Átölelni a felnőttben (f)élő ötévest – Az alkoholista szülők „elveszett gyerekei” felnőttként sem találják magukat

Az alkoholista szülő(k) családjában felnövő gyerek elakad érzelmi fejlődésében, melynek következményei aztán felnőttkorban is megmutatkoznak. Nem könnyű felismerni mindezt, fájdalmas a szembenézés és az ideális helyett hiányokra épülő gyerekkor elgyászolása. Ám ez a folyamat vezethet el ahhoz, hogy az „elveszett gyerek” felnőttként megélje az érzéseit, és megtanulja lassan-lassan szeretni magát.

Kilép a férfi a dohányboltból a forgalmas Hollán Ernő utca elején. Imbolygó a mozgása, tekintete a földdel szemez, kezeivel megkísérli feltépni a cigisdoboz celofánját. Lábai bizonytalanságát mintha az ujjai is másolnák, nem bír a dobozzal. Ellép az ajtóból, egy gyerek húzódik mellé. A kisfiú kezében szatyor, benne máshol vásárolt holmi, a súlya még épp bírható a karjainak. Szorosan a férfi mellett áll, a derekáig sem ér. Amaz még mindig a doboz csomagolásával küzd. A gyerek hol felnéz rá, hol maga elé mered, hol meg a távolba. Repdeső pillantásában félelem vibrál. A férfi az ő részeg apja. A fiú nem tudhatja – szinte sosem tudhatja – mi következik, mire számíthat, de azt már megtanulta, hogy az apjára nem. Egyedül van. Nincs biztonsága, nincs kéz, ami megfogná kezét. Az apja kiesett az időből, és kilépett a gyereke teréből. Itt áll néhány centire, mégis elérhetetlen. A világ bizonytalanságában sehol egy megnyugtató, stabil pont.

Sok év után érti csak meg, amit ott érzett, és azt is, hogyan kísérte el az érzés egész életén át. Hogy azóta is egyedül van, mert a biztonság, az apába vetett feltétel nélküli bizalom hiánya a felnőtt kapcsolódásait nehezítette meg. Mert már kisgyerekként megtanulta, hogy ha jönnek az érzései, akkor rejtse el őket, még maga elől is. Ne szóljon, ne kérjen, ne mondja ki, hogy „apa, félek”. Felnőttként sem használja ezeket a szavakat, keveset érez, nem enged teret sem a könnyedségnek, sem a nehezéknek. Csak az állandó feszültséget ismeri jól. Énhatárai elfolynak, mintha az alkoholista apa locsolta volna körbe őket az itallal, felnőttként is hagyja, hogy mások alakítsák azokat. Tűr, szorong és küzd. Folytonosan harcol az apja mellett ácsorgó gyerek érzéseivel, ugyanazzal a riadt szemmel pásztázza a világot, a társát, a munkatársait és saját magát. Amikor a bolt előtt hagyatták vele a kapcsolódásra és megnyugvásra vágyás érzését, önmagával is elvesztette a kapcsolatot.

Józsefvárosi utcán gyermekét toló anya, zavaros lendülettel halad előre. Egyik keze a babakocsin, másik kezével az utolsó korty sört zúdítja ki a dobozból. A gyerek beszél, de nem kap visszajelzést, egyre türelmetlenebb, emelkedik a hangja. Az anya összegyűri a dobozt, eldobja, aztán behajol a kocsiba. Ingerülten, a szavakat kásásan formálva üvölt.

Felemeli a jobb kezét, a füle mögé emeli, tenyerét fenyegetőn a gyerek irányába fordítja. Az reflexből az arca elé kapja kezét. Megtanulta már, mit jelent a fül mellől ellendülő kéz. Hogy milyen az, amikor a lelke fájdalma mellé megérkezik a testéé is.

Az apa a válás után kezdetben majd minden hétvégén elviszi a gyereket. Minden héten várja a gyerek a közös autózást, mert ameddig autóban vannak legalább szorosnak és egyértelműnek érezheti a közelséget. Itt a kocsiban még erősebben érzékeli az apját jellegzetesen körüllengő szagot, ami az autószerelő műhelyt idézi, a gépolajat és a motorolajat… Apaszag. Örül neki, ha azt látja, hogy kerülő úton hajtanak az apa lakásához, minden piros lámpa is hosszabbra nyújtja a közösen töltött perceket. Megérkeznek. „Most lerakjuk az autót”. A mondat száraz közlése a gyerekből azonnal rossz érzést hív elő, mondaná, hogy „inkább maradjunk, focizzunk!”, de nem jön meg a hangja. Elindulnak a kocsma felé. Az apát ott mindenki ismeri, a gyerek örül, mikor az idegenek azzal fordulnak felé, „óh, hát te vagy a fia”. Büszke, hogy az apja fia lehet. Ám a férfi már a pultnál rendel. A gyerek pedig tanácstalanul egyik lábáról a másikra áll. Jobb híján a biliárdasztal felé veszi az irányt. Gyakorlott mozdulatokkal kezd a játékba, volt ideje beletanulni, annyit kellett már itt várakoznia az apjára. „A legjobb biliárdjátékos vagy az utcában” – mondja neki az elismerően. A gyerek ugyan nem hisz neki, mégis arra vár majd egy életen át, hogy az apja dicsérje még. A biliárdért vagy bármi másért.

