nlc.hu
Család
A kamaszkor és az üres fészek szindróma

Lejárt a szülői szavatosságod? – Már kamaszkorban elkezdődhet az üres fészek szindróma

Az üres fészek nemcsak akkor üthet szíven, amikor ténylegesen kirepülnek a gyerekek, elég ehhez annyi, hogy elkezdenek kamaszodni.

Az üres fészek szindrómáról általában akkor beszélünk, amikor szó szerint kirepülnek a gyerekek, azaz máshova költöznek, nélkülünk kezdik el a felnőtt életet. Ez a fogalom azonban már átalakult, köszönhetően az általános, nem túl rózsás anyagi helyzetnek, mert sokkal tovább élnek a fiatalok a szülőkkel, mint régen.

Ahogy Ann Douglas, az életközépi válság szakértője rávilágít egy cikkében: az üres fészek szindróma már akkor támadhat, amikor kamaszodnak a gyerekek, alig vannak otthon, vagy ha otthon is vannak, nem találkozunk velük, mert maximum enni jönnek elő a szobájukból. Már nincs szükségük a szülőkre, csak ha pénz kell, nem akarnak beszélgetni, és kizárólag a barátok érdeklik őket. Mindez természetes ebben az életkorban, ám a veszteség érzése könnyen előjöhet a szülőkben ebben az időszakban.

„Nem is volt olyan régen, amikor még csak próbáltad felfogni, hogy szülő leszel – és most életednek ez a fejezete a végéhez közeledik. Vagy legalábbis úgy tűnik – írja Douglas. – De tényleg így van? Lejárt a szülői szavatosságod? Vagy lehet, hogy egy izgalmas, új szakaszba léptek együtt? Az alapján, amit a saját négy gyermekem fészekből való kilépését figyelve tanultam, azt kell mondanom, hogy egyértelműen az utóbbiról van szó.

Ez még nem a vég. Inkább egy kezdet. Nagyszerű idők jönnek. De meg kell engedned magadnak, hogy érezd, amit érzel, mielőtt megtalálod az új utat a jövőd felé.

A szakember kiemeli, hogy nincs helyes vagy helytelen érzés, amikor egy ilyen nagy változást, távolodást élünk át szülőként. Lehet, hogy elkeseredünk vagy akár megkönnyebbülünk – elég gyakori, hogy az érzelmek keverednek az üres fészekben. Jeffrey Arnott fejlődéspszichológus szerint ebben a helyzetben a házaspárok 84 százaléka számol be arról, hogy hiányoznak a gyerekei; 90 százalékuk azt mondja, hogy örül, hogy a gyerekei önállóbbak lettek; 60 százalékuk pedig arról számol be, hogy alig várja, hogy több időt tölthessen a párjával.

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Képünk illusztráció (Forrás: Getty Images)

Nem könnyű megbirkózni ennyi érzelemmel, és könnyen belefulladhat a kamaszkor egy végtelen csatározásba, mert nem bírjuk elfogadni, hogy elveszítjük a gyerek felett a kontrollt. Ha pedig már elköltözött a gyerek, akkor lehet, hogy túlságosan bele akarunk majd mászni az életébe, beleszólni a mindennapjaiba ugyanezen okból, amivel csak még távolabb lökjük magunktól. A következő stratégiákat javasolja a szakember, hogy elkerüljük ezeket a hibákat.

1. Ne fojtsd el az érzéseidet!

Jobb átélni az érzelmeket, mint elfojtani, még akkor is, ha egy időre zűrzavart hoznak az életedbe. Az intenzitás enyhülni fog, lassan beleszoksz az új helyzetbe, hogy már máshogy van szüksége rád a gyerekednek, nem úgy, mint kiskorában.

2. Beszélgess más szülőkkel!

A környezetedben, vagy az interneten keress olyan embereket, akiknek már kirepültek a gyerekeik, és megküzdöttek a veszteség érzésével. Segíthetnek ráébredni, hogy ami most történik, az nem a vég, hanem egy izgalmas új fejezet is lehet az életedben, és egy vadonatúj kapcsolatot alakíthatsz ki a gyerekeddel.

Az is sokat segíthet, ha olyan szülőket találsz, akik pont ebben a cipőben járnak, mint te, és magányosnak érzik magukat az üres fészek miatt. Egymásnál megértő fülekre, támaszra találtok, ami fontos ebben az időszakban.

3. Tűzz ki magad elé egy új célt!

Emlékszel azokra az évekre, amikor vágytál egy kis énidőre? Most megkaptad ezt az időt, itt ideje, hogy kitűzz magad elé egy célt. Jelentkezz be egy tanfolyamra, találj új hobbit, edzést, vagy szervezz egy hétvégi kiruccanást egy olyan helyre, ahová mindig is el akartál menni – talán valakivel, akivel már egy ideje nem volt lehetőséged időt tölteni.

Élvezd a szabadságot, ami abból fakad, hogy egy kicsit több időd van magadra és az életed többi fontos kapcsolatára. Ez nem csak abban segít, hogy jobban (vagy legalábbis egy kicsit kevésbé szörnyen) érezd magad, hanem a gyerekeidnek is jó példát mutatsz rugalmasságból. Megmutatod, hogy képes vagy az új lehetőségeket megragadni, szemben például azzal, hogy otthon búslakodsz, vagy a gyerekeidet hívogatod, hogy merre járnak a haverokkal. Itt az idő, hogy magaddal foglalkozz és új kalandokba kezdj!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top