Ha megtörténik az elképzelhetetlen, és valaki elveszíti egy szerettét, megnyugtató lehet a halála után megtartani néhány holmit tőle. Egy nőnek a férje halt meg, de nem elég, hogy meg kell küzdenie a gyásszal, vitába keveredett a férfi családjával, mert visszakövetelik tőle az eljegyezési gyűrűjét.
A nő kezét anno a családi ereklyével kérte meg a néhai férje, aki azóta is nagyon hiányzik neki. Most azonban, hogy – évekkel a férje halála után – összejött egy másik pasival, anyósa és apósa arra kérte, adja vissza nekik fia összes tulajdonát, beleértve a gyűrűt is.
Azt mondták, azért kell nekik a gyűrű, mert bár én továbbléptem, számukra ő mindig a fiuk marad
– mondta megtörten a nő, aki a Redditen kért tanácsot, hogy helyesen tette-e, hogy visszautasította a kérést.
A 33 éves nő ezt írta a férjéről: „Nagyon fiatal korunk óta ismertük egymást, és azután házasodtunk össze, hogy elvégeztük a főiskolát. Szinte egész életemben ismertem a családját, és tulajdonképpen ők az igazi családom (a saját családi helyzetem mindig is nehéz volt)”. Azt is kifejtette, hogy nagyon közel állt a férje szüleihez, és a gyász folyamatában is támogatták egymást. Akkor is mellette álltak, amikor négy évvel ezelőtt „szép lassan” újra randizni kezdett.
A nő szerint az csapta ki a biztosítékot a férje családjánál, hogy komoly kapcsolata lett, amikor külföldön, Párizsban dolgozott. Később teherbe esett, és úgy döntött, nem akar az Egyesült Államok és Franciaország között ingázni, ezért végleg Párizsba költözik.
„Elmondtam apósoméknak, és mélységesen felháborodtak. Azt mondták, hogy megfosztom őket az egyetlen lehetőségüktől, hogy unokájuk legyen (a férjemnek nem volt testvére). Aztán azzal vádoltak, hogy túl gyorsan továbbléptem, és nem szerettem a férjemet. A végén hatalmas vita lett az egészből, és követelték, hogy a férjem összes holmiját, ruháit, személyes tárgyait, ami a lakásunkban van, adjam nekik, amikor Párizsba költözöm. Követelték az eljegyzési gyűrűmet is, ami családi örökség.”
A nő azonban nem volt hajlandó mindent visszaadni, ami csak tovább fokozta a vitát. „Azt mondtam, hogy nem, ezek a dolgok kincset érő emlékek az életem vele töltött részéből, amit soha nem akarok elfelejteni. Jogi lépésekkel fenyegetőztek, főleg azért, hogy visszaszerezzék a gyűrűt.” Bár a nő nem tudja, van-e erre a szülőknek jogi lehetőségük, azon gondolkozik, ha megad nekik mindent, talán lezárhatják az ügyet.
A hozzászólók között nem alakult ki egyetértés abban, mi lenne a legjobb lépés, bár azzal sokan egyetértettek, hogy az elhunyt férfi családja igazságtalanul bánt az özveggyel. „Az eljegyzési gyűrűt valahol meg tudom érteni, hiszen családi örökség volt, de az, hogy most újra boldog vagy, nem jelenti azt, hogy elfelejtetted a férjedet, vagy nem szeretted. Ő elment, és ha jó ember volt, akkor azt szeretné, hogy újra boldog legyél” – írta az egyik felhasználó.
Egy másik kommentelő viszont semmi szín alatt nem adná oda a szülőknek a gyűrűt. „Ha a feleségemtől kapnék valamit, és aztán meghalna, nem hiszem, hogy valaha is le tudnék mondani arról a dologról, főleg nem egy olyan különleges tárgyról, mint az eljegyzési gyűrű.”
(Kiemelt kép: Pexels)