„A kamaszt kamaszkora előtt kell nevelni” – mondta Vekerdy Tamás gyermekpszichológus. Ezt a mondatát minden kisgyerekes szülőnek érdemes lenne kiplakátolni a gyerekszobában, mert bár messzinek tűnhet a gyerek tizenéves időszaka, amikor még az első osztályt sem kezdte el, mégis ebben a korban kell elkezdeni az önállóságra nevelését, ha jót szeretnénk a gyereknek és magunknak.
Az önállóság önbizalmat ad
Ahogy Vekerdy is írja a kamaszkorról és a gyereknevelésről: „Nevelni eddig kellett, most már el kell engednünk a kezét, el kell viselnünk, hogy esetleg érdemtelen személyeket tisztel meg szeretetével, rajongásával – és így igyekszik elszakadni tőlünk.” Ha lemaradtunk kiskorában az önállóságra nevelésről, akkor nem az lesz a legnagyobb probléma, hogy kiszolgáltatja magát, hanem az önbizalma is kevésbé fejlődhet. Az önállóság ugyanis nemcsak arról szól, hogy megkeni vajjal egyedül a kenyeret, hanem sokkal inkább azt jelenti, hogy tudja, hogy képes arra, hogy ne haljon éhen a teli hűtő mellett.
A „képes vagyok” pedig az önbizalom, magabiztosság egyik alappillére, és ha sikeres, boldog felnőttet akarunk nevelni a gyerekből, akkor ez az alappillér nem hiányozhat az életéből.
Dr. Jim Taylor pszichológus szerint ott hibáznak a szülők leggyakrabban, hogy nem ismerik fel a támogatás és a megmentés között a különbséget. Azaz ahelyett, hogy érzelmileg támogatnák a gyerekeiket, folyton megmentik őket, helyettük hozzák meg a döntéseket és megoldják a problémáikat, így akadályozzák azt, hogy önállóvá váljanak és fejlődjön az önbizalmuk. Amikor a szülő a megmentés helyett a támogatást választja, akkor hagyja a gyereket, hogy kritikusan gondolkodjon, vitázzon, véleménye legyen és a saját életéről döntsön bizonyos szituációkban. Természetesen életkorának megfelelő döntésekről van szó, például az elsős gyerek kiválaszthatja a saját ruháját, vagy hagyhatjuk neki azt is, hogy a saját szociális életét a kezében tartsa, nem kell minden apró sértődésnél, konfliktusnál ugrani és elsimítani a helyzetet.
Minél több apróságban engedjük ki a gyeplőt a kezünkből és hagyjuk önállóan cselekedni a gyereket, annál nagyobb eséllyel lesz önbizalommal teli, független és talpraesett kamasz majd később. Ennek az a titka, hogy elengedjük a fejünkben azt, ami a gyerek babakorában bevésődött az elménkbe, miszerint a baba nem éli túl, ha nem vagyunk mellette minden másodpercben, nem védjük meg a rá leselkedő veszélyektől a nap 24 órájában. Ahogy óvodás, majd kisiskolás lesz, egyre kevésbé van szüksége arra, hogy folyamatosan mi döntsünk helyette és kiszolgáljuk az igényeit.
Az önállóságra nevelés kisgyerekkorban kezdődik (Kép: Getty Images)
Támogatod vagy megmented?
Nagyon egyszerű egyébként a feladat: bátorítani kell kicsi korától kezdve a gyereket arra, hogy minél több feladatot egyedül oldjon meg. Nem arról van szó, hogy a kétéves gyereknek ne vágjuk fel a rántott húst a vasárnapi ebédnél, és kapjon a kezébe kést, aztán boldoguljon egyedül. Természetesen mindent a saját életkorához és képességeihez mérten kell hagyni, hogy azon a területen önállósodjon. A szakember szerint sokszor ezen a ponton hibázunk szülőként:
nem nézzük ki a gyerekből, hogy mi mindenre képes, valahogy a fejünkben mindig kisebbnek érezzük, rászorultabbnak látjuk, mint amilyen valójában.
Gyakorlati példákat is kapunk az önállóságra neveléshez, meglepően kis dolgokkal kell kezdeni, mégis nehéz kiengedni ezekben is az irányítást a kezünkből.
A kis ovisnak már lehet engedni, hogy egyedül öltözzön, és csak akkor közbelépni, ha elakad egy fázisnál – például a zokninál rendszeresen elő szokott ez fordulni –, vagy szemmel láthatóan fordítva akarja felvenni a ruháját. Ez persze több időt és türelmet igényel, mégis, ilyen aprósággal kezdhetjük el azt, hogy később, kamaszkorában önállóbb legyen a gyerek.
Amikor pedig egyedül teszi a gyerek a dolgát, eszünkbe se jusson kritizálni, akkor is dicsérni kell, ha nem tökéletes a végeredmény. Így adhatjuk át neki legjobban azt az üzenetet, hogy képes rá, ezektől a lépésektől – és ha nem szaladunk rögtön megcsinálni helyette a feladatokat, amikor elakad – érzi majd azt, hogy szembe tud nézni a kihívásokkal, azaz fejlődik az önbizalma.
A támogatás vs. megmentés problémája tehát a legbanálisabb, hétköznapi helyzetekben is visszaköszön: a négyéves gyerek nem tudja felhúzni elsőre a cipzárt, a szülő szalad és felhúzza, ahelyett, hogy tanácsot adna, hogyan próbálja meg a gyerek újra teljesíteni egyedül a feladatot. Ha pedig másodszorra sem megy, akkor együtt megcsinálni, nem pedig helyette. Tény, hogy egyszerűbb és gyorsabb ugrálni a gyereknek, csak épp nem ez szolgálja hosszú távon az érdekeit.
A házimunka az önállóság barátja
Az öltözködés persze csak egy példa, a mindennapok során ezernyi apró feladat van, amit képesek a kisebbek is megcsinálni egyedül, olyanok, mint hogy vigye a szennyesbe a ruháit, tegye el a helyére a játékokat vagy adjon a macskának enni. Mindezek mellett pedig külön fejezetet érdemel a házimunka, amibe még mindig nagyon ritkán vonják be a szülők a gyerekeket, pedig nagyjából onnantól kezdve már érdemes lenne megbízni őket háztartási feladatokkal, hogy képesek megállni a lábukon. Nyilván nem arra gondol itt a szakember, hogy a hároméves gyereknek kellene lemosni az ablakot a karácsony előtti nagytakarítás során, de ahhoz, hogy mondjuk kamaszként, majd felnőttként önálló legyen, a gyerekként végzett kisebb házimunkák rengeteget segíthetnek.
Egy kutatás szerint a szülők 82 százaléka végzett házimunkát gyerekkorában, ám csupán 28 százalékuk várja el a gyerekétől, hogy részt vállaljon a háztartási feladatokból. Ugyanebben a kutatásban azt is találták, hogy a szülők 75 százaléka gondolja azt, a házimunkától a gyerekek felelősségteljesebbé válnak, és fontos leckét kapnak, útravalót az életre. Egy másik kutatás pedig arra világított rá, hogy azok a gyerekek, akik segítenek otthon a házimunkában, sikeresebb és egészségesebb felnőttek lesznek, egyszerűen azért, mert olyan készségekre tesznek szert közben, melyeknek egész életükben hasznát veszik.
A házimunkákból megtanulják a gyerekek, hogyan kell túlélni, hogyan kell gondoskodni saját magukról, és hogyan lehetnek hasznos tagjai a családnak.
A kutatásokból kiderül az is, hogy azok a gyerekek, akik házimunkát végeznek, később jobban be tudják osztani az idejüket – erre már kisiskolásként is nagy szükségük van –, ráadásul azt a képességet is elsajátítják, hogy várjanak a jutalomra, dicséretre, ami eléggé elengedhetetlen ahhoz, hogy elégedett felnőtt váljon belőlük, ne pedig olyan, aki folyton boldogtalan, mert nem repül a sült galamb a szájába. Ha tehát azt szeretnénk, hogy önálló legyen a gyerek kamaszként és felnőttként, akkor már kicsi korától kezdve – életkorának megfelelő feladatokkal – vonjuk be a házimunkába, még akkor is, ha ezzel jelentősen megnövekszik a főzés vagy takarítás ideje. Hagyjuk önállósodni, ne fogjuk vissza a gyereket, engedjük meg neki az önállóságot, ezzel adhatjuk a legnagyobb ajándékot neki felnőtt korára.
