nlc.hu
Család
Ikeranyák szülése

Egy hónap különbséggel voltak kiírva, mégis egyszerre szültek az ikrek

Az egypetéjű ikerpár tagjai egy hónap különbséggel voltak kiírva, ám egyszerre kerültek a szülőszobára.

A 27 éves, egypetéjű ikrek, Amanda Caston és Julia Baldree néhány perc különbséggel hozták világra gyermekeiket, annak ellenére, hogy közel egy hónap különbséggel voltak kiírva.

Az ikeranyák szerettek együtt felnőni (Illusztráció: Pexels.com)

Az ikeranyák szerettek együtt felnőni (Illusztráció: Pexels.com)

A nővérek gyerekkoruk óta nagyon közel állnak egymáshoz, és amikor nagyjából ugyanabban az időben estek teherbe, izgatottak voltak, hogy gyermekeik egyidősek lesznek– de soha nem számítottak arra, hogy majdnem egy időben fogadják majd babájukat.

Amandának fia született, a kis Miles, míg Julia ikerfiúkat hozott a világra, Josiah-t és Cartert.

„Szerettem az ikertestvérem mellett felnőni. Mindig volt kivel játszani vagy vitatkozni, nagyon szórakoztató volt” – idézte a The Mirror Amandát, aki azt is elárulta, hogy régebben szerették átverni az apjukat, aki soha nem tudta megkülönböztetni őket.

A nővérek most abban reménykednek, hogy három fiuk is szeret majd együtt felnőni. „Eddig mindannyiunknak csak lányai voltak, ez a három fiú igazi meglepetés” – tette hozzá Amanda.

„Mindig lesznek legjobb barátaik, akikkel együtt lóghatnak a gyerekkoruk során, ahogy nekünk is volt. Remélem, rájönnek, mennyire szereti őket a családjuk, mert mindannyiukat nagyon szeretjük, és izgalmas, hogy mindhárman a családon belül vannak.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top