Három évvel ezelőtt, 2019-ben jelent meg Tanács Eszter Nők gyermek nélkül című interjúkötete, amiben tizennyolc nő – köztük Csákányi Eszter színésznő és Kőbán Rita olimpiai bajnok kajakozó – mesél arról, mit gondolnak a gyermekvállalásról és milyen okok állnak a saját gyermektelenségük mögött. Nemrég elkészült a folytatás is, ezúttal gyermektelen és gyermek nélküli férfiak osztják meg a történeteiket, illetve szakemberek – például dr. Hadas Miklós szociológus, dr. Takács Tamás andrológus, dr. Andrek Andrea pszichológus, dr. Nagy Beáta Magda szociológus és dr. Nemes László bioetikus – írásai is szerepelnek a kötetben, és többen közülük magának a könyvnek a soron következő bemutatóján is megosztják nézőpontjukat, véleményüket erről a fontos témáról.
A világon mindenhol, a többi közt Magyarországon is magasabb a gyermek nélküli férfiak aránya mint a nőké, és az adatokból úgy tűnik, hazánkban jobban nőtt az ő számuk, ugyanis míg 2001-ben a 41-45 éves korosztályban 17 százalék volt a gyermektelen férfiak aránya és 7,8 százalék a nőké, 2011-ben ez 22 százalék és 11,2 százalék volt, olvasható a könyvben.
De Tanács Eszter nem a száraz adatok miatt döntött úgy, hogy érdemes lenne a másik nem szemszögéből is bemutatni ezt a fontos, sokakat érintő témát.
„Kutatások szerint Magyarországon a nők többségénél a partnerkapcsolat hiánya vagy a nem megfelelő partner áll a gyermektelenség hátterében, és a «Nők gyermek nélkül» interjúiban is számos olyan történet olvasható, amelyből ez rajzolódik ki. Hangsúlyosan megjelentek tehát a hiányzó vagy későn megtalált férfiak abban a kötetben is, ezek mellett persze sokféle párkapcsolat, férfi is szerepelt a nők szemszögéből.”
„Fontosnak tartottam, hogy a férfiak is megszólaljanak a témáról, hiszen a gyerekvállalás, -nevelés és a gyerektelenség kapcsán is hajlamosak megfeledkezni róluk az emberek.”
Fotó: hvg könyvek
Talán nem meglepő, hogy a folytatáshoz nem volt könnyű interjúalanyokat találni, ez az oka annak is, hogy ebben a könyvben nem szerepel történetével közismert ember. „Készültek olyan pszichológiai kutatások, amelyek szerint a férfiakkal a nőknél nehezebb vizsgálatot folytatni, és tovább nehezíti a helyzetet, ha a gyerekek a téma. Összességében talán egy kicsit tovább tartott, míg az interjúhelyzetben feloldódtak a férfiak, ugyanakkor a legtöbben életük legintimebb részeiről is gördülékenyen nyíltan, őszintén vallottak” – nyilatkozta a szerző az nlc-nek.
Hozzátette, nagy örömmel látja, hogy egyre több könyv és cikk születik a gyermektelenségről Magyarországon, egyre több csoport érhető el a közösségi médiában a témában, mert fontos, hogy az érintettek tudják, nincsenek egyedül, mások gondolatait olvasva, a sorstársak közösségét megtalálva fogódzókat kaphatnak és megoszthatják egymással a tapasztalataikat. „Azok pedig, akiknek a családtagjuk, barátjuk, kollégájuk gyermektelen, reményeim szerint nyitottabban, empatikusabban tudnak fordulni a gyermektelenek felé, ha többet tudnak meg róluk.”
Ugyan ez már a második könyv, amit a témában írt, a férfiakkal készült interjúk is tudtak meglepetéssel szolgálni, olyan tanulságokkal, amikkel nem számolt, ilyen volt például az, hogy mennyien számoltak be szenvedélybeteg szülőkről. „Az is kifejezetten megérintett, hogy milyen sokan meséltek nem megfelelő férfi, apai mintáról, és hogy milyen nehéz e nélkül megtalálni, kialakítani a saját útjukat. Érdekes volt hallani az Egyesült Államokban élő férfit arról, hogy miként éli meg a gyermektelenségét, és hogyan látja onnan a magyarországi helyzetet. Izgalmas volt látni, ki hogyan vélekedik arról, hogy mit jelent férfinak lenni, milyen vélt vagy valós elvárásokkal szembesülnek a férfiak a párkapcsolatukban, mi minden kell ahhoz, hogy valaki jó apa legyen, és milyen hatások hogyan alakítják ezeket az elképzeléseket.”
A legfontosabb tanulság számomra az volt, hogy a férfiak számára ugyanolyan fontos a gyerekvállalás és gyermektelenség, mint a nők számára, és ugyanannyira sokfélék, mint a nők, és érdemes kíváncsian, nyitottan meghallgatni őket.
