nlc.hu
Család

Az özvegy férfi szilikonfelesége

Szilikonból gyártatta le halott feleségét az özvegy férfi

Életnagyságú szobrot emeltetett egykori feleségéről egy özvegy indiai férfi, most a szilikonbábuval él.

Tapas Sandilya, az indiai nyugat-bengáli kormány nyugdíjas alkalmazottja 2021-ben, a Covid-19 világjárvány idején veszítette el 39 éves feleségét. A nőt kórházba szállították, miközben elszigetelték, így Tapas el sem tudott tőle búcsúzni.

Az özvegy férfi elhatározta, hogy legalább felesége egyik végső kívánságát teljesíti, olyan művészt kezdett keresni, aki élethű szilikonszobrot tud készíteni Indraniról.  6 hónapot és körülbelül 3000 dollárt (2,2 millió forint) költött a szokatlan projektre.

Egy évtizeddel ezelőtt meglátogattunk egy templomot Mayapurban, és nem győztük megcsodálni a rendalapító, Bhaktivedanta Swami élethű szobrát” – mondta Tapas Sandilya az OddityCentral szerint. „Akkor Indrani azt mondta, róla is lehetne egy ilyen szobor, ha ő halna meg előbb.

Tavaly a férfi végül talált egy szobrászt, aki hajlandó volt néhai felesége életnagyságú szilikonmodelljén dolgozni. Napokig készült egy agyagöntvény, amely később a szilikonöntvény alapja lett. Tapas ragaszkodott a teljesen élethű szoborhoz, Indrani 30 kilós szilikonmását végül selyemszáriba öltöztették.

Indrani élethű mása egy hintán ül (Fotó: Facebook)

Indrani élethű mása egy hintán ül (Fotó: Facebook)

A családom szigorúan ellenezte egy ilyen életszerű szobor felállításának ötletét, de aztán beletörődtek. Néhány rokonom és szomszédom segített” – mondta Tapas az indiai újságíróknak. „Ha valakiről a halála után bekeretezett fényképeket tarthatunk otthon, szobrot miért ne tarthatnánk?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top