nlc.hu
Család
Még mindig az anyjával lakik a milliárdos

Közel négymilliárd forintot nyert a lottón, de még mindig az anyjával lakik

A 42 éves férfi tavaly nyáron vitte el a lottófőnyereményt Németországban, és ugyan Rolexre és luxusautókra már jócskán költött belőle, az édesanyjától nincs kedve elköltözni.

A 42 éves Kursat Yildirim tavaly került Németországban a címlapokra, amikor 9,9 millió eurós nyereményt zsebelt be a lottón. A nyeremény átvétele után a dortmundi férfi azonnal dobta a barátnőjét és felmondott a munkahelyén.

Azóta sorra vásárolja a luxus karórákat és luxusautókat, azonban nemrég bevallotta, hogy a lakhelyén nem változtatott: továbbra is az édesanyjával él – írja a brit Mirror.

Kursat Yildirim

Kursat Yildirim jól érzi magát a mamahotelben (Fotó: Profimédia)

A korábban darukezelőként dolgozó Chico becenevű férfi rögtön a nyeremény átvétele után nagy pénzszórásba kezdett. Elutazott, és egyetlen hónap alatt 1,3 millió eurót égetett el a pénzéből. Ennek ellenére új házat nem vásárolt, mivel állítása szerint Németországban túl drágák az ingatlanok. Inkább maradt a mamahotelben. Amúgy is az ideje felét Törökországban tölti, ezért csak az év felében van Dortmundban, ennyi időre pedig nem akar beruházni egy házba. Ráadásul amúgy sem szeret egyedül lakni, és neki kifejezetten jó érzés, hogy a szüleivel lakhat. Mivel a testvérei amúgy is kiestek már a családi házból, bőven maradt hely, és a szülei is örömmel látják odahaza.

Őszintén szólva jó érzés esténként úgy hazamenni, hogy az anyukám otthon vár

– nyilatkozta Yildirim a sajtó kérdésére. Azt is elárulta, hogy a nyereményéből sokat szerencsejátékozott, rengeteg kokaint vett, sokat ivott és bordélyházaknak is gyakori látogatója.

A börtönviselt és kokainfüggő Kursatnak azért van egy penthouse lakása Isztambulban, és egy Ferrarival és egy Porschéval szereti csapatni az utakon. Szinte kizárólag luxusmárkák ruházatait vásárolja. Állítólag egy húszhektáros mandulaültetvénybe is befektetett Törökországban, sőt nemrég egy jachton is látták feltűnni őt, bár azt nem tudjuk, övé volt-e a vízi jármű.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top