Kyle Gordy úgy pozicionálja magát, mint professzionális spermadonor. Mindezt azzal „érdemelte ki”, hogy összesen 65 gyermek biológiai apja. Idén nyáron bejelentette, hogy felhagy az „adományozással”, mert inkább az igaz szerelem megtalálására összpontosítana.
„Néhány egészen kivételes esetet leszámítva, felhagyok a spermám eladományozásával, mert szeretnék egy olyan kapcsolatot, amire lehet építeni” – magyarázta a férfi, aki néhány hónapig kapcsolatban élt az egyik olyan nővel, akinek segített a gyermekvállalásban, de a szerelem nem lett tartós.
Gordy – aki a Be Pregnant Now nevű weboldalt vezeti – nehézségekkel küzdő családoknak ingyen felajánlotta a spermáját, de Instagram-oldalán nemcsak házaspárok, de egyedülálló nők is tömegével jelentkeztek.
A férfi egy korábbi interjúban elmondta, hogy rajong Nick Cannon színész-műsorvezetőért, akinek összesen tizenkét gyermeke van. Egészen elképesztő ötletet is támadt. Egy közös műsort vizionált, amelynek végén egy nő megnyerhette volna valamelyikük spermáját. Most azt hagyjuk is, hogy ez mennyire méltatlan…
Gordy viszont úgy érzi, hogy ennek a korszakának vége, mert csak akkor lehet állandó kapcsolata, ha leáll az adományozással. „Az előző párom nem tudta elfogadni az életvitelemet, és szakított, mert úgy érezte, hogy ez nem fog hosszú távon működni.”
Rekordernek egyébként nem neveznék Kyle-t, mert volt olyan spermadonor, aki 96 gyermek apja lett, aztán eldöntötte, körbeutazza a világot azért, hogy megismerhesse őket.
A téma számos filmest megihletett már. Erről szól például a 2013-as Elpuskázva című film is, amiben a főszereplő spermadonor, 533 gyerek biológiai apja. Aztán, ahogy az a filmekben lenni szokott, a korábban megbízhatatlan férfi csodálatos apuka lesz…