nlc.hu
Család
A folyóban zajlott ez az extrém esküvő

Extrém esküvő: térdig a folyóban gázolva kellett végigállnia a ceremóniát a vendégeknek

Kisebb állóharc alakult ki a pár és a menyasszony sógornője között emiatt.
Menyasszony és vőlegény az erdőben

Az Egyesült Államokban egy esküvő vendégei zavarba jöttek, miután a menyasszony arra kérte őket, hogy az egész ceremónia alatt térdig érő vízben álljanak – számolt be a LadBible egy Reddit-poszt alapján.

A helyzetet fokozandó, a menyasszony és a vőlegény a barátaik és családtagjainak kezdeti ellenkezése után állítólag nem volt hajlandó elkezdeni a szertartást, amíg a vendégek nem engedelmeskedtek. Végül a jelenlévők beleegyeztek, és a pár összekötötte az életét – a hideg, sáros vízben.

A nagy napra való érkezésük előtt a menyasszony és a vőlegény barátai és családtagjai nem kaptak értesítést arról, hogy a ceremónia során térdig érő vízben fognak állni.

Nem meglepő módon a menyasszony és a vőlegény barátai és családtagjai nem voltak túlságosan elragadtatva az ötlettől, amikor értesítették őket, és egy személy úgy döntött, hogy az interneten ad hangot csalódottságának.

Egy mára már törölt Reddit-posztban az egyik vendég elmondta, hogy semmit sem tudott a tervekről – annak ellenére, hogy ő a sógornő.

Elmagyarázta, hogy a pár egy kis földcsíkon állt, hogy ne legyenek vizesek, míg „minden résztvevőnek az egész ceremónia alatt térdig érő, rohanó vízben kellett állnia”.

A dühöngő vendég hozzátette, hogy a kisgyerekeket „bokáig érő vízben hagyták a közelben”.

„Biztos vagyok benne, hogy remek fotókat lehetett készíteni, de én személy szerint nagyon nem szeretem a sarat, a bacikat, a rovarokat és koszt, ami abban a patakban található” – tette hozzá a vendég.

A nő szerint a férje azt mondta, hogy a nővére csak elfelejtett szólni a dologról. Végül a menyasszony azt ajánlotta, hogy a sógornő maradjon a gyerekekkel a bokáig érő vízben, de neki ez sem fért bele.

A menyasszony és a vőlegény láthatóan nem volt hajlandó elkezdeni, amíg mindenki a vízben nem volt, úgyhogy a férjem oda-vissza gázolt a vízben a nővére és köztem, hogy közvetítsen

– ecsetelte.

„A menyasszony és a vőlegény végül engedett, és a szertartás folytatódott, talán 30 perc késéssel – az afterparin úgy éreztem, hogy mindenki más, beleértve a férjemet is, kerül engem” – írta a sértődött sógornő.

A poszt igencsak megosztotta a Reddit népét: volt, aki úgy gondolta, hogy ennyi rugalmasság lehetett volna a sógornőben, mások viszont azt állították, hogy jogosak voltak a fenntartásai.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top