A sokféleség pedig azt is jelenti, nem lehet csak az alapján csoportokba sorolni az embereket, hogy gyermektelenség tudatos döntés vagy a körülményekből – például egészségügyi vagy magánéleti okokból – fakadó állapot. „Az esetek többségében jóval árnyaltabb a helyzet, általában nem egy egyszeri döntés, nem egyetlen ok áll a gyermektelenség hátterében. Nehezíti az arányok megítélését az is, hogy a társadalmi környezet nagyban befolyásolja, ki milyen indoklást, választ tart komfortosnak, ha a gyermektelenségéről kérdezik. Ahogy Dr. Szalma Ivett fogalmazott az első könyvben,
mivel a magyar társadalomban nagyon erős az elvárás a gyermekvállalás tekintetében – akkor vagy normális ember, akkor gondolkodsz helyesen, ha gyereked születik –, sokan nem akarnak magyarázkodni, egyszerűbbnek tartják azt mondani, hogy nem lehetett, nem olyanok voltak a körülmények, vagy egészségügyi problémák játszottak közre.
Érdekes kérdés, hogy a férfiaknál hogyan csapódik le az, hogy Magyarországon a kormányzati kommunikációban nagyon fontos szerepet játszik a család, a gyermekvállalás, és szinte másodrendű állampolgárnak érezheti magát az, aki gyermektelen. Ugyan – emeli ki Tanács Eszter – ez a fajta kommunikáció főként a nőket célozza, mintha csak rajtuk múlna a gyerekvállalás, de a férfiak közül is többen is említették, hogy dühítőnek találják mindezt.
„Messziről látva a magyar propagandát, a plakátkampányokat az «igazi család» mibenlétéről, Amerikában az ilyesmit az átlagemberek elutasítanák. Nemcsak a liberálisabb, hanem a konzervatívabb emberekben is erősen él, hogy maguk döntenek a saját életükről, közösségükről, családjukról. Engem is rendkívül irritálna, ha az állam bele akarna szólni ilyesmibe, nem korrekt.” László, 40 éves
És ugyan a magyar társadalom túlnyomó többsége úgy véli, hogy a nőknek és a férfiaknak is fontos a gyerek ahhoz, hogy teljes életet éljenek, Tanács Eszter és Dr. Szalma Ivett családszociológus is azt tapasztalta, a férfiak szabadabban felvállalhatják, ha nincs gyerekük, nem szeretnének gyereket. „Mindemellett voltak olyan interjúalanyok, akik azt mesélték, hogy a szülők, a környezetük kérdezgette őket, mikor lesz gyerek, volt, aki fekete báránynak érzi magát, amiért nem akar gyereket, míg volt, aki hosszú éveken át szégyellte, hogy gyermektelen. Dr. Nagy Beáta Magda klinikai szakpszichológus, szociológus kifejti a kötetben, mivel szembesülnek a meddő férfiak: a poénkodás céltáblái, mert a terméketlenség folyton összemosódik az impotenciával, ami érthető módon nagyon bántó, erre sokszor titkolózással reagálnak az érintettek. Ebben a kérdésben sem szabad tehát általánosítani.”
Ami a meddőséget illeti, mind a nő, mind a férfi nehezebben éli meg, ha férfi oldalon találnak nehezítettséget, és az interjúk alapján különösen nagy kihívások elé állítja a párt, amikor nem találnak orvosilag igazolható okot a gyermekvállalási próbálkozások sikertelenségének hátterében, milyen nehéz megküzdeni azzal, hogy nem lehet tudni, min kellene változtatni. És az is külön kötetet érdemelne, amikor ivarsejt- vagy embriódonáció szükséges, mi elé állítja a párt, ha csak egyiküknek van vagy egyiküknek sincs genetikai kapcsolata a gyermekkel.
„..olvastam egy esetet, hogy egy meddő férfi megcsalásnak tartotta a spermadonációt, és arra próbálta ösztönözni az embereket, hogyha a hímivarsejtdonor kell, akkor már a petesejt is legyen donortól…Egós ember vagyok, de ilyenkor ezeket le kell vetkőzni. Nem attól férfi a férfi, hogy gyereket tud nemzeni. Hanem attól, hogy normálisan viselkedik a feleségével, megbeszél vele dolgokat, anyagi biztonságot ad, viszi a vállán a családját, Én legalábbis ezek alapjáén képzelem el magam apaként.” Leonid, 40 éves
A könyvben szereplő történetek arra is rávilágítanak, hogy a férfiak számára milyen nehéz látni, mi mindenen megy keresztül a partnerük testileg és lelkileg a lombikeljárások során, és hogy ők ehhez képest alig tudnak valamit hozzátenni a folyamat sikeréhez.
