Egy kétgyermekes anyuka, Francesca Jay már a kasszánál volt, amikor sajnos rájött, hogy nem fog tudni kifizetni mindent, amit vásárolt, és négyéves kisfia nagyon elkeseredett, amikor látta, hogy a jégkrém is a boltban marad.
Ekkor azonban egy kedves ismeretlen közbelépett, és vállalta, hogy ő majd fizet azokért a termékekért, amiről a kétgyermekes édesanya kénytelen volt lemondani.
„Amikor a kasszással megkérdeztük, biztos-e a dolgában, azt mondta igen, korábban is előfordult már, hogy kisegített másokat. Azt hiszem, körülbelül hat fontot kellett fizetnie, de nekem így is nagyon sokat jelentett“ – nyilatkozta az édesanya.
Hozzátette, amikor módjában áll ő is igyekszik másokat kisegíteni, ha szorult helyzetbe kerülnek, de sajnos az utóbbi időben neki is sok nehézsége akadt, főleg, hogy egyedül neveli gyermekeit.
A titokzatos hölgy többek között egy csomag szénsavas üdítőt fizetett ki. Ezt Francesca azért tette bevásárlókocsijába, mert oda akarta adni a fiatalembernek, aki a bolt előtt kéregetett.
„Nagyon megdöbbent, amikor odaadtam neki az üdítőket, és elmondtam neki, hogy egy másik vásárlónak köszönhetően tudtam neki megvenni. Megpróbáltuk megkeresni őt, de addigra valószínűleg már elhajtott a kocsijával.”
Az édesanya később a Facebookon is megosztotta a kedves történetet annak reményében, hogy így majd rábukkan a kedves idegenre, ám egyelőre nem járt sikerrel.
(via Mirror)