5 tipp a kormánynak, amitől megjönne a „szülőkedvünk”, és az abortusz is kevesebb lenne

Mielőtt a tegnapi szívhang-törvénymódosítás kapcsán kifejteném, mivel ösztönözhetné a gyermekvállalást a kormány és csökkenthetné az abortuszok számát, két fontos dolgot szeretnék leszögezni. Az egyik: nem létezik olyan normális nő, ember a világon, aki abortuszpárti lenne. Mindannyian, akik felháborítónak tartjuk a törvénymódosítást, nem vicsorgó, habzó szájú, embertelen feministák vagyunk, akik jókedvükben ártatlan magzatokat akarnak elvetetni, hanem csupán választáspárti emberek, akik úgy gondolják, az abortusz hatalmas fájdalom és trauma, amit évekbe tart nőnek és férfinak is feldolgozni, ám egy kikényszerített terhesség még nagyobb tragédia minden érintett számára, a nőknek pedig joguk van a testük felett rendelkezni. A másik: remélem, minden olvasó tisztában van azzal, hogy a törvény végrehajtási rendeletének módosításával a kormány nem az abortuszok számát akarja csökkenteni, hanem elavult, patriarchális, bűntudatkeltő eszközökkel a nők autonómiáját, önrendelkezését és méltóságát akarja sárba tiporni. Ha nem így volna, bizonyára tudnák, hogy az abortuszok korlátozása nem vezet népességrobbanáshoz.

Kutatások is bizonyítják ugyanis, hogy az abortuszok korlátozását célzó törvények nem csökkenthetik az abortuszok arányát, ellenben kevésbé biztonságossá tehetik őket. És a szülőkedvünk sem jön meg ilyen antihumánus és empátiamentes szigorításoktól, hiszen elárulom: hiába szokás az ehhez hasonló cikkek alatt azt kommentelni, hogy „ugyan már, háború alatt is szültek a nők, nem kell a gyerekvállaláshoz jólétben élni”, egy felelősségteljes felnőtt ember nem így gondolkodik. Ahogy egy komplikációmentes élettani szülés lezajlásához is az szükséges, hogy az anya biztonságban érezze magát, úgy a gyerekvállaláshoz is elengedhetetlen a biztonság érzete – aminek nemcsak belső, pszichés, hanem külső, társadalmi feltételei is vannak ám.

Tehát akkor jöjjön néhány ötlet, amivel tényleg megteremthetnék képviselőink ezt a biztonságérzetet.

1. A nők munkavállalásának segítése

A „karrier VAGY család” még jellemző kérdés, sőt implicit elvárás a társadalomban, amit mi, nők belsővé tettünk, holott a „vagy” kötőszót akár „és”-re is lehetne cserélni, megelőzve azt a normatív krízist, amit a kettő közötti választási kényszer eredményez egy nő életében. Az, hogy a nők a mai napig kisebb arányban vállalkoznak, mint a férfiak, egyáltalán nem pörgeti fel a családalapítási hajlandóságot – ahogy az sem, ha kevesebb nőt engedünk diplomázni, mint azt egy nemrég botrányt kavaró tanulmány sugallta. Ellenkezőleg: egy nőbarát vállalkozói ökoszisztéma létrehozásának előmozdítása, ahol nincsenek nemek közti gazdasági egyenlőtlenségek, ahol a nőknek arányos szerepvállalása és befolyása van, előmozdítja a társadalmi jólétet. Bár dicsőséges nagyuraink rémképe a „karrierista nő”, ha nem kéne választanunk család vagy karrier között, a kettő együtt is működőképes lenne, nyilván nagyobb biztonsággal is szülnénk.

Ha Magyarországon jogbiztonság volna, és nem hoznának meg egyik napról a másikra, társadalmi egyeztetés nélkül olyan, családok teljes egzisztenciáját alapjaiban megrengető törvényeket, mint amilyen például a katatörvény is volt a nyáron, akkor könnyebben engednénk rá magunkat a női lét folyton változó ciklusaira – hogy ilyen költőien fogalmazzak. Megsúgom, míg Magyarországon az anyaság lelassítja, vagy akár félbe is törheti a karriert, Izlandon az apák is otthon maradhatnak a gyerekekkel, sőt 90 százalékuk ki is veszi a törvény által biztosított apasági hónapokat. A gyakorlat 1975 óta létezik, amikor az izlandi nők 90 százaléka hagyta abba a munkát egy napra, hogy egységesen fellépjen a női munka elismerésért. Izlandon a vidéki vagy alacsonyabban képzett nők is be tudnak kapcsolódni a munkaerőpiacra, sőt saját vállalkozást is létre tudnak hozni a támogatásukból, míg Magyarországon ezek a nők kiszorulnak, marginalizálódnak. Igaz, az izlandiaknak nem is mániájuk, hogy ilyen sokan legyenek, mégis dübörög a gazdaságuk. Legalábbis egy „kicsit” jobban, mint a miénk.