Volt, aki azt mondta, nagyon szeretne valahogy segíteni a párjának, ha lehetne, ő kérné a felesége helyett a sok injekciót.
– nyilatkozta Tanács Eszter, hozzátette, a férfiaknak a veszteség feldolgozásában nehéz az, hogy sokszor egyedül maradnak a szomorúságukkal, tehetetlenségérzésükkel, úgy érzik, nem terhelhetik a párjukat mindezzel, az ő feladatuk az, hogy támaszt nyújtsanak.
fotó: getty images
„Számos olyan példa is olvasható azonban a kötetben, amikor a pár tagjai tisztában vannak azzal, hogy a férfi ugyanúgy érintett a veszteségekben, és hogy nem feltétlenül ugyanott tartanak a feldolgozásban, nyíltan beszélnek az érzéseikről, kölcsönösen támaszai egymásnak. Adott esetben pszichológus segítségét is kérik párterápia vagy egyéni terápia formájában. Markánsan megjelent emellett az interjúkban az, hogy a férfiak általában a nőknél kevesebb emberrel osztják meg a nehézségeiket, érzelmeiket, nemigen keresik a sorstársi közösségeket. A veszteségekkel nem ritkán úgy küzdenek meg, hogy az élet más területeire, a munkára fókuszálnak jobban. “
Ugyan a tizenhat történet közül sok foglalkozik a meddőséggel, a maga nemében mindegyik sztori egyedi, és nem csak azért, mert más a férfiak kora, foglalkozása, családi állapotuk vagy éppen háttere. Ahogyan Szél Dávid pszichológus és apablogger fogalmaz, a könyvben szereplő férfiak – és úgy általában a férfiak is – sokfélék, vannak magabiztosak és bizonytalanok, érzelmesek és kemények, határozottak és olyan, akik nehezebben hoznak meg döntselek, olyan, akikben még él a remény, és olyan, akik már nem is pislákol, ami közös, hogy gyermektelenek. Több történet van, ami – ha szabad így fogalmazni – emiatt kicsit kilóg, Iváné, aki az interjú készültekor már első gyermeke érkezésére készült, ugyanis feleségének, Borinak beültetéssel, de sikerült teherbe esni, illetve Viktoré, aki a válás után elveszítette a kapcsolatot fiával.
„Amikor Botond a kiskorában arról kérdezett, hogy mit jelent az, hogy édesanya vagy édesapa, azt feleltem, az édesszülő különlegesen viszonyul a gyerekéhez, és soha senki nem fog ilyen módon viszonyulni hozzá, ezért fontos a kapcsolatunk. Neki és nekem is, és ez akkor is így marad, ha a kapcsolat elvész. Fiam, ha olvasod ezt, szeretlek és hiányzol, hívj fel!’ Viktor, 45 éves
Ha ők szigorúan véve nem is mondhatóak gyermektelennek, ahogyan tulajdonképpen János sem, akinek ugyan vér szerinti gyermeke ugyan nincs, viszont párja révén lett két nevelt lánya, Tanács Eszter szerint fontos, hogy az olvasók az ő történetüket is megismerjék. „Viktor szívszorító története arra hívja fel a figyelmet, hogy az anyákat alapvetően jobb szülőnek tartják az emberek. Pedig mint oly sok minden más, ez sem fekete-fehér. Mind Viktor, mind Iván helyzete arra is rávilágít, hogy a gyermektelenség és apaság sem feltétlen elvágólagos kategóriák, és azt a kérdést is felvetik, hogy mikortól és mitől érzi magát valaki szülőnek. Eszembe jut még az a gondolat, amivel mostanában többször is találkoztam – minden szülő volt egyszer gyermektelen.”
„Időnként azért eszembe jut, hogy milyen jó érzés lehetett apámnak, hogy apának szólítottam, engem meg senki se szólít így. De ez igazából hülyeség. Ugyanazt a szeretet megkapom a nevelt lányaimtól. Az apa csak egy szó. A szüleim és az anyám szüleinek a kapcsolatából okulva úgy gondolom, sokkal fontosabb az érzelmi kötelék, mint a biológiai.” János, 46 éves
Tanács Eszter a könyvet természetesen nemcsak a gyermektelen férfiaknak ajánlja, hanem mindenkinek, akik szeretnék tudni, mi zajlik a férfiakban. „Azt gondolom, mindenki sokat tanulhat belőle, akinek a környezetében vannak olyanok, akik gyerek nélkül élnek.” És hogy mit üzen azoknak, akikről ez a könyv szól?
Azt üzenném nekik, hogy tudják, nincsenek egyedül és hogy teljesen természetesek az érzéseik, szabad magukat bárhogyan érezni amiatt, hogy gyermektelenek. Figyeljék meg magukban, mi segítene – kirajzolni magukból vagy megosztani az érzéseiket a partnerükkel, a legjobb barátjukkal vagy éppen felkeresni egy szakembert.