Ha empátiával, a másik fájdalmának befogadásának szándékával állunk a mindennapokban, úgy felnőtt tekintetekben is képesek lehetünk meglátni a bolt előtt álldogáló gyerek pillantását. Észrevehetjük a biztonsággal megfogható kéz hiányát, a kétségbeesést, hogy a másik elérhetetlen. Akkor is láthatjuk a védekezőn arc elé kapott kezeket, ha a valóságban a kezek mással vannak elfoglalva. Ahogyan a szappanszagú tisztaság mögött is megérezhetjük az apaszagot, amiről a gyereknek már nem is a műhely és az olaj jut eszébe, hanem a pia.

* * *

A számok szerint 400 ezer olyan gyerek van ma Magyarországon, aki alkoholista szülő(k) család(já)ban nő fel. Ezt a számot nyugodtan tekinthetjük tájékoztató jellegűnek, ahogyan az alkoholistákra vonatkozó 1 milliót is. A statisztikák bár nem hazudnak, de nem látják azt a láthatatlanságot, amit szülők és családok sem akarnak észrevenni. A függőkre jellemző és tökélyre fejlesztett elhárítási mechanizmusok okán (mely leegyszerűsítve a függőség tagadását jelenti) a pszichiátriai és addiktológiai gondozásban érintett számából kiindulni is csak a tények kedvéért lehet, viszont a láthatatlanság ellenére a probléma mélysége a szakma számára kitapintható.

A tabuban tartást elősegíti az alkoholfüggők médiareprezentációja is. A bulvárt olvasók az utóbbi hónapokban egy ismert – alkoholista – színész és családjának történetét követhették figyelemmel. Szemléletes példája volt ez annak, hogy próbálják „elfelejtetni” a médiafogyasztóval, hogy az alkoholizmus betegség, és mit jelent, ha gyereket is érint a dolog, ahogyan a többi hozzátartozó sem marad érintetlenül a dinamikától. Legtöbbször olyan betegről, családtagokról és betegségről van szó, amit az érintettek látnak ugyan, mégsem akarnak tudomást venni róla – jelen esetben is mint valami folytatásos teleregény került bemutatásra. Előbbinek megvannak az érzelmi okai, mindenesetre ahogyan a példaként hozott színész „alkoholkarrierjét” ábrázolták, az semmiképp sem hat segítőleg azon családok számára, akik magukra ismerhetnének e toxikussá váló helyzetben.

Helyette inkább a szégyen- és az elhallgatás erősítésére alkalmas ez a fajta bagatellizálás vagy átnarrálás. Szégyen felismerni, hogy apa vagy anya alkoholista. Szégyen erről másnak beszélni, szégyen segítséget kérni. És legfőképp az érintettek szégyellik magukat, amiért úgy „működnek” ahogy, de megállni nem tudnak.

Aki betekintett már alkoholista családtaggal bírók zárt Facebook-csoportjába, az tapasztalja, hogy akik magukra ismernek, segítséget keresnek. Valaki a párját, valaki az apját vagy az anyját akarja megmenteni, van, aki intézményi vagy terápiás megoldások után érdeklődik. És vannak, akik elsődlegesen gyerekeikre fókuszálva kérnek segítséget a közösségtől.

Az alkoholista család játszmáinak azonosítása azonban nem magától értetődő. Még ha az érintettek sok esetben fel is ismerik a tényt, az érzelmeik nem érik utol az értelmet. Bizonytalanság és feldolgozatlan fájdalom támaszt akadályt, azoké az „elfeledett gyerekeké”, akikkel az utóbbi hónapokban három megjelent könyv is kiemelten foglalkozik. Szinte egyszerre érkeztek meg a (szakmai) könyvpiacra:

alkoholizmus alkoholista alkoholfüggőség függőség

Fotó: nlc

Békési és Kassai könyvében a 13 önvallomást egy, a(z alkoholista szülővel bíró) családi rendszer bemutatása előzi meg. A szerzők és vallomástevők, továbbá Marjaiék is érthetően szemléltetik, hogy a fentebb kimerevített életképek hogyan sűrítik magukba a gyerek-, iskolás- és serdülőkor bénító élményeit. Lassan és érthetően vezetik az olvasót abban a tudásátadásában, hogyan hat a gyerek különböző fejlődési szakaszaira az alkoholbeteghez való kapcsolódás, és mindez milyen következményekkel jár saját kompetenciájuk kialakítása szempontjából.

