„2014-ben találkoztam a tökéletes pasival, akinek végül választania kellett a anyja és köztem. Tudtam, amint megláttam, hogy nekem ő kell, ez a kedves, vicces, türelmes, ambiciózus és jóképű férfi, aki mindent megtesz a szeretteiért. Azóta is boldogok vagyunk, egyetlen probléma az édesanyja, aki pszichiáter, ráadásul fanatikusan vallásos és utál engem úgy, hogy nem is találkozott még velem, mert elzárkózik teljesen még a lehetőség elől is, hogy megismerjen.
Nagyjából tudtam, mibe sétálok bele, amikor összejöttem a pasimmal, tudtam, hogy Pakisztánból származik az anyukája és Indiából az apja, akik az elrendezett házasság után jöttek Amerikába, ahol a barátom született. A pasim spirituális embernek tartja magát, de nem akarta az anyukája vallását felvenni, ezért komoly konfliktus alakult ki közöttük az évek során. A vallás szabályaiba nem illek bele én sem – például nem randizhatnánk –, ezért is utál annyira az anyósjelölt. Amikor a pasim először beszélt az anyjával arról, hogy megismerkedett egy lánnyal, akivel komoly kapcsolatot szeretne, az anyuka teljesen kiborult, hogy nem lehet velem a fia, mert fehér vagyok, születésem óta katolikusnak neveltek és közöm sincs a muszlim valláshoz. Tulajdonképpen én vagyok az anyós megtestesült rémálma.
A férfi inkább a barátnőjét választotta (Kép: Getty Images)
Emlékszem, milyen bűntudatom lett az anyja reakciójától, aztán pár hónap múlva megpróbáltam emiatt szakítani a pasival, mert azt gondoltam, túl nagy köztünk a kulturális különbség, és ez úgyis közénk fog állni. És persze az is hozzájárult a szakítási kísérlethez, hogy az anyja közölte, hogy nem tehetem a lábam nemhogy a házába, de még a kocsifeljáróra sem, mert miattam fog pokolra jutni a fia. Mindez együtt túl sok volt a lelkemnek, és azt gondoltam, jobb lesz, ha még az elején elválnak útjaink, mielőtt még jobban sérülünk. A pasim végül lebeszélt a szakításról, azt mondta, együtt le tudjuk küzdeni a nehézségeket, és hogy az anyjának semmi köze ahhoz, hogy ő mennyire velem akar lenni. A beszélgetés végére pedig kijelentette, hogy inkább engem választ az anyja helyett.
Ezzel persze csak még több bűntudatot keltett bennem, de annyira szerettem, hogy nem tudtam elengedni, elfogadtam, hogy eltávolodjon az anyjától a kapcsolatunk kedvéért.
Most az ország másik felén élünk, ha pedig hazarepülünk, akkor a pasim és az anyja alig beszélnek egymással. Csak azért megy a barátom abba a házba, mert ott lakik a mostohaapja és a húga, akiket nagyon szeret. Az én családom természetesen teljes mértékben befogadta a pasimat, ezért az anyós házában csak látogatóba jelenik meg, és inkább a családom házában szoktunk aludni. Igazából sajnálom a barátom anyját, mert a saját fanatizmusa és makacskodása miatt kimarad a fia életéből, pedig elég lenne egy minimális elfogadás egymás iránt ahhoz, hogy békében éljünk egy közös, nagy családban.”
