Ahol van már gyerek, oda jöhet még, hiszen ha már úgyis etetni, ruházni kell egy-két gyereket, akkor nem lesz nagy különbség az, hogy párat még szüljünk mellé. Az utóbbi években rengetegszer hallhattuk ezt a fajta érvelést a szülésre buzdító kampány részeként. Jól hangzik, hogy ahol „két gyerek elfér, ott elfér három is”, csak ez a kijelentés tévesen azt sugallja, hogy hárommal (néggyel, öttel) nem lesz nehezebb, mint két gyerekkel. Pedig ez egyáltalán nem igaz.
„11 gyerek mellett feladod magad”
Noé olyan családban nőtt fel, ahol 11-en voltak testvérek: hét fiú, négy lány. Tapasztalatai szerint megvannak az ilyen nagy családnak az előnyei és hátrányai is, de az szerinte sem igaz, hogy mindegy lenne a gyerekek száma. „A legutolsó gyerek a családban már szinte egykeként nőtt fel, a tizedik testvéremtől is már kilenc év korkülönbség választja el – kezdi el történetét Noé. – Apám mondta mindig, hogy tulajdonképpen a legkisebb gyerekét látta felnőni, mert három műszakban dolgozott, alig találkozott velünk, szinte csak hétvégén láttuk, a családért tett mindent. Anyukám otthon volt, nem tudott ennyi gyerek mellett elmenni dolgozni.”
A szülők terveiben eredetileg csak egy-két gyerek szerepelt, de az élet és a hitük máshogy rendezte a család létszámát. „Félig vallási okból vállaltak 11 gyereket a szüleim – meséli Noé. – Az első gyerekük, a bátyám kiesett a hintából, amikor kicsi volt, lefejelte a betont, súlyosan megsérült, azt mondták a kórházban, hogy lehet, hogy szellemileg is sérült lesz és megvakul. Apám emiatt kezdett imádkozni, hogy jöhet akárhány gyerek, csak gyógyuljon meg a bátyám. Csodával határos módon aztán felépült a bátyám, apám pedig tartotta magát a szavához, és nem védekeztek többé anyámmal, jöttek sorra a gyerekek. Anyám 17 éves volt az első szülésnél, az egész élete rólunk szólt, most pedig már 14 unokája van – szerintem elég volt neki a gyerekekből.”
A 11 testvérből már mindenki felnőtt, de egyikük sem követte eddig a szülők példáját, nem vállaltak sok gyereket, a legtöbb a három gyerek az egyik testvérnél.
Nekem két gyerekem van, de nem is terveztem olyan nagy családot, mint ahonnan én jöttem, mert azért 11 gyerek mellett feladod magad.
A szüleim is feláldozták magukat, hogy mindegyik gyerek tudjon boldogulni az életben – teszi hozzá Noé. – Apa úgy ment nyugdíjba, hogy egész életében nem engedhette meg magának, hogy beteg legyen és emiatt hiányozzon a munkából.”
Képünk illusztráció – Fotó: Getty Images
Hat fiú egy szobában
Noé gyerekkorában egyáltalán nem érezte azt, hogy hátrányok érnék a sok testvére miatt, mert ahogy mondja, amikor benne van valaki egy ekkora családban, akkor annak ez a normális. „Nem tudod felfogni gyerekfejjel, hogy te különleges helyzetben vagy. Hazamész az iskolából és mindig van kivel focizni. Rengeteget lábteniszeztünk, mindig volt egy, vagy akár négy-öt tesó otthon, hogy fogócskázzunk, bújócskázzunk. Nagyon szerettem a gyerekkoromat, de van olyan testvérem, akinek rossz emlékei maradtak, mert hiányzott neki a szülők figyelme. Ugyanabban a családban ő máshogy élte meg a sok testvérrel az élményeket. Felnőtt fejjel azt mondom, hogy a szüleim mindent kihoztak a körülményekből, soha nem kellett éhesen lefeküdnünk, de persze az is igaz, hogy ha nem lettünk volna ennyien, akkor több figyelem jutott volna egy gyerekre.”
