nlc.hu
Család
Hazaköltözik családjával Orbán Ráhel

Úgy tűnik, hazaköltözik családjával Orbán Ráhel

A miniszterelnök lánya most nyílt boltjáról adott interjút.

Orbán Viktor lánya, Orbán Ráhel egy interjúban azt mondta, hogy a gyermekei a 12. kerületben fognak majd iskolába és óvodába járni ősztől, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy családjával hazaköltözik Spanyolországból. Tiborcz István, Orbán Ráhel férje korábban is azt nyilatkozta, hogy csak átmenetileg költöztek Marbellára, és idővel vissza fognak térni.

„Alapvetően két ok miatt döntöttünk úgy, hogy Marbellába költözünk. Egyrészt adódott néhány üzleti lehetőség, amelyekkel élni akartam, emiatt igen sok időt kell Spanyolországban töltenem. Azt viszont nem akartam, hogy keveset találkozzak a gyerekekkel. Másrészt a kislányom ötéves, az utolsó évben az iskola előtt jó lehetőségnek tűnt, hogy angolul és spanyolul tanuljon ő és a testvérei is” – indokolta meg, hogy miért hagyták itt egy időre Magyarországot.

Orbán Ráhel, Orbán Viktor miniszterelnök lánya egy konferencián a budapesti Marriott szállóban 2013. október 11-én

Orbán Ráhel, Orbán Viktor miniszterelnök lánya egy konferencián a budapesti Marriott szállóban 2013. október 11-én. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Mint a Telex írja, Orbán Ráhellel nemrég nyílt bababoltja miatt készítettek interjút. A beszélgetésből kiderült többek között, hogy azért van az üzlet a 12. kerületben, mert ott nőtt fel, és jelenleg is ott lakik, hogy egy előítéletektől mentes teret akar létrehozni, hogy egy közösség alakulhasson ki anyák és anyák között, és hogy fontos számára a fenntarthatóság. “Mindig is tudtam, hogy több gyereket szeretnék. Én is nagy családból jövök, mi is egymás ruháit hordtuk, egymás játékaival játszottunk, ugyanabban a kiságyban aludtunk. Ezeknek a dolgoknak számomra értéke van” – nyilatkozta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top