjaival, az ökumenikus egyházak és a zsidó közösség vezetőivel. “Ferenc pápa ismét hangsúlyozta a találkozások során szerzett kedvező élményeit, és kitért a szívélyes beszélgetésre, amelyet az ország vezetőivel folytatott. Szó esett a magyarországi egyház és Európa előtt álló feladatokról is, kiemelve a visszatérés fontosságát az Európai Unió alapítóinak eredeti értékeihez” – mondta Németh Norbert atya, aki elkísérte Erdő Péter bíborost a vatikáni találkozóra.

A Miniszterelnökség által közreadott képen Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (b) fogadja Ferenc pápát a Liszt Ferenc-repülőtéren 2021. szeptember 12-én. A katolikus egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Budapestre. MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely

A Miniszterelnökség által közreadott képen Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (b) fogadja Ferenc pápát a Liszt Ferenc-repülőtéren 2021. szeptember 12-én. A katolikus egyházfő az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjére érkezett Budapestre. MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely

Erdő Péter szombat este részt vesz a magyar kormány támogatásával felújított római Szent István Ház megáldásán, ahol Veres András a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke celebrál misét. A misén ott lesz a vatikáni külügyminiszterként ismert Paul Richard Gallagher érsek, aki a pápát Budapestre is elkísérte, valamint Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top