nlc.hu
Család
Nevelőszülők állami támogatása

Alig elég a megélhetésre a nevelőszülők állami támogatása

Az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója szerint már többször jelezték a kormánynak, hogy nagyon kevés állami támogatást kapnak a nevelőszülők; azt a választ kapták, hogy nincs rá pénz.

A nevelőszülők olyan gyerekek időszakos nevelését vállalják, akik nem maradhatnak a saját családjukban. Idővel visszakerülnek a saját családjukba, vagy örökbe fogadják őket. Csakhogy a nevelőszülők olyan kevés állami támogatást kapnak, hogy sokaknak már a hónap közepén elfogy a pénzük.

Az infláció ellenére a díjazásuk meghatározó eleme, az öregségi nyugdíj minimumoz van kötve, ami 2016 óta nem változott.

Az RTL Híradónak nyilatkozó nevelőszülő azt mondta, a három gyerek ellátására 185 ezer forintot kap. Korábban ebből jutott ruhára, ételekre is, de a pénz mostanra kevés, a nő férjének munkát kellett váltania, hogy megéljenek.

Sok nevelőszülő egy jogi kiskapunak köszönhetően felveszi az álláskeresési járadékot, így jut némi pluszhoz három hónapra.

Az SOS Gyermekfalvak programigazgatója, Szilvási Léna szerint tartós megoldásra lenne szükség. Bár többször jelezték a problémát a kormánynak, azt mondják, nincs rá forrás. Ahogy korábban írtunk róla, külön ünnepnapot, több fizetést és támogatást szeretnének a nevelőszülők.

Nevelőszülői hivatást népszerűsítő kampány Székesfehérváron

Nevelőszülői hivatást népszerűsítő kampány Székesfehérváron (Fotó: MTI/Mónus Márton)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top