A sok gyerekhez nem kacsalábon forgó palotájuk volt, hanem egy olyan házikó, amelyben a szülőknek volt egy szobájuk, a négy lánynak egy külön szobája és a hat fiú – amikor még Noé otthon élt, hatan voltak fiúk – is egy szobában, két emeletes és egy szóló ágyon aludtak. Anyagi szempontból ennyi gyereknél a szülők minden erőfeszítése mellett is akadtak néha gondok, ám Noé ezekre az esetekre sem nehézségként tekint vissza.
Egyszer például nem tudtam elmenni egy osztálykirándulásra, mert nem volt rá keret, de nem éltem meg nagy tragédiaként.
Nyaralni sem mentünk együtt soha, egyszer apám elnyerte a brigád kiváló dolgozója címet, amiért egy kéthetes üdülést kapott a Balatonnál, oda elmentünk két részletben: az első héten a család egyik fele, a második héten meg a másik fele – az otthon maradt gyerekekre meg a nagymama vigyázott addig.”
A sok gyerek ellátása komoly erőforrásokat kíván, és itt az egyik buktatója annak a mondásnak is, hogy ahol elfér két gyerek, ott elfér három is. Ha csak az ételfogyasztást nézzük, máris nem mindegy, mekkora a létszám egy családban. A 11 gyereknél például hihetetlen mennyiségű étel fogyott: „Napi tíz liter tejet hozott a tejgazda nekünk, anya pedig a mai napig nem tud kis adagot főzni. Nincs az, hogy két emberre főzzön, mert a legkisebb testvérem ma is otthon él, egy másik pedig sűrűn hazajár, ott esznek, úgyhogy keveset sosem főz.”
Kompromisszumra tanít a sok testvér
Amikor arról kérdeztem Noét, hogy milyen pozitív és negatív hatásait érzi most annak, hogy sok testvérrel nőtt fel, szinte gondolkodás nélkül rávágta, hogy „A sok testvér arra például nagyon jó volt, hogy nekem természetesen jönnek a kompromisszumok. Azt is a nagy családnak köszönhetem, hogy olyan a természetem, hogy mindenkivel jól kijövök, akárhol helyt tudok állni, de azt is, hogy nem nagyon szeretek egyedül lenni. Ha a feleségem a két gyerekkel nyáron lemegy a nyaralóba úgy, hogy nekem itt kell Pesten dolgoznom közben, akkor nagyon rossz hazamenni az üres lakásba.
Engem például a katonaságnál sem érdekelt, ha lehúzták az eltávomat, vállat vontam, és maradtam még egy hetet, mások meg sírtak, hogy nem mehetnek haza. Nem voltam egyedül soha, mindig volt mellettem legalább egy ember, nem tudom megszokni az egyedüllétet. Ha más nem, akkor pár tesómmal összeköltöztünk egy albérletben.” Bár az egyedülléttel hadilábon áll a sok testvér miatt, Noé azt mindenképp a pozitívumok listájára írja, hogy felnőttként mindig van olyan a testvérek között, akire lehet számítani:
Ott vagyunk egymásnak, segítjük a másikat. Van egy cukrász tesóm, ő szokta azt mondani a kérdésre, hogy mitől tud ilyen jól főzni, hogy »jó szájízzel jöttem el otthonról« – talán ez az, ami a legjobban jellemzi a gyerekkorunkat és a kapcsolatunkat.
Noé mindezek mellett azt is elismeri, hogy a saját gyerekeivel kapcsolatban akadnak néha olyan nevelési kérdések, amiket a nagycsaládos gyerekkora miatt nehezebben tud kezelni: „Azt nagyon nehezen tudom felfogni a saját gyerekeimnél, ha válogatnak az ételek között, erről nálunk szó sem lehetett.” Ehhez hasonlóképp az sem jöhetett szóba az ő gyerekkorában, hogy tiszteletlenül viselkedjenek a szülőkkel. „Mindannyian jó kapcsolatban maradtunk a szüleinkkel, nagy tisztelettel fordulunk anya felé – apa elhunyt már, sajnos –, nem férne bele, hogy ne hívjuk fel, vagy csúnyán beszéljünk anyával. Erre nevelt apám is minket gyerekkorunktól kezdve.”