A 13 énfeltárulkozás mindegyike különböző történet, mégis magára ismerhet azokban minden érintett. Közös bennük a már felnőtt ember saját „érvényességének” folyamatos megkérdőjelezése, mely nem csak kötődési zavarokban, szerfüggőségben vagy viselkedési addikcióban, hanem ezekhez kapcsolódva a saját létjogosultságába vetett negatív hitben is visszatérően megmutatkozik. Szakkönyvekről beszélünk, mégis érzelmeket mozgatnak, vagyis az érzések szintjén is megérkeztetik az olvasóhoz, hogy mit is jelent egy gyerek számára a függő szülő kiszámíthatatlan érzelmi és fizikai közeledése.

A gyerek ilyen családokban alapvetően sérült, kaotikus, kifelé merev, befelé rugalmatlan családi működést tapasztal meg, melyben folyamatos játszmázások, és szenvedélybeteg családokra jellemző hamis szerepek kerülnek kialakításra. Mindenkinek megvan ebben a feladatköre, hisz a függőn kívüli ott van például a másik szülő is – aki lehet „balek”, „megmentő” vagy épp „üldöző”. Marjaiék könyve ezt a rendszert minden hozzátartozóra lebontva mutatja be, nagy hiányt pótolva ezzel, hiszen a szakmai fórumokon kívül továbbra sincs a széles nyilvánosság számára átadva az üzenet:

a függőséggel bíró család mint egységes rendszer kezelendő. Azaz nem elég a függőnek döntéseket hoznia életének irányíthatósága kapcsán, mert amikor egy elem változik a rendszeren belül, a változáshoz a többieknek is alkalmazkodniuk kell. A függő gyógyulásának feltétele az adott családi rendszer egészének megváltoztatásában rejlik.

Amíg ez nem történik meg, addig egy ilyen környezetben egy gyerek számára a határok nem meg- és felismerhetőek, ami sérült, instabil és átláthatatlan struktúrát eredményez. Az egyik helyzetben azt tapasztalja, hogy ő az apjának/anyjának a legfontosabb a világon, máskor pedig „láb alatt van”, zavaró tényező. A családi rendszer kiszámíthatatlanságát általában a másik szülő sem tudja feloldani, hisz ő is ezt a dinamikát tartja fenn a maga vállalt szerepével – például „megmentőként”. Így jó eséllyel a másik ember függőségét normalizálja majd, kezdve a „fáradt most apád/anyád” mondatokkal egészen a gyerek parentifikációjáig. Ebben a családi rendszerben nincsenek számonkérhető értékek, a szülő és a gyermek közötti kommunikáció nem nyílt és nem is kölcsönös. A szenvedélybeteg család gyerekének érzései és identitása egy átláthatatlan rendszerhez történő alkalmazkodást jelentenek, énhatárai egy folyamatosan mozgó, de rugalmatlan és sérült rendszer szerint módosulnak. Ennek következében bizalom sem alakul ki a családtagok között, kifelé a „minden rendben van” kommunikációja zajlik, befelé parttalan hibáztatás vagy elharapott végű mondatok fokozzák a tehetetlenséget.

Egy diszfunkcionális környezetben felnövő gyerek elakad érzelmi fejlődésében, melynek következményei aztán felnőttkorban is megmutatkoznak. Elég csak arra gondolni, mit jelent az a felnőtt kapcsolatokban, ha gyerekként a kötődést úgy tapasztalja meg, hogy előbbi nem egy természetes közelség, és nem egy megismerhető és számonkérhető működésbe ágyazódik, hanem feltételekhez kötött. Például a parentifikáción átesett gyerekek felnőttként gyakran érzik úgy, hogy elismerésük, az ő szeretésük leginkább azon múlik, hogy mennyire teljesít környezetének (vélt) elvárásai jegyében. Békésiék többek között ennek leírására fókuszáló bevezetése, majd a könyvbéli 13 vallomás példái között van számos, ami modellezi, hogy egy gyerekként diszfunkcionális rendszerhez való alkalmazkodás felnőttként aztán túlkontrollált érzelmekben „nyilvánul meg”. Külön hangsúllyal kezeli az említett könyv az így felnövő akár szerfüggőségébe vezető útját.

