Alkoholista szülők gyerekei: „Szelídíthető a trauma, de eltörölni nem tudjuk és nem is kell”

Az alkoholista szülők gyereke nem tudja gyerekkorában, hogy most éppen traumatizálják a szülei a függőségükkel. Felnőttként azonban törekedhetünk a traumák tompítására.

Kun Gabi

2021. Szeptember 15.

Alkoholista szülők mellett felnőni azt is jelenti, hogy észrevétlen traumákat, sebeket szerzünk, akkor is, ha konkrét fizikai bántalmazás nem ér gyerekkorunkban. A függő szülő viselkedése kiszámíthatatlan, a szeretetét pedig sosem lehet elnyerni olyan szinten, ahogy azt a gyermeki lélek kívánná. A szülő alkohol iránti elkötelezett rajongása mindent felülír, ez pedig olyan károkat okozhat a gyerekben, amiket felnőttként nehezen tud csak meggyógyítani a lelkében.

Öröklődő alkoholizmus

Dr. Zacher Gábor toxikológus nyilatkozata szerint az alkoholizmus öröklődhet: „A genetikai vizsgálatoknak köszönhetően ma már pontosan tudjuk, hogy amennyiben mindkét szülő alkoholbeteg, akkor 70 százalékos valószínűséggel a gyerekük is a nyomdokaikba lép, ha pedig »csak« az egyik szülő alkoholista, akkor 50 százalék az esély arra, hogy a gyerek is gyakran néz majd a pohár fenekére. (…) Hazánkban 800 ezer alkoholbeteg él, ami, ha nemcsak a szűk családot, hanem a tágabb rokonságot is figyelembe vesszük, azt jelenti, hogy nincs is olyan család, ahol ne lenne egy fekete bárány. Ez a szám rendkívül magas, és nagyon komoly egészségügyi, illetve szociális problémát jelent az országnak.”

Az alkoholista szülő lerombolja az önbizalmat

Olyan felnőtteket kérdeztem a tapasztalataikról, akik alkoholista szülő mellett nőttek fel. Sajnos nem kellett sokat keresgélni ahhoz, hogy több nyilatkozatot is összegyűjtsek, ami alátámasztja, amit régen tudunk: kis hazánkban népbetegségnek számít az alkoholizmus. Az első megszólaló, Andi olyan apa mellett nőtt fel, aki lélekben egyáltalán nem volt jelen a gyerekkorában, mert csak az alkohollal törődött ideje nagy részében.

„Apámmal igazából nem volt semmilyen kapcsolatom, mert reggel már nem volt otthon, amikor mi az iskolába indultunk, délután pedig annyira részegen jött haza, hogy annyira volt ereje csak, hogy eldőljön és elájuljon – meséli Andi. – Persze próbáltam én is felhívni magamra a figyelmet, szerettem volna, ha apám foglalkozik velem is, nem csak az alkohollal, ám sajnos ez csak vágyálom maradt. Ha szerencsénk volt – két testvérem van –, akkor hétvégén elkaptunk egy rövid időszakot, amikor épp józan volt, ilyenkor játszott velünk vagy lehetett vele beszélgetni, és kiderült mindig, hogy értelmes, intelligens ember, de olyankor is érződött rajta, hogy nincs jelen, hogy a játék helyett menne már a kocsmába a többiekhez, vagy csak a konyhába, hogy elővegye a dugipiát.

Nem bántott fizikailag vagy szavakkal, inkább csak folyamatosan csalódást okozott gyerekként a be nem tartott ígéreteivel és ürességgel, amit hagyott maga után. Most már persze tudom, hogy ez is bántás volt, és elhanyagolt érzelmileg nemcsak ő, hanem az anyám is, mert neki meg az volt az életfeladata, hogy apámat gondozza és megpróbálja megmenteni. A legszomorúbb következménye az lett az alkoholista szülőnek és egészségtelen párkapcsolati mintának – lásd: társfüggő, áldozat anya –, hogy sokáig nem hittem el felnőttként sem, hogy engem önmagamért lehet szeretni. Sok év terápia kellett ahhoz, hogy leválasszam magamról, a lelkemről a szüleim érzelmi elhanyagolását és egy kevés önbizalmat összeszedjek, elhiggyem, hogy értékes ember vagyok akkor is, ha anyám és apám ezt nem vették észre gyerekkoromban.”

Apu azért iszik, mert te sírsz

Zalán történetében az alkoholisták újabb közös vonása bontakozik ki: ők sosem hibásak, mindig a környezetük, körülmények áldozatai. A férfi mindkét szülője az alkohol rabja volt, amivel felnőttként meg kellett küzdenie neki is.

