nlc.hu
Család
Molnár Anikó és Bochkor Gábor kapcsolata

Molnár Anikó Bochkor Gáborról: „Esküvőt terveztünk és megbeszéltük, hogy gyereket szeretnénk”

Szerelmei csalódásairól és Bochkor Gáborról is beszélt Molnár Anikó.

Molnár Anikó ismét egyedülálló, pedig hitt abban, hogy az előző kapcsolata élete végéig kitarthat. A sok csalódás miatt úgy döntött, csak azt a férfit mutatja meg a nyilvánosságnak, aki eljegyzi. A Story magazinnak beszélt a kapcsolatairól általánosságban, sőt, még a Bochkor Gáborral való viszonyáról is vallott. 

„Idővel mindig rájönnek, hogy mit veszítettek, de akkor már késő. De egyébként nagyrészt én szoktam szakítani. Valahogy elkényelmesednek mellettem a pasik, mert örömmel főzök, mosok, kiszolgálom őket, és azt hiszik, ez alanyi jogon jár” – mondta a lapnak, majd áttért az exére. 

„Gáborral esküvőt terveztünk, és sírva borultunk egymás nyakába, amikor megbeszéltük, hogy gyereket szeretnénk. Ő kezdeményezte mindkettőt, majd semmi sem lett belőle. 2005 óta nem is beszéltünk egymással. Pedig hihetetlen mély érzésű ember, aki nagyon tud szeretni, csak sajnos nem tartósan” – vallja a korábbi Nagy Ő.

Story - címlap

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top