nlc.hu
Család
Megszólalt Böjte Csaba a borzalmakról

Megszólalt Böjte Csaba az intézményében folyó borzalomról

15 fiú vallott egy a híres szerzetes egyik otthonában dolgozó férfi ellen, akit el is ítéltek. Böjte Teréz anyát idézte.

Végtelenül szomorú eseményeken vagyunk túl! Több mint hat évvel ezelőtt rossz dolgokat hallottam az egyik gyerektől a nevelőjével kapcsolatban. Olyan rossz dolgokat, hogy én magam kértem a hatóság segítségét az ügy megoldásához! – kezdte Facebook bejegyzését Böjte Csaba.

Böjte Csaba

Böjte Csaba (MTI)

Mint megírtuk, a napokban harminc év végrehajtandó börtönre ítélte alapfokon a csíkszeredai bíróság a dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt alkalmazottját, aki az ügyészek szerint tíz éven keresztül,

2007 és 2017 között rendszeresen bántalmazta szexuálisan és fizikailag a rábízott gyermekeket a szervezet tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központjában, majd a kászonimpéri Szent Katalin Otthonban.

A vádiratban 36 bűncselekmény szerepel, a volt nevelő ellen 15 fiú vallott. 

A Nobel-békedíjra is korábban felterjesztett Böjte Csaba szerint az intézményt és a dolgozókat átvilágították, más gondot nem találtak és mind „végtelenül szomorúak és dühösek”. Böjte Teréz anya gondolataival zárta a bejegyzését, amit ide kattintva olvashattok teljes terjedelmében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top