„Nem egyértelmű alkoholisták voltak a szüleim, hanem olyan rejtett fajták, akik csak esténként isszák le magukat, és amúgy a hétköznapi életüket egészen épségben képesek navigálni – emlékszik vissza Zalán. – Volt valami munkahelyük, amit utáltak, de kiülték ott a nyolc órát, hogy aztán otthon felöntsenek együtt a garatra. Indok persze mindig volt az ivásra, hol azért ittak, mert stresszes a munka, hol meg azért, mert a testvéreimmel rosszul viselkedtünk, esetleg azért, mert kevés volt a pénzünk, mi meg sokba kerültünk nekik. Ez egy visszatérő problémájuk volt egyébként, amit mindig a fejünkhöz is vágtak, hogy milyen sok pénzt költenek ránk, már megint új cipő kell, drága az étel és egyáltalán, minek lógunk a nyakukon. Hozzáteszem, hogy nem 18 éves korunk után, hanem amióta az eszemet tudom, ez a hozzáállás volt rájuk jellemző a gyerekeik felé.

Szelidíthető a trauma, de eltörölni nem tudjuk és nem is kell

A gyerek fejlődését folyamatosan torzítja az, hogy kiszámíthatatlan az otthoni világ (Fotó: Getty Images)

Mindebből mit szűr le a gyerek? Mit szűrtem le én és a tesóm? Hogy meg sem kellett volna születnünk. Felnőttként mély meggyőződésemmé vált, hogy csak teher lehetek a környezetem számára, velem senki sem szeret lenni. Mellé pedig még beszereztem egy jó kis megfelelési kényszert, hiszen úgy nőttem fel, hogy teljesítménnyel lehet csak figyelmet és szeretetet (vagy annak valami halvány jelét) kivívni, másképp az alkohol mindig fontosabb volt nálam. Belecsúsztam majdnem én is az ivásba ezek miatt a lelki sérülések miatt, kellett hozzá egy szakember segítsége, hogy a mindennapos ivást leállítsam magamnál és inkább szembenézzek a saját traumáimmal.”

A férfiak többet isznak

2019-ben az európai lakossági egészségfelmérés eredményei szerint a 15 éves és annál idősebb magyarok egynegyede fogyasztott hetente legalább egyszer alkoholtartalmú italt, ez az arány alig tér el a 2014. évitől. Leginkább a férfiakra jellemző, hogy legalább egy alkalommal a héten szeszes italt fogyasztanak: míg tíz férfi közül négy ivott ilyen rendszerességgel alkoholt 2019-ben, addig a nők csupán 12 százalékáról mondható el ugyanez. A férfiak szinte minden alkoholfajtából közel ugyanannyit, a nők különösen sörből kevesebbet fogyasztottak 2019-ben egy átlagos héten, mint öt évvel azelőtt.

A gyerek biztonságérzete sérül

Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó szerint az alkoholista szülő az alapvető biztonságtól fosztja meg a gyerekét: „A gyerekeknek – nagyon röviden összefoglalva – stabilitásra, biztonságra, törődésre van szükségük. Egy függő szülő ezt nem képes megadni, mert az ő prioritásai nagyon máshol vannak. A gyereknek nemcsak »versenyeznie« kell a függőséggel, de a szülő viselkedésének, maladaptív (nem hatékony, nem hasznos) megoldásait, adott esetben az életszemléletét is elsajátítja. A fejlődését, az igényeit folyamatosan torzítja az, hogy kiszámíthatatlan az otthoni világ, agresszió, idegenek (ivócimborák például) és végletes viselkedések is megjelennek benne a szülők részéről, de a gyerek sajnos gyakran kerül parentifikált helyzetbe is, ahol a felnőttek felelősségeit, feladatait neki kell megoldania.

Popper Péter nagyon szépen ír erről a jelenségről, és két fő utat emel ki: a gyerekből vagy szintén alkoholista lesz (vagy talál egy alkoholista párt, akit »megmenthet«), vagy kerüli az italt és szinte egy cseppet sem iszik, nehogy véletlenül a szülei útját kövesse ebben, mert látta a lecsúszást, az emberhez nem méltó viselkedést és életkörülményeket. Az önismeret, a traumák feldolgozása egy jó irány, ami nagyon sokat segíthet, de egy így eltöltött gyermekkor nyomot hagy rajtunk és például érzékenyek leszünk a részeg emberek jelenlétére, viselkedésére, mert a traumatikus élményekkel meg lehet tanulni együtt élni, korlátok közé lehet őket szorítani, vagyis szelídíthető a trauma, de eltörölni nem tudjuk és nem is kell.”

Ki az alkoholbeteg?

Dr. Zacher Gábor szerint: „Alkoholbeteg az, akinek az élete szerves részévé vált az alkoholfogyasztás, vagyis ebbe a kategóriába tartozik az is, aki számára teljesen természetes, hogy mindennap legurítson három sört, amitől nyilván nem kerül mámoros állapotba.”