2. Apasági szabadság

Ha már szóba jött az apasági szabadság. Régi mondás, hogy egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell, ennek ellenére ma Magyarországon gyakorlatilag egyetlen nő vállára szakad a gyereknevelés egész terhe. Jelen állás szerint „a gyermek születése esetén öt, ikergyermekek születése esetén hét munkanap pótszabadság illeti meg az apát, melyet kérésének megfelelő időpontban, de legkésőbb a szülést követő második hónap végéig a munkáltató köteles kiadni. A pótszabadság idejére a munkáltató az apa részére távolléti díjat fizet.”

Bár a semminél biztosan jobb 5 teljes nap arra, hogy egy férfi belerázódjon életének meghatározó új szerepébe, nyilvánvalóan nevetségesen kevés idő. Családbarát kormányunk azonban valószínűleg nem tartja fontosnak az apák szerepét, hiszen bár egy 2019-es uniós irányelv szerint a jelenlegi magyar ötnapos apaszabadságot tíz napra kell növelni a munka és a magánélet közti egyensúly megteremtése érdekében, az új irányelv elfogadása Magyarországon nem következett be augusztusban. Pedig a kutatások szerint mind az apák, mind pedig az anyák egészségi állapotára rendkívül jó hatással van az apaszabadság. Felmérések szerint az anyák kevesebbet keresik fel az orvosokat, és kevesebb gyógyszert fogyasztanak.

Értelemszerűen azokban az országokban, ahol az apai és anyai szülői szabadság egy része „át nem ruházható”, az anyák kevésbé esnek ki korábban megszokott életvitelükből, karrierjük, munkahelyi előmenetelük stabilabb marad. A skandináv országokban nemcsak ösztönzik, hanem egyes helyeken az állam és a munkaadók egyenes kötelezik is az apákat, hogy pár hónapot otthon maradjanak a gyerekkel. Svédországban például a szülők 480 nap fizetett szülői szabadságra jogosultak, ha gyermekük születik vagy örökbe fogadják őket. Ebből 240 napra mindkét szülő – amennyiben ketten vannak – jogosult. Az egyedülálló szülő teljes 480 napra jogosult – írtuk meg korábban az nlc-n.

3. Szülészeti ellátás és megfelelő szociális háló

2017 óta írok cikkeket a magyarországi szülészeti ellátás viszontagságairól, és egy-két előremutató változást leszámítva – amit egyértelműen alulról jövő kezdeményezések harcolnak ki – nem sok javulás tapasztalható. Egyre több szülészeti osztály zár be az országban a szakemberhiány miatt, ahol pedig még ez nem történt meg, ott teljesen kiszámíthatatlan, milyen bánásmódban részesülnek az édesanyák, és könnyen áldozataivá válhatnak az indokolatlan beavatkozásoknak, a szülészeti erőszaknak.

Az új egészségügyi törvény értelmében tavaly óta a szülészorvosok nem láthatnak el magánklienseket állami intézményben, és bár elméletben a fogadott orvos intézményének megszüntetésével a korrupció felszámolása lenne a cél, a valóságban csak a csillagok állásán múlik, hogy az anyák egységes, kiszámítható, korszerű és színvonalas ellátást kapnak-e az ügyeleti szülésük során. Vagy sok pénzen. Akkor sem szebb a kép, ha kicsit előreugrunk az időben: a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület elnöke nemrég azt nyilatkozta, ha nem lép a kormány, hamarosan összeomlik a gyerekfelügyeleti, pedagógiai rendszer; vannak olyan óvodák az országban, amelyek a szakemberhiány miatt szakképzetlen közmunkásokat alkalmaznak. Az oktatás helyzetébe pedig inkább most ne is menjünk bele. Szülésösztönző? Aligha.

