

@thekennedyproj a TikTokon tartott megdöbbentő élménybeszámolót arról, milyen változást hozott az életébe egy szimpla DNS-teszt. Az derült ki számára, hogy az ősei között afroamerikaiak is találhatók, miközben a nagymamája mindig azt mondta neki, hogy a család ősei angol származásúak. A nagyi még 2002-ben távozott az élők sorából, és mindenki úgy tudta, hogy 1933-ban született, egyke, árva gyerek volt, és egyetlen családtagja sem maradt a régi időkből – írja a LadBible.
Ehhez képest a DNS-teszt angol ősök helyett afroamerikaiakat mutatott ki, valamint azt is, hogy további családtagjaik élnek Virginia államban. Ez mondjuk olyan szempontból nem volt olyan furcsa, hogy a lány nagyszülei Marylandben találkoztak. A régi fotók felkutatása után kiderült, hogy a nagyanyjuknak tizennégy (!) testvére volt, és nem 1933-ban született, hanem még 1927-ben egy fekete családban. A valódi neve pedig nem Millicent Vaughn, hanem Mammy Vaughn volt. Bár a szülei tényleg korán meghaltak, nem volt árva, voltak a családban, akik gondoskodtak a gyerekekről. A nagyi még fiatalon döntött úgy, hogy új életet kezd: elszökött otthonról, új nevet és új rasszt vett fel: mivel nem volt igazán sötét a bőre, fehérnek adta ki magát. A TikTokker szerint ilyen történetből jó néhányat találni az Egyesült Államokban, és nagyon szomorú, hogy a jobb élet reményében sokaknak hazudniuk kellett az egész életük során.