nlc.hu
Család
Lebuktatta a menyasszonyát az esküvői beszéddel

A vőlegény az esküvői beszédében mondta el, hogy a menyasszonya a vőféllyel csalta meg őt

A minden értelemben különleges beszéd után a férfi csak ledobta a mikrofont és otthagyta a vendégeket.
Menyasszony és vőlegény

Az Unfiltered Bride podcast híres arról, hogy az esküvői jótanácsok mellett jó kis sztorikat szoktak mesélni az esküvők általában csodálatos, néha azonban kiábrándító világából. Legutóbb egészen bizarr sztorival sokkolták a közönséget.

A férj és a feleség egy csodás ceremónián házasodtak össze, volt állófogadás, elkezdődött az ételek felszolgálása, de előtte még jöttek a beszédek. Miután az örömapa elmondta a beszédét, maga a vőlegény következett. A férfi körbeadott néhány borítékot a vendégeknek, és azzal kezdte, hogy nézzék meg azok tartalmát.

Ezek olyan fotók, amiken azt láthatjátok, hogy a menyasszonyom éppen a vőféllyel kefél félre

Majd ezután ő és az egész családja és vendégei felálltak a helyükről és ott hagyták a többieket. A férfi ugyanis a saját vendégeit előre beavatta a terveibe. Azzal állt bosszút, hogy az esküvő teljes számláját a menyasszony családjával fizettette ki – írja a Ladbible.

Így is történt, jobb híján a csalfa fél családja állta a teljes cechet. A sztori már a podcastben is jól ment, de kikerült egy rövid videó formájában is a TikTokra, ahol igazán hatalmasat szólt, bár voltak emberek, akik alig akarták elhinni a történetet.

Az életben minden a jó időzítésről szól. Ez az ember egy legenda

– dicsérték a vőlegény bosszúját.

Mondjuk az kérdésként talán jogosan merült fel, hogy miért kellett előtte összeházasodni, hiszen ha még azelőtt rukkol elő a sztorival, megúszták volna a válást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top