4. Környezetvédelem

A klímaválság miatt aggódó emberek egyre inkább úgy döntenek, hogy nem vállalnak gyermeket, mert attól tartanak, hogy utódaiknak éghajlati apokalipszissel, vízhiánnyal kell megküzdeniük – derül ki a témával foglalkozó első tudományos tanulmányból. A kutatók 600, 27 és 45 év közötti embert kérdeztek meg, akik már figyelembe vették az éghajlati aggodalmakat a reproduktív döntéseikben, és azt találták, hogy 96 százalékuk nagyon vagy rendkívül aggódik potenciális gyermekeik jóléte miatt a klímaváltozás által megváltozott világban. Egy 27 éves nő ezt mondta: „Úgy érzem, nem tudok jó lelkiismerettel hozni egy gyereket erre a világra, és rákényszeríteni őket, hogy megpróbálják túlélni az esetleg apokaliptikus körülményeket.”

A kutatók szerint ezek a nézetek a globális felmelegedés világra gyakorolt ​​hatásának nagyon pesszimista értékelésén alapultak. Egy válaszadó például azt mondta, hogy „a klímaváltozás a maga puszta terrorjával vetekszik az első világháborúval”. A kutatás azt is kimutatta, hogy néhány ember, aki már szülő volt, sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy gyermekeik születtek. Ezt a pesszimista értékelést egyáltalán nem enyhítik az utóbbi idők történései és politikai döntései. Az aszály megmutatta, hogy a vízmegtartás kérdésére rengeteget kellene költeni, jó gyakorlatokat beépíteni a vízhiány mérséklésére, a bizonyos favágó törvény pedig szintén nem enyhíti az ökológiai szorongásunkat.

5. Egy intézkedés, amitől tényleg kevesebb lehet az abortusz

Végül még egy jó tanács arra az esetre, ha valóban szeretnénk kevesebb abortuszt hazánkban. Egy kutatás szerint az abortuszok korlátozását célzó törvények nem csökkentik az abortuszok arányát, de kevésbé biztonságossá tehetik őket. A legkevesebb korlátozást alkalmazó országokban 2010 és 2014 között az abortuszok mindössze 1 százaléka volt a „legkevésbé biztonságos” típus. Ez a szám a legszigorúbb országokban 31 százalékra ugrik a Guttmacher Intézet reproduktív szervezet jelentése szerint. Ugyanebben az időszakban az abortuszok nagyjából olyan gyakran történtek a legszigorúbb országokban, mint a legkevésbé szigorú országokban: ezer 15 és 44 év közötti nőre évente 37 abortusz jut átlagosan, a szigorú országokban ez a szám 34. Azonban a WHO szerint a nem biztonságos abortuszok olyan szövődményekhez vezethetnek, mint például erős vérzés, fertőzés, belső szervek károsodása, de az illegális abortusz akár végzetes következményekkel is járhat.

A kutatások azt mutatják, hogy az abortuszhoz való hozzáférés korlátozása valószínűleg csökkenti az abortuszt, de csak nagyon csekély mértékben. A klasszikus példa Románia 1966-os abortuszellenes rendelete. A termékenység megugrott, miután az abortuszt illegálissá tették az országban, de a kezdeti termékenységi ugrás gyorsan elhalt. A nők azonban továbbra is az (illegális, nem biztonságos) abortuszra hagyatkoztak a fogamzásgátlás céljából, modern fogamzásgátlók hiányában is. Ez az anyák halálozási arányának erőteljes növekedéséhez vezetett, amely 1989 után, amikor a korlátozó abortusztörvényt hatályon kívül helyezték, csökkent. Akkoriban Romániában volt a legmagasabb az anyai halálozási arány Európában, az abortusztilalom alatt született, „nem kívánt” gyerekek pedig kutatások szerint is rosszabbul teljesítettek az iskolában, és kevésbé voltak sikeresek a munkaerőpiacon.

Miközben tehát az abortusztörvények nagyon enyhe hatással lehetnek az abortuszok számára, mégis például Hollandiában – amely az első volt a nyugati országok között, ahol legalizálták az abortuszt 1984-ben – kifejezetten alacsony az abortuszok száma, ennek oka pedig egyáltalán nem meglepő: a társadalom széles körének megfelelő hozzáférése van a biztonságos fogamzásgátlókhoz. Az abortusztörvények korlátozásával az is a probléma, hogy a jogi korlátozások nem csökkentik az abortusz iránti keresletet. A modern fogamzásgátlók viszont igen. Ezért az abortuszok előfordulásának csökkentése érdekében a modern, hatékony fogamzásgátlókhoz való hozzáférés javítása valószínűleg a leghatékonyabb politika, mindamellett, hogy