1937 tavaszán meglehetősen nagy izgalmat keltett egy távirat, amely a Budapesti Rendőr-főkapitányságra érkezett egyenesen Amerikából: a tengerentúli kollégák ebben arról tájékoztatták a hazai rendvédelmi szerveket, hogy információik szerint egy különösen veszélyes és keresett bűnöző bujkál a magyar fővárosban. Hogy miért pont itt? Mert az illető – bár az Egyesült Államokban futott be imponáló bűnözői karriert – eredetileg magyar származású, és ráadásul nő: alvilági körökben a fantasztikus, már-már Rejtő Jenő-i csengésű Néma Manci néven volt ismert (angolul talán Mute Peggy lehetett, de ez csak tipp, mivel sajnos korabeli amerikai újságcikkeket nem találtunk erről a nagyszerű magyar asszonyról).
Néma Mancit – egyebek mellett – fegyveres bankrablásért körözték, ami kevéssé számított szokványosnak abban az időben; ugyanis nagyjából a huszadik század közepéig a bűnözői hajlamú hölgyek rendszerint nem erőszakos bűncselekményekkel hívták fel magukra a hatóságok figyelmét, hanem inkább szélhámossággal és más effélékkel (gondoljunk csak Tihanyi-Freyler Irmára, a századforduló korszakának leggátlástalanabb és legsikeresebb magyar kalandornője vagy Veres Rózára, a detroiti magyar boszorkányra, aki a vádak szerint méreg segítségével tette el láb alól albérlőit). Életéről máskülönben túl sokat nem tudunk: valamikor 1900 körül született Budapesten, azaz ekkoriban a harmincas évei második felében járhatott, és a leírások szerint barna hajú, zöld szemű, rendkívüli szépségű nő volt.
Eredetileg Novák Margitnak vagy Máriának hívták. 1927 körül vándorolt ki Amerikába, és New Yorkban telepedett le, ahol feleségül ment egy Jack Makaron vagy Macaron nevű férfihoz, aki minden bizonnyal már eléggé aktívan űzött különféle illegálisabbnál illegálisabb tevékenységeket. Ez az Egyesült Államokban ugyebár még bőven a szesztilalom időszaka volt, a szervezett bűnözés valóságos aranykora, amikor elegáns öltönyöket és puhakalapokat viselő, olasz vezetéknevű férfiak lőtték halomra egymást dobtáras géppisztolyokkal, így tehát aligha meglepő, hogy Novák Manci férjével együtt először is nagyüzemi alkoholcsempészéssel kezdett foglalkozni, és állítólag nem is voltak éppen sikertelenek. A nő különböző álneveket (Margaret Anderson, Margaret Mackerton) használt, és
Egy ausztrál nő rabosítási fotója a harmincas évek elejéről (Fotó: mhnsw.au)
arról volt nevezetes, hogy ha elfogták, némának és elmezavarodottnak tettette magát; így ragadt rá a Néma Manci név.
Ha valaki, hát Néma Manci aztán maximálisan kiélvezte az amerikai álmot: saját palotájában lakott, több autója és hátaslova volt, négy gyermekét válogatott nevelőnők tanították (írjuk azért csak ide a rend kedvéért, hogy állítólag). Ehhez persze rengeteget kellett dolgozni, és Manciék nem is nagyon lazsáltak: gyakorlatilag nem létezett olyan köztörvényes bűncselekmény, amelyet az amerikai-magyar gengszter-nagyasszony és bandája el nem követett volna néhányszor. A lista egészen a gyermekrablástól (azt beszélik, hogy az 1932-ben az egész világot izgalomban tartó Lindbergh bébi ügyében is benne volt a kezük!) a fegyveres bankrablásig terjedt. Ahogy a Friss Újság korabeli cikke fogalmazott:
Néma Manci férfiruhát öltött, revolverekkel fegyverezte fel magát, és bandájának élén Amerika különböző városaiba vonulva, a bűncselekmények legkülönbözőbb fajtáit követte el. Legutoljára két hónappal ezelőtt fogták el, és akkor kihallgatása során csak annyit lehetett belőle kivenni, hogy él-hal az izgalmakért és a vére hajtja a bűnre.
Karrierjének csúcspontja alighanem az lehetett, amikor társaival együtt kirabolta a dél-karolinai Charleston városának egyik bankját; ezért villamosszékre ítélték, így 1937 márciusában egészen Budapestig szökött, és – legalábbis a gyanú szerint – férjével, illetve négy gyermekével együtt biztos helyre rejtőzött a magyar fővárosban. Itthon erre – ahogy az Amerikai Magyar Népszava korabeli cikke is írja – valóságos nyomozási láz ütött ki; és nem csak hivatásos detektívek tucatjai álltak rá az ügyre, hanem a lelkes amatőrök is, akiket egészen felvillanyozott a tény, hogy egy nemzetközi körözés alatt álló gengszterkirálynő bujkál Budapesten.
