Az Ausztráliában élő Melanie Hawkes mindössze 3 éves volt, mikor tolószékbe kényszerült. Egészen addig – mint mondja a news.com.au-nak adott interjújában – pontosan úgy fejlődött, mint a kortársai. „Aztán egy reggel, szinte a semmiből bizonytalan lett a mozgásom. A szüleim úgy idézték fel, hogy úgy járkáltam, mintha be lettem volna rúgva” – meséli Melanie, akit nem sokkal később egy ritka neurológiai betegséggel diagnosztizáltak.
„Kiderült, hogy myelitis transversám van, ami egy meglehetősen ritka kórkép; a gerincvelő gyulladását jelenti” – magyarázza Melanie, majd hozzáteszi, hiába kapott azonnal célzott kezelést, a mozgékonyságát már sosem kapta vissza. „Létezik olyan, hogy valaki maradandó károsodás nélkül gyógyul fel ebből, de sajnos én nem tartozom közéjük.”
Melanie elmesélte, bár az élete akkor egy csapásra megváltozott, hamar megtanult együtt élni az új kihívásokkal. Először a tanulásba, majd a munkába temetkezett. „Úgy éreztem, így teljes az életem, aztán jött a Covid.” Hiába az elővigyázatosság és a sokféle óvintézkedés, a koronavírust végül Melanie is elkapta. Azt mondja, még soha életében nem félt annyira a haláltól, mint amikor beteg volt.
Végül ez a tapasztalás változtatta meg a véleményét sok mindenről. Többek között a szexről is. „Rájöttem, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy halogassam a dolgot.” Melanie az egyik állandó ápolójának tanácsára végül legyőzte az ellenérzéseit, és felkeresett egy escort-szolgálatot. „Nézegettem az adatlapokat és megakadt a szemem Chayse-en. Az őszinte mosolya tetszett meg nagyon. Amikor kiderült, hogy már volt tapasztalata fogyatékkal élő ügyféllel, azonnal üzenetet hagytam neki. 10 perc múlva pedig csöngött a telefonom.”
Melanie azt mondja, legalább fél órán keresztül beszélgettek Chayse-szel, majd megbeszéltek egy találkozót. „Erotikus masszázzsal kezdtük az ismerkedést, és csak a következő alkalommal mentünk ennél tovább.” Melanie azt mondja, mióta rendszeresen találkozgat Chayse-szel, olyan önbizalma lett, amiről eddig nem is tudott.
„Tisztában vagyok vele, hogy vannak emberek, akik elítélnek. Nekik csak annyit üzennék, hogy ítélkezni könnyű, amíg nem kerülnek olyan helyzetbe, amilyenbe én is kerültem” – mondja, majd hozzáteszi, a számára legfontosabbak, így a családja és a barátai, mindenben támogatják. „Szeretném arra használni ezt az újonnan jött magabiztosságomat arra, hogy párt találjak magamnak. Rájöttem, hogy csak mert fogyatékkal élek, még nem kell lemondanom arról, hogy valaki kívánatosnak és szexinek találjon.”