Offline- vagy online segítő csoportokban elhangzott történet- és érzelemmegosztások esetében is gyakran tapasztalni, hogy a hozzátartozó sok esetben alacsony szintű önelfogadást és önszeretet tanúsít. És a szerethetőségüket épp azáltal remélik fokozni, hogy kerülik a konfrontációt, lefojtják a kapcsolódást „veszélyeztető” érzéseiket. Vagyis maguk is függők, függenek a kapcsolattól, amit igyekeznek fenntartani, stabilizálni.

Ugyanakkor mivel egy gyermek is ezt az érzelmi sémát teszi magáévá, különösen fontos, hogy az „elveszett gyerekeknek” legalább annyi figyelem jusson a gyógyulási folyamat során, mint a szenvedélybetegnek.

Nem könnyű felismerni mindezt. Egy érintett nyilvános közösségi oldalon maga számolt be arról, hogy a mindezzel szembesülés előtt évekkel korábban olvasta Janet G. Woititz Alkoholbeteg szülők felnőtt gyermekei című könyvét. Tette ezt „csak úgy érdeklődésből”. Mondhatjuk erre, hogy nem véletlen, hogy ezek a könyvek „csak úgy érdeklődésre” is megtalálják olvasójukat. Akkor szinte semmilyen értelemben nem érkezett meg hozzá a személyes üzenet. „Ez nem az én ügyem” – gondolta. Saját bevallása szerint lényegében a könyv egyetlen sorára sem emlékezett az olvasást követően. Ez sem lehet véletlen, lehasította azt, amivel szembesülni fájdalom és érzelmi munka lett volna. Mikor viszont már egy másik önismereti szinten újraolvasta a könyvet, annak nagyon sok sorában felismerte magát, és a kognitív belátást érzelmi bemozdulás is követte. Képessé vált máshogy és más miatt is sírni, mint azt addig tette.

Az „elveszett gyerekek” jogai és érzelmi szükségletei sérülnek, ezek rehabilitációja nélkül csak egy diszfunkcionális családban elsajátított, hasítások által meghatározott érzelmi működéssel tudnak kapcsolódni magukhoz és másokhoz. Békésiék külön is kitérnek arra a gyászmunkára, mely előbbire való ráismerés- és érzés után az alkoholista szülő gyerekére vár. Az ideális helyett ilyen hiányokra épülő gyerekkor elgyászolása ugyanis fájdalmas. A gyásznak pedig stációi vannak, a fájdalom szakadékától az önelfogadással járó emelkedésig. A függőségből történő elrugaszkodás és gyógyulás is megannyi megtorpanással, megkérdőjelezéssel, félelemmel és leágazással jár. Nincs ez másként a gyerekkorát gyászoló felnőtt esetében sem. Viszont az önismereti munka mellett egy empátiával bíró társas kapcsolódás, egy egyéni segítő vagy akár a hozzátartozói- és ACA-csoportok (Alkoholisták és rendellenesen működő családok felnőtt gyermekei csoportok) lehetnek abban segítségére, hogy a felnőtt gyereket saját normalitásának és érzéseinek megéléséhez elvezessék. A gyászfolyamatban így jelenhet meg az „értelemmel bíró szenvedés”.

* * *

Ha a szenvedélybeteg családban felnőtt „elveszett gyereke” teret enged a gyásznak, megtanulja lassan-lassan szeretni magát. Visszamegy azért a gyerekért, aki az ölelést vágyta.

Egy másik érintett – aki a másoknak való segítés érdekében felhatalmazott a következő megosztására – számolt be arról, hogy volt egy fényképe, amelyet éveken át őrzött, de csak pár hónappal ezelőtt fedezte fel a jelentőségét. A kép ötéves korában készült, kék rövid ujjú ingben áll rajta, emlékei szerint keresztanyja születésnapja alkalmából rendezett családi ünneplésen. Keze vagányan zsebében, a mosolyában pedig van valami, amit a meséléskor nehezen tudott körülírni. De azt tudta, hogy egyszer majd megint így szeretne mosolyogni.

Sokáig csak egy gyereket látott a képen, mígnem valaki azt mondta rá: „Milyen magabiztos voltál itt! Talán itt voltál talán utoljára úgy magabiztos.” Ezzel a mondattal hirtelen megnyitotta a szívét az ötéves felé.

Megértette, hogy vissza kell kapcsolódnia a zsebre vágott kezű gyerek magabiztosságához és öröméhez. Mert talán ott lehet az utolsó pont, amikor még igazán boldognak érezte magát.

Vannak már könyvek, vannak segítők és közösségek, és van az elbeszélhetőségnek tere és szabadsága. Van tehát lehetőség, csak élni kell vele.

A szerző addiktológiai konzultáns-hallgató (SE-ETK).

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése