A 22 éves Abdullah Khalid és felesége sokáig Birminghamben élték az életüket, ott született két kisfiuk is – írja a Metro.
Egy idő után azonban a fiatal párnak elege lett abból, hogy alig tudnak megélni a nagyvárosi árak mellett, ahol ráadásul a bűnözés is komoly problémákat okoz.
Ezért fogták magukat és a mindössze 320 lakosú Shapinsay távoli szigetére költöztek pár hónappal ezelőtt.
A pár jó üzletet csinált: 125 000 fontért, azaz bő 52 millió forintért egy háromszobás házat vásároltak, amelyhez 42 négyszögöles telek és saját tengerpart is tartozik.

Orkney szigetcsoportja távol van a nagyobb brit városoktól (Fotó: Getty Images)
„Birminghamben ennyiért egy kisebb lakást lehet csak kapni, itt viszont saját házunk van, birtokkal, tengerparttal” – mutatott rá a lényeges különbségre a fiatalember.
A költözésnek része volt a 12 órás autóút is, amely során kétszer is kompra kellett szállniuk, hogy eljussanak új otthonukba.
Abdullah, aki korábban a család autókereskedésében dolgozott, feleségével együtt most egy étel házhozszállító céget indított a kis szigeten, ahol a helyi alapanyagokból főznek, emellett pedig egy glamping szolgáltatás beindítását is fontolgatják.
Egyedül a kisfiaik miatt aggódnak, nehogy túl magányosak legyenek. A hároméves Hashim ugyanis az egyetlen óvodás a szigeten, akire két óvódai pedagógus is jut. A fiatalok azonban bíznak benne, hogy előbb-utóbb többen is követik majd a példájukat, olyanok, akiknek elege van már a nagyvárosi élet zajából.