Azt már az elején leszögezhetjük, hogy jó karácsonyi filmet nagyon nehéz csinálni. Egyrészt maga az ünnep is ígér egyfajta klisés megoldást – hiszen egy karácsonyi alkotás mégsem érhet véget happy end nélkül –, másrészt ott van a díszlet, ami, ha nem is a szó szoros értelmében vett giccsparádé, de azért mégis több, mint amennyit az átlagember a hétköznapokban látni szeretne. Ha ehhez még hozzágyúrunk némi romantikát és egy kutyát, akkor szinte garantált az émelyítő végeredmény, és mégis, a Noel naplója ezekkel együtt is egy összességében kedves, szerethető film lett. Talán – eredetiség híján – nem lesz belőle egy Igazából szerelem kaliberű örökzöld (ami, kapaszkodj meg, már 19 éves múltra tekint vissza), ám a Netflix karácsonyi kínálatában határozottan dobogóra lépett, és ha jó karácsonyi filmet keresel a platformon, beválthatja a hozzá fűzött reményeket.
Roadmovie ünnepi köntösben
A sztori meglehetősen sokrétű lett, legalábbis ahhoz képest, amit ebben a műfajban megszoktunk. Jacob Turner (Justin Hartley) egy sikeres bestseller író, aki nem mellesleg kellően jóképű is, a nők – és a férfiak is – körülrajongják, ám az életében egyetlen nő létezik csak, a kutyája, Ava. Jacob az ünnepet is vele szándékozik tölteni, gyönyörű, ámde magányos otthonában, amikor telefont kap egy ügyvédtől, hogy régen látott anyja meghalt. Jacob tehát visszatér hányattatott gyerekkora színhelyére, bár az, hogy miért romlott meg az anyjával a kapcsolata, ekkor még nem derül ki. Itt lép a képbe Rachel (Barrett Doss), aki a szülőanyja után nyomoz, a nő ugyanis szintén abban a házban élt valamikor, ahol Jacob is felnőtt. Miután kiderül, hogy az anyuka, aki elhagyta őt, a férfi dadusaként dolgozott, Rachel úgy dönt, útnak indul felkeresni azt a személyt, aki a legtöbbet tudhat a múltjáról, ez pedig nem más, mint Jacob apja, akit a férfi 7 éves kora óta nem látott.
És akkor itt most álljunk is meg egy pillanatra, mert ez az a pont, amikor az ember gyomrát akár megfeküdhetné a sok közhely. A szereplők tragikus múltja, amire időközben fény derül, olyan kötődési pont, ami nyilvánvalóan egyfajta kölcsönös szimpátiát kelt mindkettőjükben, azonban erre alapozni egy románcot nem lenne túl okos húzás, és a film nem is teszi. Jacob és Rachel személyiségét apránként csepegteti a cselekménybe, és ezzel eléri azt, hogy a végeredmény ne legyen túl tragikus, hiszen egy kellemes karácsonyi kikapcsolódás lenne a cél, nem pedig egy dráma, tele fájdalommal, amitől a végén az ember a szemét kisírja.
Tehát Rachel elindul, hogy felkeresse Jacob apját, a férfi pedig úgy dönt, hogy vele tart, és ezzel az ünnepi roadmovie kifejezés értelmet nyer, szerencsére nem a ‘89-es Karácsonyi vakáció-féle módon. Újat persze nem tud mondani, a végeredmény borítékolható a maga kiszámítható fordulataival, még a feszültségkeltést is körülbelül két másodperc alatt lerendezi, viszont kár lenne túl szigorúan megítélni, hiszen nem pont ezt várjuk egy ilyen zsánerfilmtől?
A részletek varázsa
Charles Shyer rendező nevéhez olyan produkciók kötődnek, mint az Örömapa, az Apád-anyád idejöjjön!, vagy a Bombabébi, vagyis egy romkom-veteránról van szó, épp ezért pontosan tudja, hogy nem lehet egy filmet eladni, ha nincs meg a szereplők között a kémia. Azzal, hogy Justin Hartley-t választotta a megtört szépfiú szerepére, jól irányzott huszárvágással lopta be magát a női szívekbe, annak ellenére is, hogy Hartley játéka nem mindig tud felívelni oda, ahová a szerep pozícionálná. Helyes fizimiskájával kétségtelenül képes érzelmeket generálni és nem mellesleg jó párost alkot Dossal, ezért hamar elfeledteti, hogy az esetek többségében kivert kiskutyaként néz a partnerére. Szerencsére ott van Doss, aki valójában még viszonylag kezdőnek számít a szakmában (alig néhány film és sorozat van mögötte), de olyan női főszereplő lett, akivel borzasztóan könnyű azonosulni és együtt érezni, és kifinomult mimikának sincs híján, ezzel kiegészíti azokat a hiányosságokat, amiket Hartley-nak felróhatunk. Ketten együtt már képesek voltak elvinni a hátukon a filmet, mégis az i-re a pontot egyértelműen a díszlet tette fel.
Jelenet a filmből (Fotó: Netflix/KC Bailey)
Egy ünnepre hangoló alkotás esetében sok múlik azon, hogy mi az, ami visszaköszön a képernyőről, ebben az esetben pedig a havas táj szinte végig kísérte a jeleneteket, és bebizonyította, hogy nem kell színes, csillogó, villódzó és egyéb kiegészítőkkel megtölteni a hátteret, ahhoz, hogy figyelemfelkeltő legyen valami. A kevesebb sokszor több, és itt most ezt abszolút is lehetett érezni, a hófödte látvány nagyon is emelte a film fényét – és nyilván a költségvetést sem dobta meg túlzottan.
Jött, látott, győzött
És akkor kanyarodjunk vissza a cikk elején feltett kérdésre: valóban szükségünk volt egy újabb ünnepi vállalásra a Netflix részéről? A válasz határozott igen. Bár a streamingplatform minden évben ontja magából a tematikus filmeket, egy-egy kivételt leszámítva (például a Dash és Lily-t) mégsem sikerült eddig olyat letenniük az asztalra, ami felvehetné a versenyt az évek óta kitartott klasszikusokkal. A The Noel Diary azonban már kapargatja a felszínt, és ennek köszönheti, hogy kényelmesen befoglalta magának a Netflix trónját, ahonnan egyelőre a Slumberland sem tudta kirobbantani, pedig esélyes volt, hogy Jason Momoa bohóckodása elég meggyőző lesz a nézőknek. Egyelőre viszont úgy tűnik, hogy a romantika és a karácsony duója verhetetlen páros, tehát ha megkezdenéd a hangolódást az ünnepre, akkor ez jó alternatíva lehet.
A The Noel Diary már elérhető a Netflix kínálatában.
