nlc.hu
Család

Esküvő Ázsiában

12 évig spórolt egy kínai nő, hogy kifizesse bátyja esküvőjét

Kínában sokkal több férfi él, mint nő, ezért különösen nehéz menyasszonyt találni. Azoknak, akiknek nem nagyon van mit a tejbe aprítani, még rosszabbak az esélyei, ezért egy jó testvér minden pénzét bátyjának adta, hogy megházasodhasson.
Kínai esküvő

Az ázsiai országban még néhány évtizeddel ezelőtt is tartotta magát az a hiedelem, hogy csak a fiú gyerek a gyerek, ezért jó pár családban bizony megszakították a várandósságot, mikor kiderült, hogy a születendő baba lány lesz. Emiatt nagyságrendekkel több fiúgyermek jött világra, és a nemek aránya is óhatatlanul felborult. 

Ez komoly kihívást okoz a párválasztás előtt álló fiataloknak, hiszen vőlegényekből túlkínálat van, miközben a menyasszonyok igazi ritkaságnak számítanak. Hogy kifejezzék, hogy milyen nagyra becsülik a párt kereső felnőtt nőket, a kérők családjának borsos ajándékokkal kell meglepni az eladósorba került lányt és családját. A legnépszerűbb a készpénz mellett az autó és lakás, mint ajándék, vagyis nem apróságokban kell gondolkodnia a házasulandó férfiaknak!

A szegény családokból származó vőlegényeknek éppen ezért jóval kisebb esélyük van arra, hogy menyasszonyt találjanak maguknak. Egy, az Anhui tartományban élő 33 éves nő az elmúlt 12 évben azért takarékoskodott, hogy biztosíthassa bátyjának a lehetőséget, hogy kimondhassa a boldogító igent szerelmével. A jószívű lánytestvér egy kis palacsintasütő éttermet működtet, és a hasznot az utolsó fillérig félretette, hogy szebbé tegye bátyja jövőjét.

A spórolt pénzből vett egy 129 négyzetméteres lakást, egy vadiúj autót, és ha ez még nem lenne elég, a számára munkát biztosító éttermet is a bátyjának adta, hogy meghódíthassa szíve hölgyét. Elmondta, hogy saját magára majd akkor kezd költeni, ha a bátyja oltár elé állt, az ő esküvője még várhat. Elszántságát mutatja, hogy az elmúlt 4 évben még új ruhát sem vett magának.

Története megosztotta az internet népét, sokan sajnálkozni kezdtek, mások szerint viszont nagyon rossz példát mutat a többi lánynak az önfeláldozásával. „A bátyja nem tud dolgozni, vagy mi? Ez mérhetetlen igazságtalanság szegény lánnyal szemben!” – fakadt ki az egyik kommentelő.

A lány, aki cseppet sem bánta meg önzetlenségét, azt válaszolta a vádaskodóknak, hogy fogalmuk sincs, min ment keresztül a családjuk az elmúlt években, így nem is várja tőlük, hogy megértsék, miért tett így. „Mindenki máshogy éli az életét. Aki nem élt át a miénkhez hasonló nehézségeket gyerekkorában, valóban furcsállhatja a döntésemet” – tette hozzá büszkén.

Forrás: Via, Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top