nlc.hu
Család
A világ végére költözött az anya és az apokalipszisre készíti fel a gyerekeit

Zombiapokalipszisre tréningezi gyerekeit az anyuka

Egy rövid áramszünet során jött rá, hogy mennyire sebezhetőek az emberek.

A 37 éves alaszkai Morgan Rouge már 2010 óta készül a világvégére – írja a Metro. Akkor egy rövidebb ideig tartó áramszünet során jött rá, hogy ha a telefonját nem tudja feltölteni, mennyi mindentől esik el az egyre jobban digitalizálódó világunkban. 

Arra gondolt, hogy mi történne, ha ennél hosszabb ideig nélkülözni kellene a civilizáció áldásait, ezért férjével együtt úgy döntöttek, önfenntartó háztartásra van szükségük, ha túl akarnak élni. 

Így csatlakoztak a világvégére készülő, úgynevezett prepperek közösségéhez, és elkezdtek különféle eszközöket felhalmozni, amelyek hozzásegíthetik őket a túléléshez krízis esetén. 

Zombiapokalipszisre edzi gyerekeit az anyuka

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A végső lépés az volt, hogy Alaszka egy elhagyott területére költöztek a gyerekeikkel együtt, ahol teljesen önellátó módon tudnak élni. Az otthonukat több generátor és napelemek látják el energiával, nemsokára pedig egy szélerőművet is telepítenek majd a ház mellé. 

Emellett konyhakertet gondoznak és háziállatokat is tartanak, hogy ne legyen gondjuk az élelmiszerre sem. A friss termények mellett fél évre elegendő szárított élelmiszert és konzerveket is felhalmoztak, nemrég pedig kútfúrásba is kezdtek, hogy az ivóvízzel se legyen gond katasztrófa esetén. 

Az anya és az apa szenvedélyes vadászok, de a gyerekeket is tanítgatják a túlélési fortélyokra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top