Jellemző, hogy pár nap leforgása alatt körülbelül 150 különböző bejelentés érkezett a bűnügyi osztály vezetőjéhez Néma Manci ügyében. A körözés megjelenése utáni napon érkezett az első érdekesebbnek látszó bejelentés, ami a rendőrségen is igen nagy lelkesedést keltett. A bűnügyi osztályon feltűnt egy idősebb asszony, aki elmondta, hogy a Vörösmarty utca 34. számú házban lakik egy magányos nő, aki titokzatos életet él, nem érintkezik a szomszédokkal sem. Miután a bejelentő elolvasta az amerikai fogházból megszökött gengszternő személyleírását az újságokban, arra jutott, hogy az éppen ráillik a Vörösmarty utcai ház titokzatos lakójára.
– Pár nappal ezelőtt – mesélte az asszony – felkeresett üzletemben a titokzatos nő, és egy régi pesti mosoda felől érdeklődött, ahol ő Amerikába utazása előtt dolgozott. Több gyanús kijelentést is tett előttem, valószínű, azonos Néma Mancival.
A rendőrségen meg is mutatták neki Novák Margit körözési fotóját, és a nő egyértelműen felismerni vélte benne a titokzatos ismerősét. Pár perc múlva már rendőrségi autó robogott ki két detektívvel a megadott címre. Egy szoba-konyhás kis lakásban találtak rá a rendőrség emberei a veszedelmes, körözött gengszternőre. Nagy volt azonban a meglepetés, amikor kopogtatásukra egy sovány, idős, szemüveges nő nyitott ajtót. Ugyancsak meglepődött a nő is, amikor megtudta, hogy milyen ügyben keresik; sőt, majdnem elájult, és a detektíveknek kellett megnyugtatni, hogy bizonyára tévedésről lehet szó, hiszen jelentős korkülönbség is van közte és a körözött kalandornő között: az 37 éves, a Vörösmarty utcai ház lakója pedig jóval túl van már az ötvenen. Később azután, amikor az izgalmak némileg lecsillapodtak, az idős asszony elmondta, hogy tényleg kint járt Amerikában, de onnan pár esztendeje visszajött súlyos tüdőbaja miatt; a gengszterekről csak hallomásból tud és neki soha a legkisebb összetűzése sem volt a hatóságokkal.
Nők Budapesten, 1937-ben (Fotó: Fortepan / Papp Róbert)
Novák Margit körözése három angyalföldi Novák családnak okozott, ha rövid időre is, de eléggé bosszantó kellemetlenséget. A véletlen különös játéka folytán mindhárom családnak éltek odakint Amerikában rokonai, erről pedig a környékbeliek is tudtak, és meg voltak róla győződve, hogy a lakásukon rejtegetik a Néma Mancit, így aztán egymás után érkeztek a névtelen feljelentések a rendőrségre a Gömb utcában lakó Novák Ferenc iparosmester, a Reitter Ferenc utcai Novák György cipészsegéd és a Frangepán utcai Novák Sándor gyári munkás ellen.
A detektívek sorra járták mind a három Novák családot, és megállapították, hogy azoknak tényleg vannak Amerikában rokonaik, sőt történetesen női rokonaik, de azok valamennyien becsületes munkával keresik kenyerüket és semmiféle összeköttetésben nincsenek az ottani alvilággal.
Az angyalföldi Novákék azért voltak különösen dühösek, mert valami ismeretlen jóakarójuk folyamatosan a legkülönbözőbb bűnügyekkel kapcsolatban jelentgeti fel őket névtelen levelekben, ám eddig még nem tudtak rájönni, hogy ki is az: a levelek mindig gépírással vannak írva és pályaudvari postahivataloknál dobták be azokat.
Az önjelölt nyomozók aztán a Keleti pályaudvar peronján vélték felismerni Néma Mancit. Izgatott női hang közölte a főkapitánysággal, hogy a bécsi vonattal egy rejtélyes nő készül elutazni, aki nem lehet más, mint az amerikai bankrablónő. Jól beszéli a nő az angol nyelvet, a személyleírás is egyezik, sőt a bejelentő információi szerint a szállodai lakását hirtelen felmondva, sürgősen utazik az illető, nyilván félve a leleplezéstől. A magát megnevezni nem óhajtó telefonáló hölgy azt is elárulta, hogy a detektívek a Keleti pályaudvar másodosztályú várótermében találhatják meg a régen keresett szökevényt. A főkapitányságról azonnal értesítették a pályaudvari detektívkirendeltséget és az egyik detektív kellő tapintatossággal körülnézett a női utasok között. Egy bundás nő hasonlított kissé a körözött nőhöz, de csakhamar kiderült róla, hogy egy bécsi magyar kereskedő felesége, és fontos családi ügyekben kell az tervezettnél korábban utaznia.
Hogy Néma Manci, az első, nemzetközileg is jegyzett magyar bankrablónő valóban Budapesten bujkált-e, vagy csak valami furcsa tömeghisztéria kerítette hatalmába a magyar fővárost 1937 tavaszán, azt nehéz megmondani; az mindenesetre biztos, hogy az elfogásáról – ha egyáltalán megtörtént – már nem adtak hírt az újságok. Tulajdonképpen még az is elképzelhető, hogy az egész történet egy unatkozó, ám kreatív bulvárújságíró bizarr elmeszüleménye volt, amit nevezhetnénk akár hoaxnak is. Ha pedig így történt, akkor természetesen le a kalappal!
