nlc.hu
Család

Korda György: „Az élet nem mindig rózsás, nekünk is vannak nehézségeink”

Nem minden a csillogás.

Korda György és Balázs Klári 43 éve élnek házasságban, mely idő alatt nem csak otthon, de a színpadon is mindig együtt voltak. A Korda-házaspár büszkén vállalja, az ő kapcsolatukat erősíti a közös munka és sokan irigykedve tekinthetnek arra a tökéletes harmóniára, ami közöttük van. 

Korda György, Balázs Klári

Korda György, Balázs Klári (Fotó: Birton Szabolcs)

Azonban most Korda György elárulta, bizony az ő életük sem tökéletes mindig. 

Az élet nem mindig rózsás. Nekünk is vannak nehézségeink, egészségi problémáink, mint minden embernek. A házasságunkban inkább én vagyok az, akit meg kell vigasztalni. Ugyanis időnként szomorkodom, amikor eszembe jut a korom, illetve az, hogy mennyi feladat áll előttem; ilyenkor Klárika viccelődéssel elüti a nehézségek élét – kezdte a hot! magazinnak Gyuri bácsi. Klári pedig hozzátette, mit tanácsolnak a jövő ge­ne­rá­ció­já­nak a jó párkapcsolat érdekében. – Azt üzenem a fiataloknak, hogy ne akarják megváltoztatni a párjukat, hanem próbálják elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Egy veszekedés után ne szakítsanak azonnal, hanem várjanak negyed órát, és puszilják meg egymást. Ezt mi mindig így csináljuk.” 

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top