Képünk illusztráció – Fotó: Getty Images
„Én ezt nem élem túl még egyszer”
Noé tapasztalataiból is láthatjuk, hogy a hány gyerek fér el kérdés nem ennyire fekete és fehér, ahogy a szóban forgó mondás tartja. Ezt támasztja alá Lili beszámolója is, akinek három gyereke van, és nem számított arra, amit a két gyerekről három gyerekre váltás jelentett. „Egykeként nőttem fel, mindig nagyon hiányoztak mellőlem a testvérek, ezért akartam négy gyereket már egész tinikoromtól kezdve. Ráadásul úgy terveztük a férjemmel aztán, hogy kis korkülönbség legyen a gyerekek között, mert így összenőnek, barátok lesznek majd.
Szerencsések vagyunk, mert meg is született minden probléma nélkül, másfél-két év korkülönbséggel a három gyerekünk, de a harmadik után úgy döntöttünk, nem követi egy negyedik.
Liliék a második kisfiuk után még tartották magukat a terveikhez, hogy négy gyerekük legyen, ám a harmadik kisbaba olyan változásokat hozott az életükbe, ami eltántorította őket a további gyerekvállalástól. „Ami a legsokkolóbb volt a harmadik szülés után, az az alvásmegvonás. A nagyok sem aludtak el még maguktól, felkeltek többször is éjszaka, a kicsi meg csak és kizárólag rajtam volt hajlandó aludni, pár hónap alatt olyan zombi lettem, hogy alig emlékszem arra az időszakra. Pedig az első két gyereknél is megvoltak ugyanúgy az álmatlan éjszakák, de a harmadiknál brutális szintre emelkedett a számuk. Ezért már az elején éreztem, hogy nekem itt a szülések vége, én ezt nem élem túl még egyszer.”
A piszkos anyagiak
A család anyagilag is megérezte a váltást, amikor a harmadik gyerek megszületett, számukra ezen a területen sem igaz a mondás, Lili szerint sokkal több kiadást jelent az, ha még egy gyerek érkezik a családba. „Az igaz, hogy mondjuk babakocsit, hordozókendőt, vagy alvásfigyelőt nem kellett venni harmadjára, de minden másban ugyanúgy megugrottak a költségek, legyen szó a rezsiköltségről vagy a heti bevásárlásról.
Nyilván nem pici babaként növelte a költségeket, amíg nagyjából csak anyatejre meg pelenkára volt szüksége – bár a pelenka méregdrága –, hanem amikor már rendes fogyasztóvá lépett elő a családban.
A férjem fizetése nem emelkedett attól, hogy három gyerekünk lett, és a sokat hangoztatott kedvezmények, pótlékok nagyjából eggyel több bevásárlásnyi pénzt jelentenek. Illetve a másodikról harmadik gyerekre váltással együtt járt az is, hogy nagyobb autó kellett, hogy normálisan elférjen hátul három gyerekülés. És új helyre is kellene költöznünk nemsokára, mert a mostani lakásnak két hálószobája van, ami nem lesz elég, ahogy nőnek a gyerekek. Tudom, hogy más testvérek is felnőttek egy szobában, de azért azon dolgozunk, hogy legyen lehetőségünk arra, hogy külön szobába tudjanak majd költözni és mi sem szeretnénk a kanapéra szorulni.”
Lili nem akar elmenni az időfaktor mellett sem szó nélkül, mert számára azt is nehéz volt megszokni a két gyerekről három gyerekre való lépés során, hogy eltűnt minden idő a kezéből. Míg a két gyerekkel még tudott időt szakítani saját magára, a harmadik után már meg kell küzdenie minden percért, hogy énideje is legyen. Mindent összevetve, visszanézve az elmúlt négy évre, amikor már háromgyerekes anyaként kellett helytállnia, azt mondja, hogy két gyerekkel igenis könnyebb volt az életük sok szempontból. A gyakorlatban nem tartja igaznak ő sem azt a mondást, hogy ahol elfér kettő, ott elfér egy harmadik gyerek is, de ha csak a szülői szeretetet veszi számításba, akkor határozottan igaz, hogy nem fogy el a szeretet, sőt, úgy érzi, náluk minden gyermek születésével csak egyre több lett belőle.
